Supercross 14/15, 1. futam, EthicSport-Reneval Color Kupa

“Deja vu. Más szóval paramnézia az a jelenség, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént volna vele, ugyanakkor a korábbi átélés körülményei vagy akár megtörténtének ténye bizonytalanok.”

És igazából ezzel a Wikipediáról átemelt leírással el is mondtunk mindent a 2014-es kazincbarcikai EthicSport – Reneval Color Kupáról, ami a Supercross 2014-15-ös szezon első állomása volt. Na de nem azért “fizetnek” minket, hogy a tavalyi cikkünket ide másoljuk! Így kénytelenek leszünk beszámolni a történtekről; előre szólunk, lesz benne szingóragasztásról is szó, no meg párszor el fog hangzani, hogy “tavalyihoz hasonlóan”.

Új olvasóink kedvéért röviden ismertetnénk a szituációt. Úgy tervezzük, hogy idén a tavaly és idén év közben bevált recepten nem változtatunk, és megint magunkkal hurcolunk egy versenyzőt, akinek segítségével könnyebben alkothatunk képet egy-egy versenyről. A tavalyi év elején, Tóth Andrással (akkor még a Hegyibringa SE, aztán idéntől a Team Econix-CR versenyzője) hozott össze minket a sors, ő volt, aki “belülről” mesélte el a cross szezon történéseit. Most is ez a terv, annyi különbséggel, hogy a támogatásába mi is nagyobb részt veszünk ki, így kicsit a “mi saját versenyzőnk lett”. Ennek legerősebb megnyilvánulása idei egybemeze, aminek designjáért mi felelünk, létrejöttében pedig a Velossimo, a BikePont, a Team Econix-CR és a GESU segítkezett. Most, hogy kulturáltan, rejtve, minden szponzort megemlítettünk (<3 Zsé), jeleznénk, hogy ugyan csak Andrisnak készítettünk mezt, neki “terveződött”, de van az pénz… 😉

Na ennyit rólunk, múltunkról, támogatóinkról, ugorjunk bele a hétvége történéseibe.

Kezdjük Pesten a történetet, a tavalyihoz hasonlóan (mi szóltunk!), megint innen indítottuk meg BAZ megye meghódítását. Gyors reggeli (nem), pontos indulás (ez sem), zökkenőmentes út Gödöllőig (kitaláljátok?), és máris kint vagyunk az első számú versenyzőnk lakosztályánál. Felkapjuk őt is és a cuccait; megjegyezzük, hogy nem hozott tartalék kereket, aztán máris folytatjuk az utazást az Acélváros, majd Kazincbarcika felé. Tekintve, hogy idén jártunk többször is Nyíregyházán, Debrecenben, Balmazújvárosban, a benzinkutasok már mindenhol előre köszöntek, így hamar elröppent a 2,5 órás út nagy része. Andris természetesen végig kapta az ívet a kocsiban, hogy amennyiben a tavalyihoz hasonlóan (2) megint lefordul a gumija, kinézhet egy szimpatikus személyvonatot a Kazincbarcika-Budapest vonalon, és hát nem csak tanulmányozás céljából… Akkor ez még mókás fikció volt, később sajnos valósággá vált, de erről majd alább.

Az időjárás a tavalyihoz hasonlóan (3) kegyes volt hozzánk, kellemes kora őszi időnk volt, bár reggel még vágni lehetett a ködöt az M3-on. Büszkeséggel tölt el minket, hogy a tavalyitól eltérő módon (!), idén nem mi voltunk azok, akik azonnal beálltak bármelyik olyan autó mögé, amin bringa van rögzítve, annak reményében, hogy ő is a versenyre megy, és ő tudja az utat. Persze így nem szereztünk új barátokat: voltak már olyanok, akik szimplán csak hazafelé tartottak, de egy budapesti autó végig követte őket a garázs felhajtóig…

Meg is érkeztünk a versenyközpontba, a csónakázó tó melletti parkba. Érdemes megjegyezni, hogy a tavat, a Wikipedia ide vonatkozó cikke “horgászparadicsomként” írja le. Minden csak viszonyítás kérdése.

Tőlünk szokatlan módon az elsők között érkeztünk, olyannyira, hogy még a zuhanyzót/mosdót biztosító iskolaépület sem nyitott ki akkor, mikor Andrisnak “szüksége lett volna” rá. Így ő elindult felfedezni a vasárnap reggeli Kazincbarcikát, barátságokat és kapcsolatokat építeni, no meg találni egy nyitva tartó mosdót. Kicsivel később megkerült, és a nyafogást is abbahagyta, ami egyértelművé tette, sikerrel járt.

Ugyan a szervezők nem változattak a 2013-as nyomvonalon, mégis elmaradt a tavalyihoz hasonló (4) nyafogás a több mint 80 kanyar miatt, sőt, azok a hangok is halkabbak voltak, amik az országútis/montis pálya témakörét feszegették. Hiába, az utolsó szezon bizonyíték volt, hogy ebben a sportban bármi megtörténhet, és meg is történik. A pálya elején hosszú egyenesek domináltak, majd egy szimpla akadállyal kezdetét vette a kanyargás. Tavaly is szerettük már, hogy az egész pálya átlátható mindenhonnan, de azt már kevésbé, hogy annyi szalag van/volt, hogy mindig gondolkodni kellett, hogy “most ez most a pálya része, vagy sem”. Persze nem panaszkodunk. Mi sosem teszünk olyat. A kanyargások közé volt beszúrva – valljuk be, elég profi módon – a technikai zóna, kordonokkal a középen, ahova lehetett pakolni. A pálya leglátványosabb része a “beton karéj” feletti rész és az utána következő letörés, majd a lépcső volt. Tavaly ezen a lépcsőn (illetve mellette) sokan feltekertek, idén kapott egy akadályt közvetlen maga előtt, így mindenki inkább a leszállást választotta (és ezért nem is hibáztatunk senkit). Megjegyzendő, hogy idén új chipes rendszerrel történik az időmérés, ami még a leggyakorlottabbakat is meglepte!

Az ide Supercross sorozat a tavalyival megegyező (5) struktúrával fog futni, így három mezőnyről beszélhetünk, néha kicsit tágan értelmezett UCI szabályokról (nem is baj), és remélhetőleg nagyon jó hangulatról. Ennek megfelelően először a legfiatalabbak a legidősebbekkel indultak el, pontban 11-kor, hogy körülbelül fél órát körözzenek a pályán. Ez a Hobbi felnőttet, U15-öt, U17-et, WU17-et, és a Master 3-at jelenti.

Ahogy tavaly is (6), megint szlovák főlény volt a fiataloknál, Jakub Varhanovsky (ZP Sport a.s.) rögtön a rajt után az élre állt, és ott is maradt végig. Vele legtovább a Vas Balázs tudott menni a Merida Maraton Team CST- ből. A legrutinosabbak között a tavalyi évhez (7) hasonlóan teljes szlovák dobogó született Ladislav Longauer (CK Banska Bystrica) győzelmével. Minden dobogóst megtekinthettek ezen cikk alján.

Mondanunk sem kell, a két rajt között megkerült Andris is, és rövid értekezés után – ami főleg az öltözködés és rajtszám-tűzés kérdéskörét érintette a sorrendiség tekintetében – úgy döntöttünk, megkíméljük újabb kör öltözés/vetkőzéstől, és feltűzzük a rajtszámot a hátára (ahogy az amatőrök csinálják 😀 ). Megköszönte (nem), és utána megint eltűnt beszélgetni melegíteni, mi pedig megtekintettük a második futam rajtját, ami erősen emlékeztetett a tavalyi első (nem elírás) futam rajtjára.

Miről is beszélünk? A tavaly itt nagyon meggyőzően versenyző szlovák srácok közül ketten immár U19-ben indultak, Slavomír Kujan (ZP Sport a.s.) és Jan Gajdosik (MŠK CK Žiar Nad Hronom). Nekik sikerült is szinte rögtön az elején elszakadni a mezőnytől, egyedül Dina Dani tudta tartani velük a lépést egész sokáig, de a táv körülbelül első harmadában kisebb technikai gondja akadt (egy kis félreváltás, láncleesés), így a szlovák páros hamar eltávolodott tőle. Mögöttük nem sokkal egy kitűnő “vonat” állt össze Zathureczky Márk, Fésűs László „Kefe” (Meditech SC), Specziár Viktor (CUBE Balaton Team), Kovács István Pityikusz (Ózdi Kerékpáros Egyesület – igen, ő tényleg így szerepel a rajtlistában!), Kis József (Merida Maraton Team – CST), Jordán Bence (CUBE Balaton Team), és Medgyes Gábor (KTM Test Team Gödöllő) főszereplésével. Innen Jordán Bence, Specziár Viktor és Kis József hátrafelé hagyták el a szerelvényt, míg Medgyes Gábor a táv végére már felért az addig jócskán előtte tekerő Dina Danira. Legelöl közben Jan Gajdosik lánca az utolsó körök egyikében szintén leesett, Kujan pedig ezt kihasználva pár száz méteres előnyt tudott kibiciklizni, amit a végéig meg is tartott, így megnyerte az abszolútot és a kategóriáját is. Mögötte Gajdosik végzett, majd Dina Dani és Megyó érkeztek “sprintre”, ahol Dani volt a gyorsabb.

Pityikusz Master 1-ből való “kiöregedésével”, valamint Medgyes Gabi és Fésűs Laci érkezésével a Master 2 lett a legerősebb kategóriák egyike. A tavaly meghatározó Footstrong SE-nek fel kell kötnie a nadrágot, ha szeretnének, mondjuk Veszprémben fűnyírót nyerni 😉

Természetesen a hölgyekről sem szabad megfeledkezni, bár kicsit foghíjas volt a mezőnyük (hiányzott: Manka, Cséri Szilvi, Benkó Barbi, és Dósa Eszti is csak mint néző jelent meg). Itt (is) szlovák győzelem született Livia Hanesova (CK Banska Bystrica) révén. Ő és Orosz Anita (Trek SE) végig szorosan követték egymást, de hiába küzdött nagyon, Anita nem tudta “levadászni” a szlovák lányt, így be kellett érnie a második hellyel. Harmadiknak az Alpinbike Team Endura High5 Giant (hm, reméljük, mindegyik szponzort leírtuk) versenyzője, Cseh Veronika lett.

Újabb rövid szünet következett, amiben a helyi mazsorett csapat előadását lehetett megtekinteni az arra fogékonyaknak, majd az utolsó futam versenyzőit szólították rajthoz. Ez a tavalyi összetett eredmények alapján történt, ennek fényében Fejes Gábor (Bátorfi Agria KTK) kezdte meg a sort, aki először mutatta be (itthon) magyar bajnoki mezét. Amúgy bajnoki trikóból volt még kettő a mezőnyben: egy Szabó Balázs Andrásnál (Peloton SE), a Master 1 bajnokánál, valamint Rózsa Balázsnál (Utensilnord Continental Pro Cycling Team) az U23-as bajnoki jogcímén. Balázsnak biztos nehéz dolga lehetett keríteni egy bajnoki trikót otthon, tekintve, hogy idén háromszor lett már magyar bajnok a még bőven 23 év alatti fiatalember.

Pár szó a mezőnyről, hiszen sok változás is volt/van a tavalyihoz képest. A legfiatalabbak itt az U23-as versenyzők, akik már tavaly is negatív rekordokat döntögettek a létszám tekintetében. Ők most hatan voltak, ami egész jó a tavalyi gyakori 3-4 főhöz képest. Fenyvesi Peti sajnos nem folytatja a pályafutását crosson, “helyette” Dina Marci (PCCC Pilis Cross Country Club) döntött úgy, hogy felnevez U19-ből U23-ba. Barcikáról hiányoltuk még Pelikán Janit is, aki idén kicsit visszavesz a crossból saját bevallása szerint.

A Master 1 ismét elég erősre sikeredett: a hangulatról Szabó Balázs András “Bakter”, Cser Gábor (PCCC Pilis Cross Country Club), Pálmai Zsolt (Bikepont.hu), Takács Tamás “Tufi”, és reményeink szerint Andris fog gondoskodni.
Elitben a “szokásos” négyes mellett (Fejes-Buzsó-Buruczki-Cleppe) Kusztor Péter (Team Amplatz –  BMC) nevét is a rajtlistán olvashattuk, aki idén a felkészülésének egy részét cross versenyeken képzeli el, valamint Szalay Peti (Focus Team Hungary) is gyakrabban fog lelátogatni a SuperCross versenyekre. Meg kell említeni még Stefan Gajdosik jelenlétét is, aki a  BikePro Banska Bystrica szlovák versenyzője.

A képzeletbeli rajtpisztoly eldördülése után nem sokkal mindenki megtalálta a “helyét” a mezőnyben, a tavalyihoz erősen hasonló (7) forgatókönyv szerint. Az első pár körben még együtt haladt a spicc: Búr Zsolt (Alpinbike Team Endura High5 Giant), Buruczki Szilárd (aki végül mégis az Elitet választotta a Master 1-helyett), Fejes Gábor, Wouter Cleppe (Ram Alpine Bike), és a tavalyihoz képest sokkal jobban teljesítő Stefan Gajdosik. Másik kategóriából egyedül Rózsa Balázs tudta őket követni, bár ő is csak kisebb távolságból tette ezt. Igazából az élen hajtók egymást fárasztva viszonylag hamar lerendezték az első 5-6 helyet maguk között. Wouter Cleppe bizonyosságot tett róla, hogy nem pihent ebben az évben sem, sikerült leszakítania a legtovább kitartó Fejes Gábort, így teljes magányban haladhatott tovább. Mögötte Gábornak sem volt kísérete, mivel Stefan Gajdosik inkább Buzsót szórakoztatta egy kicsivel hátrébb. Buzsó önmagában sem unatkozott volna, köszönhetően technikai és mechanikai malőröknek, erről itt olvashattok. Mögöttük a Buruczki-Rózsa tandem haladt, elég határozottan. Kusztor is inkább magányosan próbálgatta a szárnyait a számára talán kicsit új feladat keretein belül. Megint hátrébb Bakter igyekezett néha a kelleténél erősebben (akik ismerik, úgyis tudják, akik meg nem, hát…) utat törni magának. Kétszer is cserélt biciklit, de még így sikerült bebiztosítania a Master 1-es aranyérmét. Kortársai közül Cseri és Pálmai Zsolt próbálták meg több-kevesebb sikerrel felvenni a kesztyűt, ebben a sorrendben érkeztek a dobogóra.

Eme kategóriában állt rajthoz Andris is, akinek körülbelül ez volt az egyetlen értékelhető mozdulata a hétvégén, hiszen a tavalyihoz hasonlóan (8, és elmondhatatlanul rossz ezt leírni…) megint lefordult a szingója… Előbb csak egy perec volt, ezt még annak tudtuk be, hogy sokáig betegeskedett, “elfelejtett” crossozni, meg ugyebár most már váltója is van, az is megzavarja szegényt. De utána a tavalyihoz hasonlóan (9) megint hiába vártuk rá a technikai zónánál, csak nem jött. Végül csak körbeért és szerzett egy új kereket, amivel érthető okokból már kevésbé motiváltan, alapozó tempóban teljesítette a hátralévő távot. Ha egy zeneszámmal kéne leírni a szituációt, az ez lenne.

Sok mindent lehetne írni, de mi inkább nem tesszük – inkább örülünk, így lett majd miről írni, beszélni. Legalább ennyi. Ő így látta a történéseket:

Két és fél hetes dögrovás után az önszuggesszió mérhetetlen erejére támaszkodva összekapartam magam. Sokat mantráztam, hogy brutális vagyok és kemény, ráadásul bizonyos pillanatokban úgy tűnt, hogy még a bringa is gurul… és nem csak a lejtőn. A “szingó-iskola haladóknak” című gyakorlati útmutató böngészése közben megvilágosodtam, hogy a távoli Európában használt Aquaseal helyett én bizony az “echte ungarische” Gumimám csőszerelőipari menettömítő pasztával fogom szigetelni a kerekeimet, hogy ne ázzon fel a ragasztás. Ez meg is történt, bár az utómunkák hatására még máig is apró gumidarabok lepik el a lakást. A vadítóan színes új mezem is elkészült, valamint a Zsétől (Bikepont Inc.) kapott első átdobó is felkerült a kerékpárra, így a tavalyihoz képest mindjárt kettővel több váltóm lett.

Mire a  Bidon-wagen megérkezett a Supercross első futamának helyszínére, a köd is felszállt. Bár fű kicsit nedves maradt, de az időjárás több mint ideális volt. A pálya előnyére változott, nem nagyon voltak olyan helyek, ahol beszorulhatnak és feltarthatják egymást a versenyzők. Egyedül a hosszú aszfaltos rajtot néztem gyanakodva és tartottam tőle, hogy túl nagy tempóval érkezünk meg az első kanyarhoz, de végülis nem lett semmi gond, mindenki ésszel startolt.

Az első körben kicsit szétrázódott a mezőny, de nem volt túl vad helyezkedés.  Lassan én is felébredtem, hogy itt bizony most már menni kéne, mikor a játszótér utáni első balos kanyarban jött a fa… én meg levettem vállal. Éreztem, hogy valami gond van az irányítással, de azért visszapattantam a nyeregbe. Még egy kicsit szerencsétlenkedtem, majd a két köves mini-letörés után majdnem megint összebarátkoztam egy fával, de korrigáltam. Gondoltam, ha a bal vállamat és a térdemet már úgyis összezúztam, minek kezdjem meg a másik oldalt is?! Így inkább megint a bal oldalamra dőltem. Gyorsan kivánszorogtam a szalagon kívülre, hogy ne tartsak fel senkit és főképpen, hogy ne gázoljanak át rajtam. A verseny hevében még mindig nem realizálódott bennem, hogy mi is lehet a gond, miért is feküdtem el már másodszor… mikor szóltak, hogy valami van a gumival. És akkor tört rám az az érzés, hogy időutazó vagyok. Egy évvel ezelőtt majdnem pontosan ezen a két helyen sikerült lefordítanom a szingót! Miután a pár perces nosztalgikus önsajnálatból kirángattam magam és kitörölgettem a könnyeket a szememből, vállra kaptam a bringát és elkocogtam a technikai zónáig. Zele Lacitól kaptam egy első kereket, amit ezúton is köszönök! Valamint kiélveztem a mini V-fékek egyik hátrányát is: mivel túl közel vannak pofák a felnikhez, ha új kerék kerül a gépbe, valószínűleg egy kis utánállítást igényel…

Nem volt már értelme versenyezni, de azért végigtekertem. Néha egy kicsit megnyomtam, de jobbára csak félgőzön mentem. Fejben sem tudtam volna visszaállni egy normális versenytempóra, így inkább nem is erőltettem… inkább pózoltam egy kicsit a fotósoknak, meg beszélgettem. (Na jó, néha azért próbálkoztam, de csak nem tudtam megindulni.)
Kéne már kezdeni valamit ezzel a szingó-dologgal, különben még mindenki azt hiszi, hogy csak esni-kelni, meg pozőrködni járok a versenyekre! Persze van bennem egy adag mazochizmus és exhibíció is, de azért egyszer jó lenne normálisan befejezni egy futamot! Úgyhogy a Conti szingóragasztó, a Tufo szalag, a Palmatex és ezek mindenfajta kombinációja után most a ráolvasással és a feketemágiával próbálkozom: furcsa kézmozdulatok közepette, torokból jövő hangon kántálom, hogy “ragadj, szingó, ragadj már!”.

Most, hogy elmorzsoltunk egy könnycseppet Andriskáért, térjünk vissza azokhoz, akik megfelelően választanak felszerelést, és be tudnak fejezni egy alig egy órás versenyt. Master 1-ben már lelőttük a poént (meg Andrist is majdnem); U23-ban Rózsa Balázs magabiztosan nyert, mögötte Kriván András (Team Econix-CR) és Kurilla Bence (MugenRace Team Prolog) végeztek egymástól és Balázstól tekintélyes távolságokban. A “legnagyobbaknál” Wouter Cleppe megtartotta az előnyét a célig, és megnyerte a futamot. A második Fejes Gábor lett, míg harmadiknak Gajdosik futott be. Azért reméljük, Wouter majd crossbiciklit is hoz legközelebb, mert az Irsa Crosshoz hasonlóan megint a merevvillás montijával verte meg a teljes mezőnyt.

Ez volt tehát a Supercross Kazincbarcika városában. Zárásként elmondhatjuk: annak ellenére, hogy versenyzőnk csúfos kudarcot vallott elég peches volt, nagyon jól éreztük magunkat. A hangulat talán még jobb volt, mint tavaly, bár a mezőny (még?) kicsit foghíjas volt. A társaságot elnézve érdekes küzdelmekre számítunk a következő futamokban. Nem szoktunk óriási jelentőséget tulajdonítani az ilyen dolgoknak, de kicsit szomorúak vagyunk, hogy a futam abszolút eredményének élén (élein) nem láttunk magyar versenyzőt (hiszen két szlovák, és egy belga állampolgár győzedelmeskedett), de tudjuk be ezt annak, hogy mi csak most kezdünk bemelegedni. Annak valójában csak örülhetünk, hogy többnemzetiségű a mezőny, és a szomszédos Szlovákiából is átjárnak ennek a kitűnő sorozatnak a határhoz közel eső versenyeire.

Igaz, nem lőttünk közel 1000 képet, de azt a “keveset” itt megtekinthetitek, valamint a verseny közben készült Instagram fotóinkat pedig itt. Két hét múlva Ózdon folytatódnak a küzdelmek, onnan jelentkezünk legközelebb. Addig mindenkinek eredményes szingóragasztást kívánunk!

A teljes, köridőket is tartalmazó eredménylistát itt éritek el, alább pedig a dobogókat látjátok: