Supercross 1. futam, EthicSport-Decathlon Kupa

Tudtátok, hogy a szingóragasztásra még mindig a Palmatex a legjobb módszer? Mi sejtettük, Andris viszont nem… Jöjjön egy kis beszámoló a hétvégi Ethicsport-Decathlon Kazincbarcika cyclocross versenyről, avagy “Kazincbarcika, 20 fok, szikrázó napsütés, az első keréken sem tart a Conti szingóragasztója már…”

Hogy kik is vagyunk? Idén indultunk, egy kerékpáros magazin szeretnénk lenni, inkább az amatőrökre koncentrálva, erősen építve a közösségi médiára, valamint saját fotós tudásunkra, és kerékpáros tapasztalatunkra. Mivel ősszel-télen nincsenek országúti versenyek, ezért kiszemeltük magunknak a SuperCross sorozatát, amit szeretnénk végigkövetni; fotókkal, beszámolókkal illusztrálni. Ebben van segítségünkre – mivel csak neki engedte meg a barátnője, hogy legyen újabb (cyclocross) bringája – Tóth András régi jóbarátunk, a Hegyibringa SE rutinos versenyzője, aki belülről, versenyző perspektívából segít minket. Ha Twitteren vagy Facebookon követtek minket, akkor gyakorlatilag élőben értesültök az eredményekről, amelyeket még a helyszínről posztolunk. Mostanra kicsit ülepedett az élmény, álljon tehát itt az első, kicsit hosszú, cserébe nagyon szubjektív beszámolónk.

A pesti indulásnál immár sokadszor csodálkoztunk rá, hogy mennyire jól sikerült Andris legújabb (közel sem utolsó…) gépe. Egyetlen “szépséghibája” a váltó hiánya, de hát legalább eggyel kevesebb hibalehetőség; később elgondolkoztunk azon, mi lett volna, ha váltója is van? De mindegy is, általában meg szokta oldani a dolgot egyetlen sebességgel is, hiszen így szerepelt idén a montiversenyek nagy részén. Irány Kazincbarcika – csak az utolsó 50 kilométeren került elő a térkép, és csak háromszor kellett “technikai” szünetet tartanunuk; lehet, hogy ebből is kéne egy a szezon végén egy összefoglalót írni. Viszont elsőre odataláltunk a pályához: hiába, a “színes sündisznó szoborral” ellátott körforgalom mindenkiben mély nyomokat hagyott tavaly… Egy elgondolkodtatóan hosszú öltözködés után irány bejárni a pályát és melegíteni. A helyszín a Jubileumi park, ami Kazinbarcika Népligete, sokkal szebb kivitelben. A versenyzők egy érdekes elegyet alkotnak a mountainbike és az országúti szakág képviselőivel, mégis családias a hangulat, mindeki ismer mindenkit. Ezen belül is érdekes a “szlovák blokk”, akik kb. 10-15 fővel érkeztek, és később igencsak fontos szerephez jutottak az első két futam során.

A legelső dolog amit hallottunk a kocsiból való kiszállás után, hogy mindenki a kanyarokról beszél. Nem is igazán lehetett másról beszélni a pályával kapcsolatban, hiszen volt belőle 80 darab egy körben. Lehet számolgatni, hogy ez mennyit jelent a teljes verseny alatt… Ezen a ponton jött jól “versenyzőnk” rutinja és jelenléte, egész pontos képet kaphattunk így a terepről. A széles pályának köszönhetően ezeknek a kanyaroknak a jórésze teljesíthető volt nagyobb sebességgel, így ez a mai verseny a mezőny aszfalthoz szokott részének feküdt inkább. Karakteres volt még az egyszem szimpla akadály a pálya első részében, valamint a lépcső, amit a szemfüles nézők/szurkolók/segítők kiegészítettek pár macskakővel, így azt akár keréken is lehetett teljesíteni a lépcső oldalán, persze nem mindenki vállalta be a mutatványt. Ezen felül még a két nagy kő közötti “letörést” érdemes megemlíteni, ami a fotósok kedvenc helyének bizonyult. A szervezők helyében talán beraktuk volna (ismét) a tó feletti hidat is, de valószínűleg sehogy sem tudtak újabb kanyart beleszerkeszteni 🙂

Közben konstatáltuk, hogy valószínűleg hiába hoztunk két fényképezőgépet, az egy darab memórikártya igencsak limitálja a lehetőségeinket. De nem estünk kétségbe, ezen az íven haladva a vakut is sikerült elhozni zéró töltöttséggel az aksiban… nem baj, majd Ózdon! Ekkor futott be Andris is széles vigyorral, hogy “nicsak, lefordult a szingó hátul, pedig a Continental ragasztó…” Így gyorsan lett a frissítés/fotózás/tudósítás mellet egy új sideprojekt: szerezzünk hátsó kereket! Ezt pont időben, az elit futam rajtja előtt 10 percel sikerült elintézni, ezúton is köszönjük a szervezőknek a segítséget. Azt le sem merjük írni, hogy az összes megjelent csapat pumpáját sikerült kipróbálni, mire találtunk egy olyat, ami rajta marad az éppenhogy kilátszó szelepen.

 De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen míg Andris bemelegítés gyanánt mindenkinek felajánlott mindent, hogy kaphasson egy hátsó kereket, lezajlott az első két futam. 

Csakúgy mint eddig és ezután is, az egészen fiatalok, valamit az egészen rutinosak (kiegészülve a hobbista férfiakkal) alkották az első futam mezőnyét (U15, U17, WU17, Master 3, hobbi FFI). Mint az sok magyar versenyre jellemző, itt is egészen nagy többségben voltak a vörös/fehér mezek a Bike Express SE utánpótlás csapatának köszönhetően. Sajnos a dobogón már nem sikerült ilyen fölénnyel megjelenniük ebben a körben, egyedül Karl Bianka révén szereztek egy ezüstéremet a 17 év alatti lányok között. Itt összetettben magabiztos szlovák győzelem született; talán erre szokás mondani, hogy megrajzolták a mezőnyt. Mindenesetre mind technikailag, mind taktikailag nagyon magas színvonalú volt a mutatványuk – két csapat két-két versenyzője meglépett a mezőnytől, és egymás között meccselték le a helyezéseket.

10-15 perc szünet múltán jött a következő futam. Ekkor Andris még mindig nagyon jó kedélyűen újságolta, hogy ugyan még mindig nincsen hátsó kereke, de tök szép az őszi park, megérte leautózni 200 valahány kilométert. Persze…Ebben a körben az U19-et, a Master 2-t, és a női elit mezőnyt indították. Igazoltan hiányzott az U19-ből Pelikán János és Rózsa Balázs, ők idén a 23 év alattiak mezőnyét választották, így velük csak az utolsó futamban találkozhattunk. A kezdeti tülekedés után végül a Dina Márton, Robert Glajza páros tudott kézzelfogható előnyt kicsikarni. Őket követte Specziár Viktor (kíváncsiak vagyunk, van-e még olyan kerékpáros versenyszám, ahol nem állt dobogóra), a Bike Express SE színeiben versenyző Karl Dávid, majd Vinczeffy “Zerge” Zsolt. Az élen folyó Dina-Glajza párharcban időközben győzött a rutin, és sikerült a szlováknak eltávolodnia Marcitól, és végül magabiztosan megnyernie a második futamot. A Dina testvérek biztosították a családias hangulatot a dobogón is, hiszen Márton testvére, Dániel szerezte meg a harmadik helyet Zathureczky Márk előtt. A felnőtt hölgyek egyenkéntire vették a figurát, közel egy perces különbségekkel érkeztek meg a dobogóra. Két besztercebányai versenyző lett az első és második (Zuzana Vojtasova ill. Livia Hanesova, mindketten a CK Banska Bystrica versenyzői), míg a bronzérem Orosz Anitáé lett a Trek SE-ből.

Végül elérkezett az utolsó futam rajtja is. Itt indult saját érdekeltségünk is Andris személyében – ekkor azonban még nagyon nem volt biztos, hogy tényleg sikerül elindulnia. Végül sikerült szereznie egy hátsókereket, felgumizva, majdnem menetkészen, már csak levegőt kellett kölcsönkérni: ekkor próbálgattuk végig az összes versenyző pumpáját. Inkább nem is kérdeztük, mit ajánlott fel érte cserébe, örültünk, hogy nem csak a tájat jöttünk megnézni (igaz, ekkor már visszafordíthatatlanul elkezdtük dokumentálni az eseményeket). Az elit rajtjára a tavalyi élmezőnyt egyesével szólították be, majd utána állhattak be a többiek is. Andris a középével tudott eljönni, és innen egész hamar meg is kezdte a hátrányának a ledarálást. Az elején viszonylag hamar kirajzoldótott, hogy kire kell majd figyelni a végén (és az egész idényben?). A Fejes Gábor, Búr Zsolt, Marek Canecky, Buruczki Szilárd alkotta élmezőnyt a hol felérő, hol leszakadó Woulter Cleppe egészített ki.

A tavalyi szezonnyitót megnyerő Stefan Gajdosik kicsi hátrébbról figyelt, míg mögötte az U23-as dobogóért folyt a küzdelem Pelikán János, Rózsa Balázs és Fenyvesi Péter között. Fenyvesi volt az élen az egyetlen, aki hagyomásnyos montival és kevésbé hagyományos terepmintás karmelegítővel szállt ringbe. Míg a spiccen Fejes Gabi szép csendben elbiciklizett üldözői elől, mi Andrist kezdtük keresni szemünkkel, aki immár két kör óta nem érkezett meg a depóba, hogy a frissítőt felkapja. Végül előkerült, sajnos “lábon”, miután az első kerékről is lefordult a szingó…sajnos a kelleténél emiatt hamarabb ért véget a verseny – nem baj, majd Ózdon! No meg volt mit mesélni rögtön…

Közben a verseny kimenetele bebetonozódni kezdett, Fejes Gabit üldözte a szám jelenlegi magyar bajnokának, a Buruczki Szilárd nevével fémjelzett csoport. Gábor meg tudta tartani az előnyét, és egyedül gurult át a célvonalon, míg mögötte Canecky, Buruczki volt a sorrend, a negyedik helyre pedig Búr Zsolt jött meg. Személy szerint reméljük, hogy még az idén lesz egy Búr-Buruczki-Canecky dobogó is, mert azért ez így egymás mögött elég ütősen hangzik! A Master 1-es mezőnyben Szabó András Balázs győzött, Cser Gábor szerezte meg a második helyet, Reitinger Gábor pedig a bronzot vihettet haza. U23-ban a KSI versenyzője, Rózsa Balázs nyert, mögötte Fenyvesi Péter, harmadiknak pedig Pelikán János érkezett, akit kicsit előrébb vártunk az idén országúton mutatott teljesítménye alapján. Sebaj, hosszú még a sorozat!

A “Supercross 1. futam, EthicSport-Decathlon Kupa” összes kategóriájának dobogósai egy helyen:

Ezzel véget is ért az első állomás, következik még hat másik. Bízunk benne, hogy ezt a szintet lehet tartani a többi helyszínen is; minden elismerésünk a szervezőknek, külön köszönet a kölcsön kerékért. Az időmérés is teljesen rendben volt, csak legközelebb igazi sört adjatok a kuponért 🙂 Ami a versenyünket illeti, nagyon reméljük, hogy ennél szerencsésebbek leszünk, amit valljuk be, nem lesz nehéz meglépni, bár keringenek legendák Andrisról és különböző furcsa defektekről. Két hét múlva rálépünk a sárga útra, irány Ózd, a csodák csodája – hasonlóan sík pálya, egy hazai közönség előtt versenyző Fejes Gáborral, és talán még több szlovák versenyzővel. Opcionálisan viszünk minden gépbe memóriakártyát és aksit is…

Kihagytunk valamit? Máris hülyeségeket írogatunk? Írjátok meg kommentben itt vagy Facebookon, ahová több mint 130 képet töltöttünk fel a versenyről!

Köszönjük a figyelmet, tehát két hét múlva ismét jelentkezünk, addig is kövessetek Twitteren, Facebookon vagy Instagrammon – ha jobban belegondolunk, inkább mindegyiken!