Félsziget Kupa, AKESZ I. forduló

Tihany Kupa. Talán a legnépszerűbb verseny hazánkban. Szinte tökéletes pálya, gyönyörű környezet, kora tavaszi idő, pont kellemesen hosszú táv. A feltételek szinte mindig adottak, hogy jó versenyt lássunk, tapasztaljunk – most tekintsünk el a tavalyi szituációtól… Mégis, kicsit mindig biceg a történet, valahogy nem akar összeállni a teljes kép, csakúgy, mint a téli felkészülés után még nagyon “friss” mezőny. Vegyük hát sorra, hogyan alakult ez idén, a 2014-es Tihany Kupán, hivatalos nevén Félsziget Kupán, az AKESZ idei első versenyén, szezonnyitóján.

Kicsit gondban voltunk, hogyan fogjuk tudjuk hozni, netán megugrani a SuperCrosson megütött szintet. Feltételezzük, hogy nem voltak csapnivalóan unalmasak azok az írások, de most már igazán megnéznék, hogyan néz ki egy beszámoló háromnál több kommenttel…persze lehet dícsérni is 😉 Fejtörésünk közben megcsörrent a telefon, a vonal másik végén pedig Tóth Andris, akivel végigjártuk a téli versenyeket, közölte, hogy vett egy biciklit. Megint.

Ez önmagában nem lenne újdonság, de most “igazi” kerékpárra ruházott be (váltó, ilyenek), és egy Kurtz országútival fog beszélgetni hajtani a mezőnyben, idén immár aszfalton is. Tökéletes, gondoltuk magunkban, kalandjaink Andrissal folytatódni látszanak, így garantáltan meg tudjuk majd tölteni a bite-okat minden versenyhétvége után, akkor is, ha éppen semmi izgalmas nem történt a pályán.

Tehát a hétvégi kalandunk úgy kezdődött, hogy a megbeszéltek teljesen felborultak, és Cinkotán várunk hajnalban a HÉV-re, és vele Andrásra… Long story… Meg is érkeztek, egyelőre még az új gép nélkül, mivel az éppen Berlinben a Berliner Fahrradschau kiállításon öregbítette a Kurtz műhely hírnevét. Így egy III. Béla korából származó klasszikus acélvázas Duell bringa nyergében kezdte meg első országúti szezonját.

Két és fél óra alatt le is értünk Tihanyba – aki nem érti, miért ennyi, annak ajánlom figyelmébe a SuperCrossos beszámolókat… Kellemes 15-18 fok és enyhén felhős égbolt fogadott minket, szintén gyenge széllel a Balaton felől. A pálya ugyanaz, mint már évek óta, egyedül a lassú rajttal variálnak évről évre a szervezők. Idén a 71-es út és a balatonparti út csatlakozásáig volt egy felvezetés, ahol megállt a mezőny, és bevárta a rövidtávosokat (ezt mi sem igazán értettük…), hogy utána újabb lassú rajttal induljunk el a parti út felénél lévő chipszőnyeghez, ahol (szerencsére) immár megállítás nélkül engedték el a mezőnyt. Itt a parti szakaszon két domb van, egy nagyobb és egy kisebb; igazából nagy meglepetést egyik sem jelenthet, ha kicsit figyelünk az áttételekre. Az igazán nehéz rész a komp utáni éles jobbossal kezdődik, ez egy körülbelül 2 km hosszú emelkedő, amiben több “kellemes” törés is van. Ezt zömmel nagytányéron teljesítette az élmezőny. A tetejéről (az apátságtól) lejt az út, vissza a 71-esre, majd két kanyar után bezárul a kör, és ismét a Balaton partján vagyunk.

A mezőnynek két (fluo? Mi szóltunk már anno, a kiállításnál is…) pólusa volt, egy rózsaszín (Utensilnord Continental Cycling Team) és egy zöld (Mugen Race Team Prolog). Gondoljuk, hogy az Utensilnordot senkinek sem kell már bemutatni, míg a Mugen Race Team Prolog a szegedi “keménymagból” alakult ki, és egy új erőként lesz jelen az idei évtől (tavaly Cervelo Prolog néven futott a csapat). Rajtuk kívül jelentős létszámmal volt még jelen a Cube Balaton Team is, de ők érzésünk szerint felörlődtek a sok képviselt korosztály között, bár azokban így is szép eredményeket értek el.

“Hazánk egyetlen profi kerékpárcsapata” idén meglehetősen fiatal sorral érkezett, egyedül Kusztor Péter képviselte a rutinosabb versenyzőket tőlük. Kicsit visszás, ugyanakkor érthető jelenlétük, hiszen a Tihany Kupa mindig is kiemelt szerepet játszott a hazai országúti sportban, így annak megnyerése kiemelt figyelemmel járt. A gond, hogy ott a múltidő, és sajnos ezek az “újkori” Tihany Kupák kicsit degradálódtak: sokkal inkább az amatőr versenyzők játszóterévé váltak, így talán többen jogosan érzik túlzónak a “profik” jelenlétét. Nem gondoljuk, hogy felelősöket kéne keresni, vagy, hogy ez akár az ő, akár az amatőrök hibája lenne, ez csupán egy tény (és egy jel arra, hogy ideje lenne változtatni…). Mindenesetre az arra fogékonyak (és elég erősek 😛 ) minőségi versenyzést láthattak Stubán Ferenc embereitől a hétvégén.

Mondanánk, hogy tökéletes versenyzés is volt egyben, de nem lenne igaz, hiszen a Mugen Race friss igazolása (bár mindenki friss igazolás egy friss csapatban…), Kasza Gábor beleköpött a pink gárda levesébe.

A Félsziget Kupa főversenye kicsit lassan indult be (miközben bőven 45 felett közlekedtünk az erre alkalmas helyeken…), és mint már említettük, főleg a Mugen Race és az Utensilnord animálta a történéseket, ők próbáltak kialakítani egy épkézláb elmenést. Végül a vége előtt egy 4 fős szökés tudott életben maradni: Hemmert János és Kasza Gábor (Mugen Race Team Prolog), valamint Kenyeres Ábel és Bernárd Bendegúz (Utensilnord) főszereplésével. Ez a halványabb erőnlétű mezőnyben maradt versenyzőknek “kedvezett”, hiszen így a kedélyek megnyugodtak az élen, egyedül a Cube-Balatonnak lett volna érdeke, hogy menjenek, de ők kevésnek bizonyultak ehhez. Az elmenés haza is ért, bár a két Mugenes elbúcsuzott az Utensilnordos társaiktól azzal a különbséggel, hogy míg Hemmert leszakadt a hosszú emelkedőn, addig csapattársának, Kasza Gábornak sikerült megszöknie, és az utolsó kör több mint felét egyedül tette meg, és így fél perc feletti előnnyel ünnepelhetett a célvonalon. A verseny után eleredni készülő esőfelhők alatt a győztes így nyilatkozott nekünk:

A tervünk az volt, hogy elsősorban az Utensilnordot kövessük, figyelni azt, hogy ők hogyan fognak versenyezni, és ennek megfelelően variálni a taktikát. Elég sok lószolás volt, főleg a hegyen, emelkedőn, amit sikerült követni, és végül kialakult egy elmenés. Négyen voltunk, utána viszont csak hárman maradtunk: Bendegúz, Ábel és én. Úgy láttam, hogy az utolsó előtti emelkedőn – hozzám hasonlóan – fáradtak voltak, de még volt bennem valamennyi tartalék. Az volt a terv, hogy megtámadom őket az utolsó emelkedőn, ami az eredményen is látszik, hogy sikerült; beértem szólóban. Lehet, hogy magabiztosnak tűnt, de nem éreztem magabiztosnak belülről, párszor gondolkodtam is rajta, hogy rögtön az első, vagy a második huppanón támadjam be őket. Úgy gondoltam végül, hogy megnézem az elsőn, hogy mi a szitu, de láttam, hogy leszakadtak, és innen már nyélen menés volt végig, nem is sokszor mertem hátranézni, csak tempót menni, amennyi a lábamból jött.

Úgy hallottam, a csapatból senkinek sem volt egyszerű, ugyanúgy, ahogy nekem, de a csapat jól funkcionál, valamilyen szinten teljesítettük azokat a célokat, amik ki voltak tűzve. Persze lehet jobb is, de első versenynek nem rossz. A csapatot látni fogjátok még az amatőr versenyeken, de azt nem tudom, hogy én is jövök-e – én szabadkai vagyok, csak vendégszereplek a csapatnál. Nagyon jó a légkör, szimpatikusak a versenyzők, úgyhogy természetesen szeretnék minél több versenyen részt venni.

Kicsit tartottunk az Utensilnord sorától (a versenyzők meg pláne…), de végül, ahogy azt írtuk, egy kicsit kevésbé harapós, fiatalabb sort hoztak a kockás autók Tihanyba. Hiányzott például az egyszer itt már győzni tudó Dér Zsolt, valamint Kusztor Péter sem életre-halálra hajtott vasárnap; úgy tűnt, inkább csak csapattársait irányítgatta, majd begurult a mezőnnyel.

A 19 év alattiakat leszámítva szerencsére a hölgyek is szép számban jelentek meg: a 17 indulóból Király Mónikának jött ki a legjobban a lépés, ő győzött Pulsfort Dia és Epres Kornélia (Bikeexpress SE) előtt. Itt volt a tavalyi összetett győztes, az immár szintén Mugen Race színekben versenyző Gallya Noémi is, ő ezúttal a 10. helyen végzett. Úgy tűnik, itt a győztes recept az, hogy az nyer, aki a legtovább tud a férfi mezőnnyel közlekedni.

Masterben az egykori abszolút győztes, Specziár Viktor Nagy Zoltánt és Balogh Lajost sprintelte le az aranyéremért. Az amatőr “csúcskategóriában”, Elit 2-ben Makács Gábor jellegzetes tigrises mezét a tavaly kiérdemelt magyar (amatőr) bajnokira cserélte a verseny erejéig, de a dobogó legfelső fokán immár újra csíkosban feszített Popovics Gergely (Team Econix-CR) és Mészáros Zoltán (Bakony Bike) társaságában. Az Elit 1 első helyeit megtöltötték az Utensilnord fiataljai és a Mugen Race pár delegáltja – ennek végeredménye azonos lett az abszolúttal.

Ezek voltak az említésre méltó történések a hosszútávon, de ne feledkezzünk meg Andrásról sem, aki kicsit hátrébb kényszerült, és a második mezőnyben fejezte be végül a versenyt. Ezek voltak az ő meglátásai a hétvégéről:

A lassú rajt után azon stresszeltem, nehogy fejre rakjanak. Bár több kísérlet is történt erre, csak eljutottunk a kereszteződésig anélkül, hogy megsimogattam volna az aszfaltot.

Amikor végre elindultunk – meglepően pontosan, zökkenőmentesen -, a helyezkedés nem ment valami fényesen, a fő projekt az önvédelem volt. Csapattársaimat figyeltem, próbáltam nem túlzottan leszakadni, de a remegő kormányok, szőrös lábak és kompressziós zoknik hada felőrölt. A domb alján végképp beszorultam, a tömeges lassítás a maradék lendületemet is elvette. Sebaj, megnyomtam az első szakaszt… természetesen ész nélkül, magamat totálisan lefárasztva, így mire valóban menni kellett volna, addigra már nem tudtam megindulni és későn is reagáltam. Ekkor még nem tudtam, de gyakorlatilag már itt elúszott ez a hajó…

A falu utáni lejtőn tovább nőt a távolság, mindenki itt szerette volna kipihenni a mászás fáradalmait. Aztán új erőre kapva, egymást boldogan lószolgatva haladtunk a Balaton mellett. Páran tettünk rá kísérletet, hogy a kicsit összeszedjük a sort, váltott vezetéssel haladjunk és próbáljunk felérni a főmezőnyre. Egy-egy pillanatig úgy tűnt, hogy sikerül! Már megközelítettük őket… és ekkor a sor megint darabokra szakadt, indult a lószparádé, mindenki egyedü akarta befogni a spiccet! Szép gondolat volt!

És akkor innentől már csak a versenykilométereket gyűjtöttem. Néha még pillanatokra összeállt a sor, de értelmes akciót nem sikerült indítani. Élvezet volt nézni, ahogy egyesek vadul megrakták az emelkedőt! Vajon mi járhatott ilyenkor a fejekben? “Most szépen leszakítok mindenkit, a következő négy körben egyedül megyek, felérek a spiccre és sprintbefutóval lenyomom az egész Utensilnordot!” – remélem, hogy hasonló gondolatok, mert ez legalább egy tisztes vállalás. Ha nem ilyesmi, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy hülyeség volt lószolgatni.

De az is lehet, hogy mindenki csak pozőrködött a fotósoknak, mint én! Ha már nem gurul a bicikli, mosolyogjunk szépen – valami ilyesmi volt a mottóm. És persze én is beszálltam a “húzzuk fel a dombot” című buliba, nehogy már elkényelmesedjek! A sok-sok móka, kacagás, méltatlankodás közben arra már nem maradt elég energiám, figyelmem, hogy a befutót összerakjam. Amikor a “mezőnyömből” megindultak páran még a szerpentin előtt, naivan hagytam, hagy menjen, majd utolérem. Aha… rossz áttétel-választás és majdnem visszagurultam a Balatonig, nemhogy befutóra játszak! Csak meg kéne tanulni váltani is!

Összességében jó verseny volt a Félsziget Kupa, elveszítettem a országútis szüzességem. Természetesen elkövettem az összes olyan hibát, amit jó előre megfogadtam, hogy nem fogok…

Sajnos ahhoz, hogy a rövidtávról és érdemében beszámoljunk, kevésnek bizonyultunk, ehhez egyelőre szerények a lehetőségeink, a SuperCrosshoz képest átalakult a szerkezetünk (=mi is versenyzünk). Mint láttátok, fotókat sikerült készítenünk, talán a szezon folyamán kialakul a végleges módszer. Mindenesetre az eredményeikből ez semmit sem von le, ezúton is gratulálunk!

A “Tihany Kupa hangulat” megvolt, sajnos mind pozitív, mind negatív oldalról… Egyrészt jó volt újra látni az ismerősöket, ez az esemény általában egy biztos pont volt az idényben. Ugyanakkor nem tartjuk normálisnak, hogy 5000 forintos nevezési díj mellett még a dobogósok sem kaptak gyakorlatilag semmit egy érmen kívül: miért hívnak egy versenyt “kupának”, ha még az abszolút győzteshez sem vágnak hozzá egy szerencsétlen serleget. Sajnos, ha csak elenyészően is, de az útlezárásban is voltak fennakadások. Azt már csak félve merjük említeni, hogy a kedves szervezők egyikének miért derogált szóbeli tájékoztatást adnia a lassú rajt előtt, mikor többen (!) érdeklődtek nála a teljesítendő körök számáról… Értjük, hogy benne volt a kiírásban, de akkor is, nem kerül neki pénzbe…

Meglepődtünk viszont, hogy mennyi néző volt az apátság előtt a dombtetőn; persze nem beszélhetünk tömegekről, de mégis jó érzés volt hallani, látni, hogy vannak páran bíztatni. A Félsziget Kupa a jövőben talán erősebben is kihasználhatná a kedvező körülményeket a nézettség javítására.

Összefoglalva a dolgokat, jól éreztük magunkat, bár legalább egy zsíroskenyeret elfogadtunk volna a szénsavmentes ásványvizünk mellé, amit kulturáltan osztogattak a befutónál (=30 karton le volt szórva a fűbe szabadrablás jeligére…). Míg az elején szkeptikusak voltunk az Utensilnord jelenlétével kapcsolatban, addig a verseny végére egész jó “műsort” sikerült összehozni, habár biztosan nem dícsérték meg a srácokat a befutó után, köszönhetően a győztes kilétének, a Mugen Race versenyzőjének, Kasza Gábornak. A 19 év alatti női “mezőny” mérete ismét egy csalódás volt, míg a felnőtt csajok létszáma bizakodásra ad okot. 2015-ben ugyanitt kezdünk, és megnézzük, történt-e előrelépés.

A jövőre tekintettel András megvette már a könyöklőjét, és azzal riogat, hogy Tahiban még használni is fogja, így nincs más választásunk, mi is megyünk! Tehát április 6-án Tahitótfaluban találkozunk – képekre, beszámolóra készüljetek!

Mind a 115 képünk Facebook oldalunk Félsziget Kupa albumában megtekinthető, a korcsoportok dobogósai pedig itt olvashatóak. Teljes eredménylista az időmérést végző Balaton Time Team honlapján.