Azt már tudják rólunk olvasóink, hogy imádjuk a statisztikákat, így talán senki sem lepődik meg, hogy részben ebből is adódóan nagyon szeretünk toplistákat is készíteni. Most, hogy 2013 egészen bizonyosan lezárult, az átigazolt profik már új csapataik mezében vesznek részt az edzéseken, elérkezettnek láttuk a pillanatot, hogy visszatekintsünk az előző szezonra, és felelevenítsük a legemlékezetesebb pillanatokat. Rengeteg órát áldoztunk versenyek megtekintésére (a magyar Eurosport-on túl is van élet!), így összeült a Bidon kuratóriuma, mélyen ástunk az emlékezetünkben, és végül a férfiak profi mezőnyében 7 kategóriában állítottunk össze top 10-es listát. Ezennel egyszerre meghívjuk a díjátadóra; örülünk, hogy elfogadta a meghívást, és rögtön üdvözöljük is az eseményen!
Miután kerékpárját rögzítette a kerékpártárolóban, majd végighaladt a vörös szőnyegen a Bidon Awards 2013 logóival ellátott kék teherautó-ponyva fal előtt, helyet foglalt a ceremónia helyszínéül szolgáló teremben, ahol az emelvényen már kezdetét is veszi a rangos szakmai díjátadó ünnepség, ahol a tizediktől haladnak a dobogósok felé. Kezdjük is el!
Egy-egy átigazolás mind a versenyző, mind a csapat szempontjából alapvetően meghatározhatja az év sikerességét. Egy erős bringás nem fog tudni fellépni a dobogó legfelső fokára, ha nincs erős csapata, az erős csapat pedig siker nélkül marad, ha nincs meg a megfelelő befejezőember. Ezért aztán az év sikerei és kudarcai az átigazolásoknál kezdődnek, így ezeket díjazzuk elsőként.
A bronzérem Roman Kreuzigernek jár (AST – TST), hiszen jót tett neki a légkörváltás; kissé váratlanul győzött egynapos versenyen (Amstel Gold Race), és olyan jól ment még segítőként is a Touron, mint még soha (5.). Az ezüst Jakob Fuglsangnak jár (RST – AST), aki 2013-ban végre kiélhette magát a Touron és élt is a lehetőséggel (7.) – megmutatta, hogy tényleg képest nagy körversenyen jól teljesíteni, és hosszabb távon is jó befektetésnek tűnik. Az arany mindenképp Vincenzo Nibalié (LIQ – AST), aki a kazah pénzekből könnyen bevásárló, igencsak elolaszosodó Astana csapatban végre mindent megkapott, ami a Giro győzelemhez szükséges. A Vuelta-dobogó már csak bónusz volt.
Sokan vannak, akiknek első évük új csapatuknál nem éppen nibalisra sikerült, ennek számos oka lehet. Legtöbbször sajnáljuk a versenyzőt és bízunk a jobb folytatásban, gyakran azonban a leigazoló csapat észjárását nem bírjuk megérteni. Íme a lista:
Sokan voltak, akiknél meglepetés volt, hogy nem mutattak semmit, de akinél biztosra vehető volt, hogy a világon semmit nem fog produkálni egy hazai bajnoki címen kívül, az José Rujano (AND – VAC) volt – nem is értjük a Vacansoleilt, komolyan; övék a bronz. Az érdemrend ezüst fokozata Mauro Santambrogionak (BMC – VIN) és a Vini-Fantini csapatnak jár. Tekintsünk el attól, hogy ocsmány a mezük (a neon keveseknek áll jól), viszont a jó Giro-produkció a legtöbb hozzáértőnek azonnal szemet szúrt, a BMC-ből sem véletlenül engedték el. Az arany fokozat azonban nem lehetett az övé, mivel ott volt – még ha csak hetekre is – csapattársa, Di Luca, akit jó ötletnek tartott a Vini a semmiből szerződtetni, annak ellenére, hogy kevés olyan doppingbotrány volt, amiben a jóképő Danilo ne lett volna érintett. Ha Ricco nem lenne a világ végezetéig eltiltva, valószínűleg őt is leigazolták volna.
Versenyt rendezni nehéz, ezt a magyar példákból tudjuk, pláne, ha még színvonalasan is kell csinálni. Ez pedig a nagy versenyek ismertetőjele, számolni kell mindennel. Ha jó a „pálya”, akkor a versenyzők is nagy show-t csinálnak, független nézőként (C’mon Taylor, come on!) pedig mi csak örülni tudunk ennek. Íme a 10 szerintünk legjobb, legizgalmasabb verseny a tavalyi évből:
A bronz serleget a Flandriai Kör kapja idén, amelynek útvonalát megváltoztatták az előző éviekhez képest, és parádés Sagan-Cancellara-Roelandts harcot hozott. A második helyre a Vuelta futott be, mivel ez volt az egyetlen nagy körverseny idén, ahol nem a 8. szakaszon dőlt el a győztes kiléte, hanem izgalmas csata zajlott végig Nibali és Horner között. A serleg arany kivitele a Paris-Roubaix-nak jár, ahol nagy meglepetés volt már az is, hogy Cancellara nem szólóban érkezett a célhoz – a verseny idén is látványos és körömrágós volt (erről a Quickstep is tudna mesélni).
Mennyi elképesztő dolgot láttunk ebben a szezonban is! Szimpatizálunk a versenyzőkkel, ezért bukás nem kerülhetett ebbe az összeállításba, szép győzelmek és vicces jelenetek viszont annál inkább.
E kategória harmadik helye a GreenEdge buszáé, amelyik fogta magát és beszorult a Tour első szakaszának célkapuja alá. Ahogy Froome „stucninézegetése”, úgy ez is kapott egy tumblr-t, bár úgy érezzük, az alkotók messze nem használták ki a lehetőségeket. Második lett nálunk Rui Costa VB-győzelme; a srácnak elég jó éve volt (Tour de Suisse, TdF), amit ezzel a győzelemmel koronázott meg egy hosszú és kemény verseny végén – Valverdével valószínűleg együtt karácsonyoztak…A győztes azonban nem lehetett más, mint a Liege-Bastogne-Liege végén Dan Martin és Purito mellett feltűnő és ugyancsak iparkodó panda, amely mind az online, mind az offline világban népszerű lett.
Ez talán a Bidon Awards 2013 legszubjektívebb kategóriája! Minden csapat bringája elképesztően jó: amellett, hogy elvisz A-ból B-be, mindegyik a technika csúcsát jelenti ilyen vagy olyan szempontból. Csak World Tour csapatok gépeit néztük, így a Cofidis Look bringája lemaradt a listáról. Hosszas anyázás vita után a következő toplistát készítette el a kuratórium:
Indoklásként most legyen elég annyi, hogy mert tetszik. Ezúton köszönünk el az Orbea-tól, ami az Euskatel csődjével 2014-ben már nem lesz ott a World Tour mezőnyben.
A legrangosabb díjhoz érkeztünk, Hölgyeim és Uraim: ezt a nagykereszt névadójáról, a nagy francia bringás nevéből is érzékelhetik. Számos jó teljesítményt láttunk 2013-ban, 10-en belül már nehéz volt rangsorolni. Lehet, hogy kimaradt egy-egy közönségkedvenc, lehet valakit nem szeretni, szakmailag azonban az alábbi listát tartjuk megalapozottnak.
A bronz nagykeresztet Tony Martin kapja, aki majdnem minden időfutamot megnyert, amin a szezon során elindult. Emellett ott volt az emlékezetes, utolsó métereken elbukott Vuelta-szökése is, és ha valaki csapatjátékos, akkor ő az, kérdezzék csak meg Cavendisht. Második helyre Peto Sagan futott be, akinél kevés egyszerűbb embert láttunk eddig, ugyanakkor viszont elég szórakoztató és ugyancsak eredményes. Az arany csakis Chris Froome-é lehet, akit lehet fikázni nem kedvelni különböző okokból, de olyan évet nyomott, hogy a többiek minden versenyen csak a pedálukat nézegették, hogy amúgy ők is tekernek vajon, vagy csak Chris.
Végül a Bidon Awards 2013 kereteiben tekintsünk előre egy kicsit a 2014-es szezonra. Voltak bőven, akik tavaly csalódást okoztak, de az Újpest mintájára ígérik, hogy majd jövőre! Íme egy tízes lista; mindannyiukra nagyon kíváncsiak leszünk, még drukkolunk is, hogy jó évük legyen végre.
Ezzel a Bidon Awards 2013 műsorának végéhez értünk. Örülünk, hogy elfogadták meghívásunkat, és bízunk benne, hogy jól érezték magukat. Észrevételeiket, örömüket-bánatukat kommentben írják meg nekünk, jövőre ismét várunk mindenkit szeretettel!
