Biztos észrevettétek már, elég régen írtunk versenyről beszámolót. Azon kívül, hogy néha kicsit szűk az időkeret, ennek egyéb okai is voltak. Sajnálatos módon az elmúlt pár verseny alig ütötte meg az ingerküszöbünket (pedig már igencsak alacsonyan van), és inkább nem akartunk elégedetlennek tűnni vagy csak unalmasakat írni…Hiába: most, hogy már közel 700 lájkolónk van Facebookon, jönnek a sztárallűrök 😀 Így mentünk el szinte szó nélkül az OB mellett, pedig a szervezés is kellemes meglepetés volt; itt inkább az időkeret limitált minket, illetve Andris égető hiánya, de legalább élőben követhettétek az eseményeket. A Turul több szempontból is fura volt – az abszolút győztes tényleg hazamegy az eredményhirdetés előtt?! Cserébe viszont rámentünk néhány érdekességre és hoztunk képeket a szeretett Nógrád megyéből (Aranycsengő kupa), Ausztriából (Osztrák körverseny időfutama), valamint a fentebb említett versenyekről is.
Azonban most már muszáj megragadni a biteket és kiírni magunkból a bánatunkat, így megpróbáljuk a szokottnál kicsit rövidebben (hiszen a verseny is minden eddigieknél rövidebb volt!) lefesteni a rakparti hangulatot, a Budapest Tour 2014 – Sipos János Emlékverseny hétvégéjén.
Bár Andrisnak kifejezett erőssége az időfutam (kicsit ironizálunk… egészen kicsit…), mégis úgy döntött, kihagyja a kulturált szórakozás ezen formáját, és betegségét, valamint montis bukfencét követően inkább edzeni ment a hétvégén. Így maximum arról tud nyilatkozni majd, hogyan akadt le csapattársairól a pilisi kaptatókon. Bizony, oda rúgunk, ahol a legjobban fáj 😀
Az idei versenyt (is) a Central European Tour harmadik napi versenyével (nem etap, mert közös értékelése nem volt a “szakaszoknak”) esett egy napra. A profik/igazoltak versenye Isaszegről indult, és a budapesti Carl Lutz rakparton volt a kissé hektikusra sikeredett befutó, de erről majd később. A körülbelül 130 kilométeres táv szinte az összes közkedvelt (általunk meg pláne) észak-pesti edzőterepet érintette; nehéz lenne eldönteni, hogy vasúti átkelőből vagy dombból volt több az útvonalon. Az igazán “vájtfülűeknek” ajánljuk a Luka Mezgec nevét a Csomád és Fót közötti Strava szegmensről még a Giant-Shimano idők előttről 😉
Az amatőröknek egy helyen 4,2, máshol 6,5 kilométer szerepelt a kiírásban, bár pár nappal a verseny előtt azt az infot kaptuk, hogy utóbbi lesz a valós. Szokás mondani, hogy a nyomdafesték (mégha csak virtuális is) minden kibír. Esetünkben is így volt, mert a tényleges pálya hossza valahol 3,5 és 3,8 kilométer között volt. Nem igazán látjuk át a problémakört, ami gátat szabott volna a pontos tájékoztatásnak. Talán pontatlan volt a GPS, talán így fért be több induló a rendelkezésre álló időbe, talán újdonság volt a helikopteres buli a pálya északi részén, mint mikor tavaly rádöbbentek, hogy építkeznek a Parlamentnél. Mindenesetre a sokat emlegetett “UCI hangulathoz” vagy “profizmushoz” sokat hozzátett volna ez az apróság (is).
Amúgy teljesen egyenes, szinte sík pálya volt ez Budapest (majdnem) szívében, és ha nem lógott volna folyamatosan az eső lába, akkor szép “kilátással” lett volna a budai hegyekre. A rajtlistát nézegetve körvonalazni lehetett azért a top 10 alakulását, elsősorban a férfiaknál. Nagyot nem is tévedtünk, a “papírforma” szerint a kicsit fiatalabbaknak jobban forgott a lába, Kutács Zsolt (Georg KSE) és Mogyorósi Máté (Hungarofondo) szinte holtversenyben hajtották a leggyorsabb időket, maguk mögé utasítva a harmadik időt tekerő Róka Tibort (DKSI-KTM Debrecen), ugyan csak 1 másodperccel. A hölgyeknél Pétfürdő után megint Marton Orsolya (Biondo Bike) volt a leggyorsabb Király Kinga (Salgótarjáni HKE) és Gallyas Noémi (Mugen Race Team Prolog) előtt. Fontos momentum volt a versenyt majdnem félbeszakító vihar átvonulása, ami kis csúszást okozott a rajtidőkben, de végül az összes amatőrnek sikerült elindulnia (ugyebár a CET mezőnyének a befutója miatt volt szükséges, hogy mindenki időben befejezze a versenyzést).
Az utolsó versenyző célbaérése utána megkezdődött a mezőnyverseny befutójára való hangolódás. Míg a mezőny nagyon profi volt, a körítés kevésbé… Azt már tavaly sem értettük, hogy miért nem lehetett az időfutamon “kézből” indulni, úgy, hogy valaki fogja a delikvenst, és ezt idén sem sikerült megfejtenünk… Másrészt nem muszáj amatőrversenyt szervezni, ha nem szeretnénk. Kicsit úgy tűnt, mintha mindekinek (szervezői oldalról) csak a terhére lett volna, hogy a profi mezőny mellett azt a “szerencsétlen” 150-200 amatőrt is terelgetni kell. Ezt a felfogást az OB-n is tapasztalni lehetett. Értjük mi, hogy nálunk szerencsésebb országokban a profi mezőny nagyobb médiafigyelmet hozhat (feltételes mód!), de azon sem ártana elgondolkodni, hogy a befutón megjelent párszáz nézőnek legalább a 70%-a az amatőr versenyzők hozzátartozói közül került ki. Hiszen hiába jön ide egy olyan mezőny, ami tényleg nagyon erős, ha ott nincs olyan bringás, akinek puszta jelenléte megütné a “laikusok” kerékpárra igencsak magas ingerküszöbét… Tehát több tiszteletet az amatőröknek, akik az elsőszámú fogyasztói a magyar (és nemzetközi) kerékpársportnak.
Azt sem teljesen értjük, hogy egy nemzetközi UCI 1.2-es versenyen hogyan “szakadhat fel” a chipszőnyeg pusztán azért, mert átmegy rajta pár autó (lehet, hogy a megengedettnél nagyobb sebességgel, de akkor is), és miért ennyire szűk a “célvonal kapuja”. A helyszín is kicsit kompromisszumos, hiszen ez még mindig nem egy “igazi budapesti” helyszín, mint mondjuk a közelgő Ironman pályája (most dicsértünk meg egy triatlonversenyt egy kerékpárversennyel összehasonlítva!). Így olyan “tűrt” hangulata van a rendezvénynek.
Nade, hogy ne csak húzzuk a szánkat (mint mindig), ki kell emelni a nagyon (!) felkészült speakert, a különdíjat az amatőr verseny legjobb női versenyzőjének, ami egy Tissot karóra volt. Ugyanígy egy karórával díjazták a legjobb magyar versenyzőt is, aki ezúttal Rózsa Balázs (Utensilnord) lett. Csak az amatőr rész útlezárásáról tudunk nyilatkozni, ez tökéletes volt, bár örültünk volna, ha a fotósunkat hagyták volna dolgozni a rend éber őrei (és persze veszélyeztetni a versenyzőket…) -hiába, kell az a sajtós igazolvány most már. Az eredményhirdetés is zökkenőmentes volt, egyesek még magától a Taskenti Terroristától is vehettek át díjakat. Na meg azt se felejtsük el, hogy végre Budapesten is újra van kerékpárverseny!
Kanyarodjunk vissza arra, amiről ennek a cikknek alapvetően szólnia kéne, a versenyzésről. A CET tényleg erős, főleg kelet-közép-európai mezőnye az előző két napot mezőnyhajrával zárta, így sanszos volt, hogy az utolsó nap végjátéka is hasonlóan fog végződni. Ugyan voltak próbálkozások, de majd’ 50 feletti átlaggal teljesített táv, valamint, hogy tulajdonképpen egy egynaposról beszélünk még mindig, nem sok nyitott lehetőséget hagyott. Így végül egyben (illetve majdnem egyben) érkezett a mezőny a rakpartra, ahol a Dukla Trecin Trek szlovák versenyzője, Erik Baska volt a leggyorsabb Aljaz Hocevar (Adria Mobil) és Jan Tratnik (Amplatz BMC) előtt. A két utóbbi fiatalember Szlovénia szülötte. Sajnos magyar versenyző nem került igazán közel a nyerteshez (bár az “azonos idővel” érkezés jelzőjét többen is használhatták a futam után), valószínűleg ebben oroszlánrésze volt Lovassy Krisztián óriási buktájának is az utolsó 200 méteren belül, így a címvédő nem tudott a győzelemért sprintelni; egy vállficamot és talán törést is begyűjtött, innen is jobbulást kívánunk neki! A másik komolyabb sérült a Team Radenska-ból került ki, ő valószínűleg pár napig élvezhette a magyar kórházak vendégszeretetét (sajnos a nevét nem sikerült kideríteni), természetesen neki is mihamarabbi felépülést kívánunk. Akkora volt a bukás, hogy egy emberként jajdult fel a nézőközönség. Újabb top tip a szervezőknek: a mentőt az utolsó 300 méterhez állítsák, ne a cél után 50-nel, mert ha bukás van, akkor az a befutónál lesz, és így nem kell megvárni a beguruló mezőnyt, hogy elindíthassák a mentőt.
Végezetül elmondhatjuk, hogy felemás érzésekkel távoztunk a Carl Lutz rakpartról: örülünk, hogy legalább van mozgás, verseny. Másrészt tovább kéne mozdulni erről a szintről, és tényleg színvonalas, igényes versenyeket összerakni – elsősorban a külsőségekről beszélünk, főleg a CET esetén. A győzteseknek és minden indulónak gratulálunk! Az amatőr kupa versenyzőivel legközelebb Kiskunlacházán találkozunk, addig is lehet böngészni a hétvégén készült képeinket, vagy akár korábbi galériáinkat. Észrevételeket kommentben várjuk, virágot az öltözőnkbe, Andrist meg innen is üdvözöljük, és reméljük, lassan megtalálja a biciklijét. A Bikepontban még mindig vannak plakátjaink, míg az Instagramon akár ingyen is (wow!) megtekinthetitek alkotásainkat.
