23. Tour de Gyömrő

Így visszanézve az elmúlt pár hetet, egészen régen írtunk már beszámolót. Kicsit elengedtük magunkat, verseny is kevesebb volt, no meg egy hétig a Dolomitokban vacogtunk süttettük a hasunkat edzőtábor alibijén. De most visszatérünk a rendes kerékvágásba, hiszen még Andris is megemberelte magát, és újra rajthoz állt a hétvégén (így kevesebbet kell nekünk írni). A legutóbbi állomással ellentétben most szinte teljesen sík mezőnyversenyre lehetett készülni Gyömrő és Tápiószentmárton között egy “oda-vissza” pályán. Visszajáró vendégek vagyunk a Tour de Gyömrő versenyen, és egész érdekes látni, ahogy az egykor kritérium versenynek (vagy valami olyasminek) indult rendezvény hogy kinőtte magát.

Budapesttől 10-15 km Gyömrő, így sok izgalomról nem lehet beszámolni, amíg megközelítettük a várost, maximum annyiról, hogy sokadik utazásunkat hozzuk eltévedés nélkül, de azért minimum egy megállással. A versenyközpont a szokott helyen, a város egyik iskolájában, illetve a mellette elhelyezkedő parkban volt. Kicsit szerencsétlen megoldásnak érzetük, hogy pont a verseny napjára volt időzítve a “vursli” is, ezzel pedig számos parkolóhelyet veszített az ideérkező bringás nép. Mivel nem ma kezdtük a parkolóhelyek vadászatát, ez nem okozott álmatlan éjszakákat. Nem úgy, mint a dodgemből ordító “Cheri Cheri Lady” és társai a 15. alkalom után…Mondjuk a magyar tumbásztársadalom kiemelkedő alakjai ironikus módon súlyos partykat rendeztek e témában, mi pedig itt ingyen kaptuk a jót. Hálátlan dögök vagyunk. Plusz erős volt a kísértés, hogy memóriakártyánk összes helyét a jó kis “szociófotókkal” töltsük meg, amiket a vursli vendégeiről és személyzetéről (!) készítünk. Végül ellenálltunk a kísértésnek, így leginkább a kerékpárosokra koncentráltunk.

A pálya nem változott az elmúlt évekhez képest: főleg sík, a közepén van az egyetlen komolyabb emelkedő, meg sok kis horpadás, “dombocska” végig. Sajnos az utak minőségének megítélése erősen szubjektív dolog, de a (sajnálatos) átlagnál nem volt sokkal rosszabb ez az aszfaltcsík sem. Kis izgalom volt egy félbehagyott csatornázásnak köszönhetően Bénye-Káva környékén, de az útvonal-biztosítás végig egyértelműen jelölte a veszélyes részeket. Így szervezői oldalról nem érheti kritika a versenyt, bár lehet, hogy egy körpályának mindenki jobban örülne a jövőben (főleg a spiccel szembe csorgó leszakadók, vagy maga a spicc…).

A rajtra kicsit későn (de pontosan) 11:45-kor került sor. A vonal mögött az Amatőr Kupa “megszokott” mezőnye sorakozott fel. A teljesség igénye nélkül, képviseltette magát a CUBE Balaton Team, a Mugen Race Team Prolog, a Team Econix-CR, a Hungarofondo, a Bikeexpressz, a Peloton Team és a Veloki is. Volt még természetesen pár “egyszemélyes” csapat is, mint például Kutács Zsolt vagy Róka Tibor.

A lassúrajt után (Péteriben engedték el a mezőny “kezét”) rögtön megindultak az akciók, mindenki benne szeretett volna lenni a versenyt meghatározó szökésben. Lehet, hogy ha tudták volna a versenyzők, hogy nem is lesz ilyen, akkor már itt fordult volna mindenki 🙂 Pedig lelkesen kutattak utána, rengeteget akciózott a Mugen Race Team Prolog, a CUBE Balaton Team, a Hungarofondo vagy éppen a Team Econix-CR is.

Nem meglepő, hogy nem tudott olyan elmenés kialakulni, ami “mindenkinek jó” lett volna, így maradt a rángatás, huzavona mind a 80 kilométeren keresztül. Még a táv felében lévő dombnak sem sikerült különösebben megrostálnia a mezőnyt, így végül sprintre érkezett az (indokolatlanul) nagy főmezőny. A sprinten Lengyel Gabi mutatta meg, hogy bizony még mindig ő az egyik legjobb tempómenő bringás a mezőnyben, szinte tökéletesen előkészítette a terepet csapattársának, Mogyorósi Máténak (Hungarofondo), aki ezek után meg is nyerte a Tour de Gyömrő összetettjét.

A hölgyek között Szurominé Pulsfort Diána (Peloton SE) lett az első Epres Kori és Ispán Laura előtt. Minden tiszteletünk a lányoké, hogy ebben a mezőnyben, ennél a tempónál is tudtak egymásra figyelni, és többen a spiccel érkezve “osztották le” a helyeket egymás között. A statisztikákat kedvelők miatt is el kell mondanunk, hogy a rövid, 30 kilométeres távon 11, a hosszú, 80 kilis távon 16 női versenyző volt.

Végre Andrist is le kellett cipelni Gyömrőre ismét láthattuk versenyezni, alább olvashatjátok beszámolóját a tőle már megszokott irodalmi minőségben:

“Jules Winnfield: Puskát kellett volna hoznunk ehhez a melóhoz.” – ez az első mondat, ami eszembe jut a versennyel kapcsolatban… de csak haladjunk sorban!

Már a rajt előtti készülődés is remekül zajlott: az egyik kulacstartóm megadta magát és eltört, ezért jajveszékelve járkáltam körbe, hogy szerezzek valahonnan. Persze előbb találtam volna mondjuk egy eltévedt jegesmedvét, mint kulacstartót, de sebaj. Megnyugtattak, hogy nem lesz negyven fok, és az önszuggesszió is hatott, így elindultunk, hogy a rajtig hátralévő néhány percet melegítéssel töltsük. Közben – ha már az állatoknál tartunk -, átkapcsoltam teve üzemmódba és elkezdtem feltankolni a következő két órára. Mire visszaértünk, természetesen már akkora tolongás volt, hogy igencsak hátra sikerült beállni.

A lassúrajt semmi rendkívülit nem hozott, a szokásos tülekedés, helyezkedés, óbégatás. Mindemellett abszolút családias és baráti volt a hangulat. Nem igazán értettem, hogy Péterinél miért kellett megállítani és újraindítani a mezőnyt, a második állórajtot meg lehetett volna úszni.

Elindultunk. Lassan, komótosan. Néha egy-egy halva született próbálkozás volt ugyan, de szerintem az sem vette komolyan magát, aki az adott támadást indította. Sokan még vezetni sem voltak hajlandóak, nemhogy szökni. Ha megindult valaki, ketten-hárman mindig felugrottak rá, de általában a második embernél már elvéreztek… illetve azon, hogy nem volt második ember, aki folytassa az akciót. Többször előfordult, hogy próbáltam félreállni, kézzel-lábbal-szájjal jelezni, hogy kedveseim, tessék menni… de akár jobbra, akár balra álltam volna ki, bőszen jöttek utánam, úgy – állatos kifejezések folytköv – kígyózott a sor, mint az ökörhugyozás. Ez ment addig, míg valaki megunta és elindított egy újabb döglött támadást… és akkor kezdődött elölről a játék. Mondjuk legalább szórakoztató volt, így legalább nem egyhangúan gyűrtük a kilométereket. Egy baj viszont volt ezzel: túl sokan maradtak az élbolyban, így nagyon észnél kellett (volna) lenni. A verseny a pálya jellegénél fogva sem tükrözte az erőviszonyokat, felkészültséget, de azért ebben az is közre játszott, hogy senki nem akart menni.

Visszafelé csorogva még Péterinél sem indított senki igazi akciót. Talán belenyugodtunk, hogy itt bizony az utolsó méterek döntenek. A gyömrői körforgalomnál az utolsó emelkedő előtt azért már volt némi helyezkedés, ennek hevében majdnem sikerült feltenniük egy közlekedési táblára… de még éppen el tudtam menni. Innen viszont nem volt választásom, vagy megindulok a bal szélen, vagy beragadok. Indultam, szépen az élre álltam, Pogi jött velem, elsőként kanyarodtunk a befutóra… Viszont itt kellett volna még valaki a csapatból, vagy nekem lassabban felhúzni a tempót, mert itt már nem tudtunk helyzetbe kerülni. Hiába, több Econix-os közös edzés és közös versenyzés kell, hogy igazán menjen a csapatmunka, még nagyon frissek vagyunk!

Az utolsó sprint nekem már kimaradt, mert valaki a helyezkedés során rám húzta a hátsó kerekét és szépen kiszaggatta a küllőim felét. Nem is igazán tudom, hogy ki volt! Ennél a tempónál örültem, hogy meg tudtam fogni a bringát és nem álltam fejre. Abból szép tömegbukás lehetett volna! Így megúsztam annyival, hogy az első kerék kuka, és a villámból ledaráltam egy picit. Itt ütött vissza, hogy nem szakadt szét a mezőny és túl sokan maradtak elöl! Szóval most talán már érthető, hogy miért az idézet: “Vincent Vega: Ááá, puska kellett volna bazd meg!” 

Amíg még ezeket Andris élőben is elpanaszolta (egyre több ismerőse kezd lenni országúti versenyeken is :S ), mi az abszolút győzteseket is faggattuk az élményeikről:

Szurominé Pulsfort Dia: Nagyon pörgős, gyors verseny volt. Mivel nincsenek benne hosszú hegyek, nagyon sokan próbálkozak elszökni, ment a lószolgatás-felérés. Sikerült kibírnom a főmezőnnyel, mint két másik lánykollégának is, Epres Korinak és Marike-nak is. 40 fölötti átlag lett, ami nőknél szerintem már normálisnak számít; nehéz verseny volt. A sprintnél én alapvetően törtető típus vagyok; próbáltam odafigyelni, hogy elöl helyezkedjek, és megnyomjam azt a 2-300 métert, ahogy a csövön kifér. Sikerült megnyerni, de végig együtt jöttünk így hárman lányok a főmezőnyben. Verseny közben annyira nem figyelgettem őket, a végén a sprintnél néztem körül, hogy ki van itt, kire számítsak. Gondolkoztam rajta, hogy esetleg rájuk tegyem a kereket, vagy menjek előrébb a fiúkkal, végül előrébb mentem és így sikerült beérnem. Sokan voltunk a csapatból, de annyira nem kellett nekünk segíteni, mindenki úgy ment, amennyit bírt a saját zsírján – nem volt olyan, hogy megúsztam és segítenek felmenni, vagy eléheztem és adnak enni. Nem volt ez olyan hosszú verseny, hogy ebből probléma legyen.

Nagyon közel vannak a magyar országos bajnokságok; két héten belül van az időfutam bajnokság és a hosszú távú OB, úgyhogy ez egy felkészítő verseny is volt, hogy szokjam a sebességet, a tempót, a szenvedést – az a verseny lesz a következő cél. Vannak ellenfelek, akik itt most nem voltak, és nagyon ügyesek, külföldön versenyeznek – Kormos Veronika, Király Mónika nem voltak most itt, hogy összemérjük az erőnlétünket az OB előtt. Eddig két nap pihenő volt az időfutam és a mezőnyverseny között, most egy nap lesz. Együtt indítanak minket majd az egyik férfi korosztállyal, sajnos a lányok nem önerőből fognak végigmenni, hanem a fiúkkal – itt Magyarországon minden versenyen a fiúkkal küzdünk 🙂

Mogyorósi Máté: Sokat próbálkoztunk szökéssel, de nem sikerült elmenni. A végére csapattársammal, Lengyel Gabival kitaláltuk, hogy sprintre megjövünk, és sikerült lesprintelni az ellenfeleket. Nem volt egyszerű összehozni, de túl nehéz sem, átlagosnak mondható. A következő versenyem még nem tudom, mi lesz, de a fő versenyre készülünk, ami az időfutam bajnokság és a mezőnyverseny a hónap végén.

Összefoglalva a fentieket, az idei Tour de Gyömrő mérlege talán a pozitív oldalra billent. Mi kicsit hosszabbra vennénk a pályát jövőre, esetleg van pár komolyabb emelkedő is a környéken 😉 Persze elismerjük, hogy nem lehet minden mezőnyverseny hegyi verseny, és nem feltétlenül baj, ha nem atomjaira szakadva érkezik meg a mezőny. A hangulatra nincs panasz, bár a vursli a parkban csak ráerősített az amúgy is “falunapszerű” hétvégére. Gondoljuk, hogy főleg a tombola és pénznyeremények miatt, de rengetegen voltak az eredményhirdetésen, aminek mi is nagyon örültünk (ellentétben azzal, hogy megint nem nyertünk semmit 🙁 ).

Pár hét múlva a Turul Kupáról jelentkezünk majd beszámolóval és jó sok szenvedős, hegyibefutós képpel, addig is (a helyszíni feliratot idézve) ADD FEL NE, és nézegessétek Facebook galériánkat itt, vagy kövessetek minket itt és itt!

Korcsoportos eredmények