kerékvár-BÉKÁS Időfutam Budapest Bajnokság, AKESZ II. forduló

18 kilométer. Körülbelül 30 perc. 20 kilométerre Budapesttől. Teljesen sík pálya. Ezek az adottságai a Kerékvár-Békás Időfutam Budapest Bajnokságnak, amit a legtöbben csak tahi időfutam néven emlegetnek, ismernek. Kicsit talán nehéz ennyi “hozott anyagból” dolgozni, de azért megpróbáljuk vázolni az április 6-i hangulatot.

Kicsit rendhagyó módon ezúttal nem Andrással (Tóth András, országúton a Team Econix-CR, terepen a Hegyibringa, virtuálisan a Le Bidon versenyzője) utaztunk ki, hanem kedves csapattársainkat fuvaroztuk le Tahitótfaluba – a számlát majd küldjük csupán jófejségből. A hangulat így megint remek volt, és mégcsak megállnunk sem kellett minden második benzinkúton. Persze ez nem hátráltatta Andrist az indulásban, ő is tisztetletét tette a pályán, és kicsit lejjebb a tapasztalatait is elolvashatjátok ebben a cikkben. Nem tudjuk pontosan, miért nem velünk jött, de lehet mióta a bringája a Seuso kincsekkel együtt hazajött, azóta őt és a gépet is kiemelten kezelik 😀

A pályáról sok mindent nem lehet írni, kétszer 9 km, amiket egy fordító választ el. Zömmel sík, csak az elején van benne egy kis horpadás, ami kifelé ad egy kis kezdőlökést, visszafelé, meg, nos hát… Az utakra az “elmegy” jelző a legtalálóbb, de legalább látszik, hogy igyekeztek menteni a menthetőt, és néhány helyen foltozgattak, igaz, megkérdőjelezhető eredménnyel. Na nem panaszkodunk, csak aki tervezi, hogy jövőre indul, az számítson erre. Az utóbbi pár évben kicsi módosítás történt csak a pálya nyomvonalában, mégpedig, hogy a rajtterületet kicsit arrébb vitték, így már nem a temetőből indulnak a versenyzők, és például egy-egy ravatal miatt sem kell a kocsikkal arrébbállni. A befutó viszont maradt a szokásos helyen, Tótfalu határában. Kicsit még mindig nomád jellege van a dolognak, de legalább autót nem láttunk a célvonal után (kivéve kísérők), ami becsülendő! Pár kukát igazán le lehetne rakni a “parkolóba”, plusz egy fedett helyet is megoldhatnának már így több mint 10 év után, de nem panaszkodunk, nem ám, 2000 forintért mindenki azt kapta, amit várt – bár ez a “várakozás” még visszatérő momentum lesz, de erről is majd később.

A kezdetben kicsit borongós idő ellenére 351-en jelentek meg a rajtvonalon (na nem egyszerre…). Őket enyhe szél “segítette”, ami inkább kifelé menet fújt a kedvező irányból, de semmi különleges, soha rosszabb körülményeket. A tavalyi időjáráshoz képest kedvezőbbek voltak a feltételek, bár ezt már egy átlag 5 fokkal is meg lehetett volna ugrani, de szerencsére kellemes 16-18 fok körül alakult az idő.

Az “enyhe” idő jelenthetett volna jobb átlagokat is automatikusan, de nem így alakult, az idei győztes (férfi) idő 40 másodperccel elmaradt Fejes Gábor tavalyi 23:21-as idejétől. Gábor ugyan jelen volt idén is, de elindulnia mégsem sikerült, köszönhetően annak, hogy a nevezési díj átutalásával voltak akadozások, helyszínen pedig 10 óra körülre kapott (illetve kaptak) volna rajtidőt, ami tekintve, hogy nem sokkal 10 előtt érkeztek, nem volt vállalható általuk. Félve jegyezzük meg, hogy talán kicsit lehettek volna elnézőbbek vele a szervezők, tekintve, hogy mégiscsak az ország majdnem másik oldaláról utaztak ide, és ő a címvédő is, magyar bajnok és ilyenek…

Gábor távolmaradásával a kicsit idősebb generáció villoghatott a férfiak mezőnyében, így Róka Tibor (DKSI-KTM Debrecen) hajtotta a leggyorsabb időt, fél percet adva Havas Péternek (Mugen Race Team Prolog). Harmadiknak a fiatalabbak becsületét megvédve Kutács Zsolt (Georg KSE) “gurult” be.

A hölgyeknél Szurominé Pulsfort Diána (Peloton SE) volt a leggyorsabb, aki végig férje (Szuromi Bence) bíztatását hallgatta a kísérőautóból, így most már az egész családnak van győzelme Tahiból. (Bence 2007-ben tudott itt nyerni elég erős, 22:58-as idővel). Dia mögött Király Mónika (Zinkpower Moson) végzett, a harmadik pedig Marton Orsolya (Biondo Bike Club) lett. Amennyiben nem csalt a szemünk az eredménylistát böngészve, azt a sajnálatos tényt állapítjuk meg, hogy a női U19-es kategória teljes mértékben üres maradt ezen a versenyen…

Nehéz egy időfutamról írni, hiszen nem sok mindent lát az ember, maximum személyes beszámolókra lehet támaszkodni. Így itt át is adjuk a szót Andrásnak…

Már a verseny előtti nap felkerült a vadi új Deda Parabolica könyöklő, szóval nem lehet panasz, volt időm megszokni. Sokat gondolkodtam, hogy melyik modell legyen, a hardcore-vonulat az egyeneset, a kényelmesek pedig a “J-bend”-es változatot ajánlották. Ezért természetesen én a harmadikat, a dupla hajlításút választottam. A 26-os kormányhoz még kellett egy “handmade” adapter, de ettől függetlenül viszonylag gyorsan felkerült a gépre az új jószág. Barátságunk hamar szerelem lett, olyannyira közel kerültünk egymáshoz, hogy már a próbaúton majdnem megcsókoltam… miközben fejreállni készültem. Azért egy-két óra alatt sikerült beállítani és megszokni, legalábbis annyira, hogy másnap már ne legyek önveszélyes.

A késői rajt miatt nem kellett kapkodnom az indulással. Már harci díszben voltam, hogy egy kis kompozás beiktatásával útra keljek Tahitótfalu irányába, mikor hirtelen családi programmá alakult az utazás: villámgyors öltözés, bicikli a kocsiba, és az én anyukám már száguldott is velem. Kivételesen időben megérkeztünk. Közösségi élet, öltözés, bemelegítés. Minden rendben haladt, egészen a rajtig…

… ahol két profi segítőm is akadt, Gergő és Pogi személyében. Már felkészültem testben és lélekben, hallottam a visszaszámlálást, ráterheltem a pedálra és… keresztbe fordul a vázban a kerék. Félreállás, tanácstalanság, kapkodás, igazítás, indulás… majd megint keresztbe fordult. A fentiek ismétlése, indulás… most meg a fék fog be. Ez már viszonylag gyorsan megoldódott, de utólag az időket nézve összesen majdnem két percembe került a fenti móka. (Anyámnak legalább mutattam néhány látványos pillanatot a kerékpárversenyek világából… )

Innentől a tahi időfutam számomra inkább egy pályateszt volt. Pillanatok alatt felgyorsultam, már a kanyar előtt elkezdtem utolérni azokat, akik utánam indultak. Így legalább volt valami játék az egészben. Kisorosziig a hátszél repített, csak úgy száguldottam. A fordulóban nem volt sok vacakolás, visszafelé azonban a pofaszél mérsékelte a tempót. Ennek ellenére viszonylag egyenletesen haladtam, a kezdeti kapkodás ellenére elég jól osztottam be az erőmet, a végét még sikerült is megnyomni egy kicsit.

A könyöklőt hamar megszoktam, a verseny alatt egyáltalán nem kellett vele foglalkoznom, minden ment magától. Azt pedig, hogy valami technikai “apróság” húzza keresztbe a terveimet, már egész jól kezelem…

Ahelyett, hogy a “harmadik lett”, “övé az ezüst”, és hasonló kifejezésekből álló gyűjteményünk (!) összes darabját elhasznánák már itt a szezon elején, az eredményeket ezen cikk alján tudjátok végigpörgetni.

Akik szemfülesen nézték át a tahi időfutam képeit, láthatják, hogy hiányoznak a dobogós képek, illetve egészen speciális módon helyettesítettük őket. Sajnos mi is emberek vagyunk, egyelőre civil élettel megáldva (hajjajj…), így nem tudtunk már az utolsó célbaérő után 1,5 óránál (!!!) tovább maradni, hogy megvárjuk az eredményhirdetést… Nem tudjuk, mi tartott ennyi ideig, nem is akarunk kiemelkedő módon ekézni senkit (pláne, ha perceken belül megmagyarázzák kommentek formájában az ártatlanságukat), de így ismételten nehéz “népszerűsíteni” a sportot, és senkinek sem jó, ha ilyen “apróságok” miatt rossz szájízzel kell távozni valahonnan. A vége felé a hangosbeszélőn nagyon keresték a BME diákjait; reméljük, ennyire nem nehéz megoldani az eredmények sorbaállítását, és legközelebb kicsit gördülékenyebben fog menni a dolog…
Ebből az okból kifolyólag a szokásos interjúk is elmaradtak, de ígérjük, Tarjánban türelmesebbek leszünk – bár reméljük nem kell…

A dolgokat összegezve: azt kaptuk, amiért fizettünk, amit elvártunk. Kicsit kevés volt a zsíroskenyér, de volt nápolyi, jól volt megoldva a rajt, de embertelenül sokat kellett várni az eredményekre; közel van Budapesthez, de nagyon messze Ózdtól. Valószínűleg a főváros közelsége miatt még mindig az egyik legnépszerűbb verseny az amatőrök között, illenék kicsit jobban kihasználni ezt.

Jövő héten folytatjuk Tarjánban az “időfutamozást”, András talán már készen van az új biciklijével (sehol egy 1995 előtti alkatrész!), és azt ígéri, megnézi, milyen középmezőnyben végezni egy versenyen. Hisszük, ha látjuk, bár a pálya neki kedvez, nem sok sík rész lesz benne, de cserébe vannak rövid kis dombok, no meg egy nagyobbacska a közepén. A kiírást itt találjátok.

A versenyen készített összes képünket itt találjátok, a verseny eredményeit és a bvkk egyéb szervezéseit pedig itt. Mivel versenyeztünk, így nem csoda, hogy Instagramon most kicsit halványabban teljesítettünk, de azért nézzetek be nyugodtan. Jövő héten találkozunk!

A tahi időfutam, úgyismint kerékvár-BÉKÁS Időfutam Budapest Bajnokság korcsoportos eredményei: