Ebben a részben már a korábbi korcsoportokhoz képest népesebb mezőny győztesével olvashattok interjút. A salgótarjáni Tóth Gábor nem újonc a mezőnyben, sokan bizonyára ismeritek is. Az Elit 1-ben elég sokan indultak különböző versenyek során, sokan azonban nem voltak kitartóak. Folyamatos részvétellel, stabilan jó versenyzéssel végül magabiztosan, közel 500 pont előnnyel nyerte a korosztályt. Hogy ő hogyan élte meg a 2013-as évet, itt olvashatjátok.
A 2013-as évet 2012 novemberében kezdtem, mint utólag kiderült, kicsit korán. Cél az év elejétől a kupasorozat összetett győzelem volt. Március elején már nagyon jól éreztem magam, a Félsziget-kupán szerettem volna az elejével végigmenni. Az első két időfutam egész jól sikerült, a nyár elején viszont kezdtem kiesni a formából. Az év végére mégis sikerült visszaverekedni magam a mezőny elejére.
A Salgótarjáni HKE 1991-ben alakult, azzal a céllal, hogy összefogja azokat a környékbeli sportolókat, akik a hegyikerékpározásnak szentelik szabadidejüket. Azóta történtek változások, többek között lett országúti szakág. Ennek ellenére nagyon kevesen vagyunk, felnőttek közül ketten versenyeztük végig az évet. A “kicsik” triatlonoznak is, nekik az a prioritásuk. Hasznos lett volna, ha csapatként tudunk többen edzeni, de sokszor azokkal sem sikerült összehozni közös bringázást, akiknek van országútija.
Három Specialized országúti bringám van, ebből kettővel versenyeztem. Egy 2005-ös Roubaix Pro-val a mezőnyversenyeken, illetve egy 2010-es S-Works Tarmac SL3-mal, inkább az időfutamokon. Van egy alumínium Allez, amit egyébként nyúzok, és van egy Cannondale hegyikerékpárom is.
A kupasorozat szerintem nagyszerű dolog, lehetőséget ad mindenkinek aki versenyezni szeretne. Úgy gondolom, a legtöbb szervező egyesület a kerékpársport szeretetért, a versenyzőkért szervezi a futamokat. Van kedvenc: hazai versenyemet, a Tarján-kupát őszintén szólva nem igazán szerettem, ellenben az esztergomi és tatabányai körök nagyon jók. Régebben még hegyikerépároztam inkább, jobban feküdtek a mezőnyversenyek, a meredek emelkedők, a ritmusváltások. Izgalmasabb is, több az akció, fontos a taktika. Másrészt közösségteremtő ereje is van a dolognak, sok barát, ismerős van, akikkel csak versenyeken találkozunk, ilyenkor van lehetőség beszélgetni. Időfutamokból sohasem szerettem a sík versenyeket, a tatabányai, pilisi versenyek viszont egész jól alakultak.
Mint fentebb említettem, a nyár közepétől rohamosan kezdett romlani a formám, volt néhány verseny, amit katasztrófaként éltem meg. Hála Istennek az év végére összeszedtem magam, és még összejött két második helyezés. A többiek szerintem nagyon erősek, volt hogy sokszor maxot mentem, vagy legalábbis elég kellemetlen tempót, amit sokan kibírtak. Versenyen mindenki máshogy gondolkozik, mindenki ellenfél, de a rivalizálás csak a rajt és cél között él. Versenyen kívül – akik legalábbis jobban ismerjük egymást – mind barátságban vagyunk.
Csak kisebb, helyi megmérettetéseken versenyeztem 2013-ban. Korábban az Atlantis Casino színeiben részt vettem több UCI kategóriás versenyen is, két Central European Tour-on, amik Szlovákiát is érintették nemzetközi mezőnyben, de 2-3 éve, a csapat megszűnése óta már csak Magyarországon versenyeztem.
A szezon elég rosszul indult, illetve elég rosszul fejeződött be. Egy figyelmetlen autós miatt október végén elég komoly balesetem volt. Egy kanyargós részen találkoztunk, ahol is nem vette le a fényszórót. Kb 40-es tempóval eltaláltam egy autókijárat élét. Leszakadt az arccsontom, 8cm-es részen szétnyílt a koponyám, 2 helyen bevérzett az agyam, eltört egy nyakcsigolyám és az állkapcsom, megsérültek a fogaim. A kórházban pár napig mozogni sem engedtek, aztán jött két hónap “pihenés”. Biciklizni azért szeretnék, és fogok is. Már csak két versenyt terveztem, a két kedvencet. A többit meglátjuk 🙂
Innen is minden jót és sok sikert kívánunk Gábornak a teljes felépüléshez és a mihamarabbi visszatéréshez, egyúttal köszönjük a fotókat! A hétvégén megkezdődik a 2014-es szezon, de a sorozatnak még messze nem értünk a végére, folytatás hamarosan!
