Hiába a versenyhétvégéket megelőző több napos szervezés (“Holnap megint SuperCross? Kéne menni, nem?”), és a végletekig megtervezett utazások (“Ez volt az a lehajtó?), no meg Andris professzionalizmusa (“Rajt?!? Úgy érted most?!?!), mégis sikerült egy kis porszemnek jutnia a gépezetbe. Ez a porszem Biatorbágyon keresztezte utunkat, minek következtében a “szerkesztőség” fele most éppen egy kulcscsonttöréssel küzd. Mivel a János kórházból Balassagyarmatra fókuszáló objektívünk éppen szervizben van, így helyettesítést kellett keresnünk vasárnapra. Szerencsére csupa olyan ember van körülöttünk, aki imádja ezt a sportot, így végül sikerült találnunk két szerencsétlent szerencsést, akik kisegítettek minket a hétvégén. Innen is óriási köszönet illeti őket, ez a mai nem jöhetett volna össze Enikő és Zsolt lelkes segítsége nélkül! Öröm az ürömben, hogy a kulcscsonttörés a legmenőbb kerékpáros sérülés, szinte kötelező (gyerekek, azért ne próbáljátok ki otthon!), lesz mit mesélni legközelebb. Valamint így megszabadultunk sajnos Andrist nem tudtuk mi személyesen levinni, de Danó Petinek (Hegyibringa SE) hála ő is lejutott a Springa dombi versenyre. Próbáltuk kideríteni a részleteket az utazásról, de azt a választ kaptuk, van amiről jobb, ha még mi sem írunk… 😀
Utóbb kiderült, érdemes volt áldozatokat hozni Andris utaztatásáért, hiszen Master 1-es harmadik helyének köszönhetően legalább 3-4 tepsinyi rétesre elegendő lisztet vihettek haza végül. Azonban erről kicsit később, előbb kanyarodjunk vissza a mi történetünkhöz és a pályához.
