Supercross 14/15, 3. futam, LOcarGO-Bikemag Veszprém Cross

Tavaly a salgótarjáni verseny volt a “legzordabb” futam, ha az időjárást vesszük alapul. Idén a LOcarGO-Bikemag Veszprém Cross kicsit kellemesebb idővel várt minket (nem folyamatosan esett, de sok különbség akkor sem lett volna), de így is többeknek erősre sikerült a vasárnapi program. Volt minden: sár, letört váltók, anyagos sár, felcsavart váltók, technikai problémák, sár, letört váltófülek, sár, eső, sár. Az igazán élesszeműek kiszúrhatják, hogy lefordult szingó nem volt a teljesen akkurátus felsorolásunkban, és ez nem is véletlen, bár ünnepelni még korai lenne… Bővebben alább.

Már mikor Székesfehérvár közelében elért minket az eső, lehetett tudni, hogy ez nem egy könnyű nyári zápor lesz. Egyrészt, mert marhára ősz van, másrészt egy hete minden időjárás jelentés azt ismételgeti, hogy mindenki SZOMBATON menjen kirándulni, mert vasárnap rossz idő lesz. De mint a közkedvelt meme is mutatja, a Bidon faszagyerek. Így nem fordultunk vissza, pedig Andris szerintünk tényleg már majdnem sírvafakadt egy idő után 😉

A helyszín a tavalyi volt, így zökkenő nélkül(!) letaláltunk. Egész sokáig tartotta magát a terv, hogy ezt a versenyt bizony a kocsiból fogjuk végigfotózni, annyira makacsnak tűnt a hol szemerkélő, hol erősebb eső, de kénytelenek voltunk belátni: autóval nem jutottunk volna sokáig a sárban, és lehet, hogy a szervezők is megakadályoztak volna… Motivált minket az is, hogy az első futam szereplői már javában melegítettek, és legyünk őszinték, őket nem zavarta az eső vagy a sár.

Andrist már annál inkább, így viszonylag hamar megszakadt vele a kapcsolat, miután a nevezés helyszínéül szolgáló “Erdei” motel felé távozott. Ő innentől fogva nem is nagyon került elő, csak akkor mikor egy újabb pár kerékkel a kezében közölte, hogy ezeket majd visszük haza, és reméli, elférnek majd. Persze. Nem gond….

Szokásunkhoz híven megpróbálunk pár szóban megemlékezni a pálya nyomvonaláról és a minket körülvevő infrastruktúráról is (ami már nem az autó kényelmes, és száraz belső tere!!). A pálya vonalvezetése kicsit módosult csak a 2013-as rajzhoz képest, és itt is inkább csak egy hosszabb szakasz betoldása volt szembetűnő a célegyenes előtti részen. Amúgy lentről, a “viacolor” út aljából kezdtek a versenyzők, majd (az első kör kivételével) egy a pályába “épített” kamionra kellett felfutni, majd legurulni a túloldalán (LOcarGO, értitek 😉 ). Ezután hosszú egyenesek és pár kanyar következett egy murvás, saras úton, ami a pálya közepén található focipályára vitt ki. Aztán következett a játszótérre vezető letörés, immár homokágy nélkül az aljában, majd a “siratófalnak” keresztelt dombocskára való feltekerés (az esetek egy részében ez valójában felfutás volt). Itt a kitűnő hangulatot magunk mögött hagyva jött a tavalyról is ismerős dirtpálya, majd újra a focipálya, ahol körülbelül 3 kör (az első futam által megtett 3 kör…) után  csak a “sártenger” szóval lehet leírni az állapotokat. Az elkövetkezendő napokban, hetekben itt játszó sporttársakat innen is üdvözöljük, és türelemre kérjük 😉 Ezekután visszatért a sáros, murvás út a fák között, több kilencven fokos kanyarral megtörve a ritmust. Következő momentum a dupla akadály volt, majd a SPOILER gyakran igénybevett /SPOILER egyoldalas technikai zóna. Következett egy kis mementó a murvás, saras részeknek, majd az új rész, egy a mezőbe “dózerolt” szakasz. Sajnos ez a történtek és időjárás tekintetében kicsit visszásra sikeredett, később célba érés után sokan panaszkodtak, hogy nagyon sáros és gazos, füves volt ez a szakasz, ami melegágya lett a feltűnően nagyszámú technikai malőrnek is. Na de a panaszkodás Andris asztala, fejezzük be a kört, amiből csupán a “viacolor” befutó maradt egy szolidabb, de azért említésre méltó emelkedő tetején.

Az első futam rajtjára a megszokott módon 11-kor került sor. A rajtvonalról hiányzott az ózdi győztes Fetter Erik (PCCC), helyette most Vas Balázs (Merida Maraton Team – CST) volt az, aki rögtön az első körben élre állt, és próbálta akaratát a többiekre erőltetni. Ez többnyire sikerült is, egészen az utolsó körig az élen tekert, de a befutónál Mayerhuber Severin (ASVÖ Radleck Cycling), a hobbi kategória győztese lesprintelte a montival versenyző ifjú titánt. Így az első futamban idén először osztrák abszolút győzelem született. A fiatalabbik női kategóriában a tőle “megszokott” kitartással Vas Kata Blanka (Merida Maraton Team – CST) söpört be egy újabb győzelmet. Ellenfelei a dobogón Pataki Zsóka (Alpinbike Team) és Oetl Dana (Bikeexpress SE) voltak. Érdekes így utólag látni, összehasonlítani, de az első futamban sokkal kevesebb technikai hiba, letört/felcsavart váltó volt, mint a következő futamokban…

Következő futamok. 10 perces csúszással kezdődött a második futam, egy mezőnyben a női elit, a Master 2 és az U19. Ritka az ilyen, de bejött az ózdi beszámoló tippje, és most Rozsnyai Mariann “Manka” volt a női mezőnyből az élszurkoló, és rajthoz nem állt, csak kívülről figyelte az eseményeket. Ezekután Salgótarjánban már teljes mezőnyt várnánk el 😉 Az U19 jelentős “szlovákhiányban” szenvedett, északi szomszédaink inkább otthon versenyeztek hasonlóan kellemes körülmények között. A középső Master kategóriában a már megszokott Footstrong dominanciát (ami a létszámbeli mellett teljesítményben is javult ) Vinczeffy Zsolt “Zerge” erősítette még tovább.

A rajtot jelző sípszó után (surprise, surprise!) Dina Dani (PCCC) ugrott az élre vadiúj Giantja nyergében. Vele nem is igazán tudta senki sem tartani a lépést; mind Zathureczky Márk (Bellotto-Bikeexpress-EthicSport), mind Jordán Bence (CUBE Balaton Team) inkább csak kicsit hátrébbról figyelték az eseményeket. Masterben Kovács István “Pityikusz” (Ózdi KE) volt, aki erősen bekezdett, őt Molnár Tamás Gusztáv (Peloton SE) és Specziár Viktor (CUBE Balaton Team) követték, számunkra (az eddig mutatottak alapján) kicsit meglepő módon. Zerge a beszólításos rendszer miatt sokkal hátrébbról indult neki a feladatnak, és a verseny nagy részében a mezőnyön verekedte át magát. A sáros, technikás pálya miatt a szokásos “vonatozás” elmaradt, sokkal inkább mindenki a saját pecsenyéjét sütögette a térdig érő sárban. Leghamarabb Pityikusznak kellett “tálalnia a lakomát”, aki egy felcsavarodott váltó miatt gyorsan Problémaországban találta magát.

Őt nem sokkal később követte Dina Dani is, szintén egy felcsavarodott váltó miatt. Így Zathureczky Márk örökölte meg az U19-es első pozíciót, majd ezt megtartva magabiztos előnnyel haladt át a célvonalon. Mögötte végül Zerge megérkezett Molnár Tamás Gusztáv társaságába, majd ott is hagyta a Peloton SE versenyzőjét, hogy begyűjtse az idei első Footstrong dobogós helyet, méghozzá rögtön egy aranyérem formájában. Mögötte Molnár vigasztalódhatott az ezüsttel, majd kicsivel később Specziár Viktor érkezett a bronzért. Ebben a kategóriában tehát egy teljesen új dobogót láthattunk, hiszen Medgyes Gábor “Megyó” nem volt itt, Fésűs László “Kefe” pedig nem fért oda a spiccre.

A hölgyeknél közel sem volt olyan kiélezett a küzdelem, mint utoljára Ózdon, a pontversenyt is vezető Orosz Anita szinte a kezdetektől fogva vezetett, és végül semmi és senki sem tudta megállítani abban, hogy megszerezze a győzelmet. Másodiknak a saras körülményeket nem igazán kedvelő Dósa Eszti érkezett. A harmadik helyért már egészen izgalmas harc alakult ki Cseh Veronika (Alpinbike Team Endura High5 Giant) és Kanti Dóri (Körös Bike) között. Innen végül – a ruhát látva elég kalandos verseny után – Dóri került ki győztesen, és megérdemelten állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Végül elérkezett a mi időnk is, illetve Andrisé, no meg az U23 (6 fő!!), a Master 1 és az elit kategóriáké. Andris részéről a terv egyszerű volt: végig kell menni. Mondjuk ki, ez annyira nem sikerült, de majd picivel később beszélünk (illetve ő fog beszélni) róla. A rajtnál főleg a “szokott” arcokat láttuk, de ezúttal a szlovák kontingens helyett Ausztriából jöttek páran élvezni a magyar vendégszeretetet és jó időt. A rajt után rögtön Buzsó állt az élre, és az első köröket ő teljesítette a leggyorsabban. Hiába, látszott rajta, hogy élvezi a saras körülményeket. Ugyanakkor sokáig ő sem tudott az élen maradni, az orrunk előtt csüccsent le a sárba (ekkor talán már kevésbé élvezte a dolgot), és a Fejes-Cleppe tandem megelőzte. Velük a feltűnően jó erőben lévő Buruczki Szilárd (Merida Maraton Team – CST) tudott menni viszonylag sokáig.

Kicsit hátrébb Master 1-ben Szabó Balázs András “Bakter” (Peloton SE) lépett meg saját mezőnyétől. Ugyanígy tett a betegségből visszatérő Dina Marci (PCCC) is, csak U23-ban. A műszaki malőrök sorát az utolsó futamban Fejes Gábor kezdte meg egy dupla defekttel a harmadik és negyedik kör között. Ez számára a verseny végét is jelentette, mert olyan szerencsétlen helyen kapta, hogy egy egész lefutott kör után már nem látta értelmét a folytatásnak. Később még többen is csatlakoztak hozzá, és bizony nem egy dobogós hely sorsáról döntött egy-egy felcsavarodott váltó vagy felütött kerék. Viszont szokás mondani, hogy aki igazán jól felkészült, azt elkerülik az efféle kalandok (?!), ennek fényében Wouter Cleppe triplázott Veszprémben, magabiztosan (de talán közel sem annyira, mint az utolsó két alkalommal) nyerte a futamot. Második a kiválóan versenyző Buruczki Szilárd lett, míg harmadiknak Búr Zsolti érkezett, egy osztrák kollégát, Hauer Geraldot (Sport Union MTB Team) maga mögé utasítva. Megérdemelten lett harmadik; nem irigyeltük volna, ha ismét egy külföldi versenyző szorítja le a dobogóról 🙂

U23-ban a maréknyinál is kevesebb versenyző legalább jó, bár egyeseknek kissé drága műsort csinált. Dina Marcit az erős kezdés után nem tudták megközelíteni a többiek, és még egy defekt is belefért neki. A második helyért óriási harc alakult ki Kriván Andris (Team Econix-CR) és Kurilla Bence (MugenRace Team Prolog) között. Előbbi az utolsó körök egyikében felcsavarta a váltóját, ekkore előzte meg őt Kurilla. Majd az utolsó kör utolsó szakaszában Bence is felcsavarta a váltóját, és futva teljesítette a hátralévő 500 métert, míg mögötte Kriván óriási hajrát nyitott. A célvonalig tartó csatában így sem sikerült megelőznie a Mugen versenyzőjét, csak a bronzérem jutott neki. Mindig szeretünk megemlékezni Rózsa Balázsról (Utensilnord Continental Pro Cycling Team), és ez esetben tényleg a “megemlékezés” a legjobb szó. Saját elmondása szerint sem a saras technikás pályák a kedvencei, így ezt a veszprémi kalandot kimondottan élvezte… A már amúgy is kitűnő hangulatát még egy dupladefekttel fejelte meg, így ezen a hétvégén a verseny végső kimenetelébe nem tudott beleszólni.

Master 1-ben Bakter próbálta a szokásos mederben tartani a történéseket, és viszonylag jól is ment neki, míg egy bukás után ő is gazdagabb lett egy felcsavart váltóval… Sajnos nem tudunk egyszerre a pálya minden részén jelen lenni, így magát a pillanatot nekünk nem sikerült megörökítenünk, de volt aki szemfülesebb volt. Az addig sem túl nagy távolságban tekerő Cser Gábor (PCCC) fel is ért rá, majd a célegyenesben lehajrázta a Peloton SE önmagából már teljesen kifordult versenyzőjét. Mögöttük harmadiknak egy osztrák sporttárs érkezett Teubenbacher Gerald (RC Sunpor St.Pölten) személyében.

Ja, el ne felejtsük, Andris is ebben a számban indult, ő is elmondja, hogy élte meg a történteket. Előre szólunk, a lényegről nem sok szó esik, ellenben az egész magyar kerékpársport minden problémájára megoldást talál, sőt, még Bakternek is be mert szólni! 😀

A hosszú előjáték elmarad, nem szórakoztatok senkit a térdszalag gyulladásommal és az egyéb járulékos örömökkel. A terhelés és a regeneráció egészséges arányát nehezen találom, és a versenyekre sem tudok úgy ráhangolódni, ahogy szeretnék. De azért majd csak beérik a dolog!

Nem akartam hinni az időjárás előrejelzésnek, de sajnos igazuk lett. Az eső már útközben elkapott minket, Veszprémben igazi őszi időjárás fogadott. Gondoltam, elbújok egy kicsit az öltözőben és megvárom, hogy kisüssön a nap. Nem jött össze, így kénytelen voltam az esőben kivonszolni magam és bemelegíteni. Úgy alakult, hogy közel sem ideális “semi-slick” szingókkal indultam, ezeket is tesztelnem kellett.
A tavalyi lendületes és gyors pályát az időjárás jócskán átalakította, már az első próbakörök alatt kiderült, hogy itt bizony sarazás lesz. Sok meglepetés nem ért, a futamon hoztam a formámat, amitől azért jelenleg nem tapsikolok. Felejthető teljesítményem ellenére jól esett az állandó drukkolás a pálya széléről. Arcokra nem tudtam figyelni, de a hangok, a kiabálások ösztönző ereje sokat lendített rajtam. Úgy tűnt, sokan jobban hisznek abban, hogy van még belőlem mit kipréselni, mint én magam. Örülök, hogy a sima gumi ellenére nem feküdtem el egyszer sem, és mikor a technika jelzett, idejében kiálltam és megúsztam váltótörés nélkül…

Mert hogy a váltók és a váltótartó fülek törtek rendesen! Volt a pályán egy kifejezetten füves-saras-agyagos szakasz, ahol a modern vályogépítészet jegyében egész szép konstrukciókat lehetett felpakolni a fékekre, váltókra és a hajtás egyéb részeire. Ez nem országúti verseny, tehát fel kell készülnünk ilyesmikre is!

Fontos lenne, hogy a technikai zónában legyen lehetőség a bringákat letakarítani, akár csak vödörrel és kefével. Az osztrák sporttársak ezt elég ügyesen csinálták. Nekünk még bele kell jönni. Azt is lehet, hogy ha a vízellátás megoldott, minden csapat visz magával eszközöket. Akinek van segítője, az jobban jár, de most sem maradt senki magára, ha segítség kellett!  És ha már bringamosásról van szó, a nevezők arányában kéne magasnyomású mosókat beszerezni. Nem tudom, mi a helyes arány, de azt már igen, hogy mi nem az…

A szervezők bátran módosíthatják a pályát akár az adott futamok előtt is, ha úgy ítélik, hogy az időjárás alkalmatlanná tesz egyes szakaszokat versenyzésre! Ha pedig még kényesebb a helyzet, akkor le is lehet rövidíteni egyes futamokat!

A SuperCross Sorozat a hibái ellenére az elmúlt évek legprogresszívebb kezdeményezése a hazai kerékpáros életben. A szervezők joggal lehetnek büszkék arra, amit csinálnak! Ugyanakkor erősebb és markánsabb fellépésre és kommunikációra van szükség! Lehet, hogy kellene például néhány pályabíró, aki a felmerülő problémákat a helyszínen megoldja, vagy továbbítja a főszervezőnek. Versenyzői részről pedig mindenki döntse el maga, hogy mit ér meg neki az adott verseny. Nem kötelező elindulni, nem kötelező végigmenni. A kommunikáció viheti előre ezt a szakágat (is), a viták lehetnek építőek, de a sárdobálás (hmm…) nem a fejlődés irányába mutat.

Mindent összevetve a veszprémi verseny jó hangulatú, egyéni arculatú volt, köszönhetően névrokonom és segítői munkájának, Fejes Miki műsorvezetésének, és a pálya mellett szurkolók rendíthetetlen jókedvének. És nem hiszem, hogy ezt néhány hisztis versenyző felül kéne, hogy írja. Mégha kedvelem is őket és magam is hisztis vagyok, akkor sem.

Végül is, ez valahol haladás, hogy a szingója fentmaradt, és a verseny feléig a Master 1-es 5. és 6.  hely között hajtott. Az ilyenkor már sosem derül ki, hogy okosan tette-e, hogy inkább kiállt, mintsem elveszítse a váltóját (ezt most mindenki állítsa párhuzamba a tavalyi szezonnal… 😉 ), mindenesetre még van 4 alkalma rá, hogy megpróbáljon befejezni egy versenyt. Mi szorítunk neki, tényleg.

Nem szalasztottuk el az alkalmat, hogy a női és férfi győztessel is beszélgessünk a futamok után:

Orosz Anita (Trek SE)

Az igazi cyclocross verseny volt, mert jó sok sár volt, kijöttek talán a technikabeli különbségek. A pályabejárásnál még nem volt vészes a terep, de ahogy a mentük a köröket, egyre sarasabb lett. A pálya előnye volt, hogy lehetett látni az ellenfeleket, több olyan pont is volt, ahol vissza lehetett nézni, és jól lehetett látni a különbségeket, mennyi változás történt.

A fordítóknál láttam, hogy sikerült eljönni rögtön az elején, és nagyjából tudtam is tartani a távolságot, egyszer-kétszer kicsit jobban el tudtam menni, aztán a végén sem volt nagyon nagy különbség ahhoz képest, ahogy elkezdtük. Azt hiszem, elég stabilan sikerült tartani az előnyt, amit az elején megszereztem. Én arra számítottam, hogy lesz még egy kör, ezért még tartalékoltam, volt még bennem erő.

Tavaly nem voltam ezen a pályán, nem ismertem. Volt egy pont, amit egyik körben nem sikerült rendesen vennem: a nagy lejtő előtti huplit nagyon ügyetlenül vettem minden alkalommal. A pályabejáráson többet kellett volna ott gyakorolni, hogy megtaláljam a megfelelő ívet. A pálya amúgy elejétől a végéig elég nagy kihívást jelentett a sár miatt, és az utolsó körben sikerült elég jól összekenni magamat, de váltóproblémám, defektem nem volt, ezeket sikerült megúszni.

Tervezem a következő versenyeket, egyelőre én állok az élen, de még jó sok verseny van hátra, bármi történhet 🙂

Wouter Cleppe (RAM Alpinbike)

A veszprémi teljesen más volt, mint az eddigi versenyek, most láttam itt ilyen kemény körülményeket először. Nedves volt a terep, de nem eléggé nedves, úgyhogy a gépek számára nagyon veszélyes sár jött létre, ami sokaknak problémát okozott. Elsősorban fizikai verseny volt, de arra is kellett figyelni, hogy egyben maradjon a bringa.

Az elején nagyon nehéz volt az élet, mivel sok függ attól, hogy állítod be a bringát. Én kemény kerekekkel jöttem, ami nem volt jó, amíg nagyon csúszós volt (kb. az első három körben), és láttam, hogy nagyon technikás a többi srác. Tudod, hogy montis vagyok, így aztán ha nem muszáj, nem ugrálok föl-le a bringára, de itt-ott egyszerűen jobban lehetett lábon haladni. Próbáltam a bringán maradni, de a többiek szó szerint elfutottak, így aztán meg kellett változtatnom a teljes versenystratégiát. A harmadik kör táján kezdődtek másoknál a gondok, azt hiszem, akkor kapott defektet Fejes Gábor is. Engem kivéve talán mindenki esett egyet, így aztán a következő körben már én voltam elöl. Próbáltam rátenni egy lapáttal, de nem tudtam gyorsabban menni, mint az előző körben. Aztán az emberek hibáznak. Legtovább egy osztrák srác maradt a közelemben, akit amúgy nem ismertem; a dupla akadálynál nagy zajt hallottam hátulról, amit olyan hosszú német mondat követett, amilyet én eddig még nem hallottam.

Ezután egy idáig magányos voltam, de nem sokáig, mert meglepetésemre megjelent Szilárd. Nem lassíthattam, mert nagyon jött. Ez elég meglepő volt, mert az utóbbi hetek tapasztalatai alapján nem számítottam rá, de voilá, a nagyon technikás, de sok energiát is igénylő pályán elkezdett felérni. Ez jó dolog, hiszen minél nagyobb a csoport, annál nagyobb élmény a verseny. Mindannyian szeretünk versenyezni, megküzdeni egymással. Az osztrák versenyzőknek is nagyon örültem. Az egyetlen dolog a sok versenyzővel, hogy nehéz tud lenni a lekörözés. Ózdon az utolsó előtti körben utolértem egy hetes csoportot, amikor 6-7 másodperccel vezettem Gábor előtt – majdnem el is ment az előny! Nem tudsz mit tenni a helyzettel. Ez nem egy maraton, itt nem tudsz 20 percet nyerni, de egy kis problémával könnyen veszíthetsz sokat. Sokan beszélnek a szabályokról, a mountain bikeról, de a 80%-os szabály is létezik… Ez alapján kivennék a vezető versenyző elöl a többieket, de persze ez butaság lenne, mivel ez egy olyan sport kell, hogy legyen, ami nyitott mindenki előtt, és jó szórakozást nyújt télen az összes résztvevőnek.

Nekem a pálya legnehezebb részei az egyenesek voltak. Nem edzem az aszfalton, csak montizom. Van a pálya első része, ami szépen kanyarog és megy föl-le, aztán jön az egyenes és az emelkedő az aszfalt felé. Itt már hulla vagyok az egyenes miatt, és akkor érek be a legsarasabb részre, ahol igazán kéne az erő. Ez nem lenne gond, ha nem lenne előtte az egyenes, ezt követően pedig odaérsz a célegyeneshez – ez volt nekem a legnehezebb rész. A legkönnyebbnek kéne lennie, de nem volt az.

Idén valószínűleg végig tudom csinálni a sorozatot. Az egész nagyban függ a családtól, hiszen jön a karácsony, de idén az egész család Budapestre jön, így aztán nem utazom el. Ha rendben lesz az egészségem, akkor jövök, de ez ugye az örömbringázás, a monti pedig a komolyabb műfajom. Nincs értelme védeni a vezető helyet, ha emiatt sérülne a szezonom. Amúgy nagyon sokat dob a felkészülésemen – ha minden vasárnap itt hajtasz, nem kell aggódni a szezonkezdésnél. Szerintem az egész családom jön velem következő héten Salgótarjánba, ahol tavaly nem voltam. Nagyon szép vidéknek tűnik, meg tudják nézni a várat is 🙂

Végezetül, ha azt a tényt elfelejtjük (bár valljuk be, egyrészt nehéz, másrészt önző is kicsit), hogy a sokaknak igencsak több pénzbe került ezt a hétvége, mint a benzinköltség plusz a nevezés, mi végül eszméletlenül jól éreztük magunkat. Igen, az egy bringamosó nagyon karcsú volt, és az “öltözők” is hagytak kívánni valót maguk után, de ezektől eltekintve kiváló verseny volt nézői szempontból. Magyar amatőr bringaversenyhez képest sok és hangos (!) szurkoló volt, ami nagyon feldobott egy-egy pályarészt. Izgalmakból is volt bőven, köszönhetően a saras nyomvonalnak, valamint Fejes Miki is remekelt a speaker szerepében. Nagyon sajnáljuk a (már megint) kicsit visszásra sikeredett “facebookos utóéletét” a versenynek, de ugyanakkor nem is pazarolnánk több szót a témára, mert úgy sejtjük, ezzel így nem fogunk hosszútávon előrébb lépni (bár lehet ugyebár, hogy a “sárdobálásra” több olvasó harapna…).

Tehát a Veszprém Cross mérlege megint a pozitív irányba billent, mi pedig lelkesek maradtunk, és szeretnénk látni, ahogy Andris befejez egy versenyt. Erre legközelebb Salgótarjánban lesz lehetőség, ahol új pályával várnak titeket és minket is a rendezők. A Supercross sorozat honlapját itt találjátok, immár gyönyörű új bannerünkkel kiegészülve 😉 Minket tudtok követni itt, itt, vagy akár itt. Tehát egy hét múlva ismét északon találkozunk!