Supercross 14/15, 6. futam, Linartech Autóház Kupa

Vannak dolgok, amik egyszerűen nem változnak – a mi működésünkben például ez igaz Andris és Wouter esetére is. Mindketten hoznak egy viszonylag magas színvonalat, biztosan, megbízhatóan, csak míg a belga úriember versenyeket nyer, addig Andris inkább a “témaszolgáltatásban” jeleskedik… Megpróbáltuk összefoglalni a hétvégi kecskeméti cross történéseit, a végén pedig kérdeztük Fejes Gabit Cleppével való csatározásairól, Cleppét szintén erről a témáról, Dósa Esztit újabb győzelméről, és Andrist világnézetéről. Megéri továbbolvasni!

Feltűnően melegben (jó, 5-6 fok…) és ködös időben vágtunk neki két hét pihenő utána a Supercross sorozat legújabb állomásának, a kecskeméti Linartech Autóház Kupa névre hallgató versenynek a Benkó Zoltán szabadidő központban. Természetesen előbb el kellett indulnunk ehhez Budapestről Gödöllő felé, hogy kedves/kedvenc versenyzőket a fedélzetre emelhessük. Emelhessük, hiszen Andris (Tóth András Team Econix – Bidon) még mindig nem igazán érezte, érzi magát topformában sorozatos betegségei, sérülései után. De annyi baj legyen, ennek ellenére is alig várta, hogy ismét versenyezhessen, és büszkén hirdesse szponzorai hírét (szó sincs szponzori nyomásról, felőlünk érkező nyomásról, még egy kicsi sem 😉 ).

A fanyalgóknak üzenjük, hogy azért mégis sikerült elérni dolgokat Andrissal! Például sikerült megállás nélkül lejutnunk Kecskemétre, és sikerült bepakolnia csak egy táskába is!4!! Kis lépés a Bidonnak,… No de mi a helyzet másoknál?

Tehát a kecskeméti cross. Tavaly nem igazán jött be nekünk az itt rendezett verseny, idén viszont kellemeset csalódtunk szinte mindenben. Pedig nem kerültünk messze a tavalyi nyomvonaltól, körülbelül 200 méterre jelölték ki az idei pályát, idén a Benkó Zoltán szabadidőközpont másik oldalán zajlottak a küzdelmek idén. Na jó, ezzel (sem?) voltunk annyira elégedettek, kicsit lehangoló volt a pálya közepén álló lepukkant épület, amiről persze nem a szervezők tehetnek, ezt pedig ellensúlyozta a kiváló pálya. Másik apróság, amin igazán lehetett volna változtatni, azok az (újrahasznosított?) pályajelölő szalagok, amik elég gány módon voltak összecsomózva-toldva egy csomó helyen… Sebaj, ez legyen a legnagyobb bajunk, inkább taglalnánk, mi tetszett.

Véleményünk szerint azok a jó pályák, amik karakteresek, amikre lehet emlékezni. Ezt a legerősebben talán a tavalyi (és idei is!!) etyeki verseny hozta. De ugyanígy könnyű visszaemlékezni a régebbi salgótarjáni pályára és emelkedőire, vagy az ózdi stadion felső karéjára. Kecskeméten ebből a szempontból nagyon felkészültek, több hosszú homokos szekció kapott helyett a nyomvonalban. Na nem olyan tessék-lássék módon, hanem komoly, mély homokozók voltak kijelölve. Reméljük ez visszatérő momentum lesz. A pálya többi részén egymást váltogatták a döngölt földes és füves szakaszok, valamint volt még két felfutás is (ezek is hosszabb lépcsősorok voltak), továbbá közvetlenül az utolsó homokos szekció után egy meredek domb, amit egy rézsűs lejtő követett. A “nézők koncentrációja” is erre az utolsó meredek dombra korlátozódott, itt voltak a legtöbben minden futam alatt, amit meg is értünk, hiszen ez a rész kivételesen látványosra sikerült. Akit az érdekel a teljes pálya, az megtekinthet itt, továbbá a teljes versenyről még friss, ropogós a 4K Production videója is, utóbbi erősen SPOILER-veszélyes 😉 .

Tekintve, hogy még mindig nem sikerült befejezni a “Teljes verseny fotózása, követése a fűtött autóból” c. projektünket, és Andris “Hogyan fejezzünk be úgy crossversenyt, hogy ki sem szállunk közben az autóból” könyve is még befejezetlen, érkezés utáni általános lustaságunkon úrrá léve kénytelenek voltunk elhagyni a bázist, körbejárni a pályát, nevezni, csencselni. Andrison látszott azért, hogy rá van készülve a hétvégére, mi még ennyit pályát bejárni, melegíteni sosem láttuk… Még a görgőt is előszedte a kocsiból! Más kérdés, hogy még így sem sikerült száz százalékosra neki a vasárnap, de az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.

Azonban máris hátat kell fordítani neki, hiszen pontban 11.00-kor rajtolt el az első futam az U15, U17, WU17, Master 3, és Hobbi korcsoportokkal. Mi a szokott forgatókönyvre számítottunk, de végül ketten is befértek Vas Balázs (Merida Maraton Team – CST) elé, két úr a hobbi kategóriából: Rózsa László és Szekeres Zsolt (KTM Test Team Gödöllő). Azért az U17-es kategóriát így is megnyerte Balázs, csakúgy mint testvére, Vas Kata Blanka (Merida Maraton Team – CST) a tizenhét év alatti lányok kategóriáját. A legidősebbek között Balogh Zsolt (ViniBike KSE) bizonyult a legjobbnak.

Kis szünet következett, majd a kecskeméti cross második futamának rajtja. Egész tekintélyes mezőny gyűlt össze, főleg a Master 2-ben számítottunk nagy küzdelemre, ami később be is igazolódott. Start után rögtön a Zathureczky Márk (Bellotto-Bikeexpress-EthicSport) – Dina Dani (PCCC) duó ugrott az élre, míg őket egy tekintélyes Master sor követte. Talán ez volt az a verseny, ahol a legtovább haladtak együtt az U19-esek és a Master 2-esek. Végül Medgyes Gábornak (KTM Test Team Gödöllő) sikerült a legtovább maradnia a két fiatallal, akik egymás között rendezték le az abszolút első és második helyet. Itt Márk, Dani lett a végső sorrend: hiába, a hosszabb egyenesek még a sok homokos, technikás rész ellenére is inkább az országútról érkezőknek kedveztek. Masterben már emlegettük Megyót, neki sikerült is megnyernie a korosztályát, mögötte pedig már szorosabb küzdelmek alakultak ki. A végig együtt tekerő Árvai Attila, Molnár Tamás (mindketten Peloton SE) duó elé végül a helyi erőket képviselő Duzmath Csaba (Veloroom Kecskeméti Első Sor) fért be, idei legjobbját nyújtva ezzel. Nem sokkal mögöttük az ötödik helyen Specziár Viktor (CUBE Balaton Team), a hatodikon Fésűs László “Kefe” (Meditech SC) végzett.

Természetesen a hölgyekről sem felejtkezünk meg, a – figyelj! – 7 fős mezőnyben végül ismét Dósa Eszter (Vitalitás – Kross Nutrixxion) volt a leggyorsabb. Azt írjuk, hogy “végül”, ami nem is véletlen, hiszen sokáig a helyi erő jelzőt talán vissza nem utasító Kanti Dorottya (Körös Bike) idei legjobb teljesítményével vezette a lányok versenyét, de végül a rajtot ritkán elkapkodó Eszter is “bemelegedett”, így Dórinak be kellett érnie a második hellyel. Orosz Anita, a Trek SE versenyzője előzetes tippünkben a második helyen szerepelt, a valóságban viszont nem tudta ledolgozni a verseny első felében összeszedett hátrányát, így bár elkezdte megközelíteni a második helyezettet, végül kifutott az időből, és be kellett érnie a harmadik hellyel. A verseny végén Dósa Eszterrel beszélgettünk:

A fiúkhoz hasonlóan izgalmakban hiány nálunk sem volt, hiszen Kanti Dorottya a rajtnál, sőt, az egész első körben úgy elsprintelt, hogy kicsit pislogtam, megmondom őszintén. Mikor mondta Bálna, hogy Orosz Anita a második, kicsit elcsodálkoztam, aztán Viktor megerősítte – nem is láttam őt; olyan szépen elrajtolt, hogy teljesen szem elől vesztettem. Aztán nagyon motivált, hogy akármi is történjék, megfogjam, buzgott bennem a versenyszellem, jó kis meccset vívtunk. Nagyjából két-két és fél kör kellett, hogy utolérjem, aztán igyekeztem elszakadni. Azt láttam, hogy az egyenesekben nálam volt több erő.

A pálya nagyon tetszett, főleg az a rész, amit én csak tengerparti szakasznak hívok – a pallós, nagy homokos, vállravevős-futós rész. Nem volt egyszerű, talán a legnehezebb szakasz volt a kis domboldalt leszámítva, ami szintén nagyon tetszett. Kicsit elszámítottam magam, és nem jó áttételt választottam, ezért itt leszállásra kényszerültem, a végén pedig már taktikáztam is, hogy korábban szálljak le vagy sem – nézegettem a Master fiúkat, hogy ők hogyan csinálják, mi a jobbb megoldás. Úgy érzem, jól ki tudtam magam hajtani; remélem, hogy a pulzusmérő órám is azt fogja mondani, hogy így történt, mert nagyon élveztem a versenyt. Tudtam azt is, hogy ez egy nagyon jó edzés, és utána vár még rám egy hosszabb levezetés – a fiúk rajtjánál kitettem a kölcsöngörgőmet, és végigszurkoltam még azt a majdnem a másfél órát a görgőről.

Etyeken tavaly nem tudtam ott lenni, mert a válogatottal edzőtáborban voltunk. Egyelőre tervben van az edzőtábor, de ha végül nem lesz, akkor szívesen megyek Etyekre, mert nagyon kíváncsi vagyok, mi van a színfalak mögött 🙂

Az utolsó futam előtt Andris még gyorsan megszegte az “ugyanannyi cuccal megyünk haza, mint amivel jöttünk” szabályt, és gazdagabbak (igazából csak ő) lettünk egy téli cipővel is… Bár határozottan kevesebb versenyző volt, mint amit megszoktunk, így is az “ismerős arcok” többsége képviseltette magát a rajtnál. Az elit egy órás menetidejébe a legerősebbeknek 9 kör fért bele a kecskeméti pályán. A rajt utáni körökben már elkezdtünk reménykedni benne, hogy végre nem “kétesélyes” versenyt látunk majd, de végül a szokott tandem került előre, Wouter Cleppe (RAM Alpinbike) és Fejes Gábor (Dr. Bátorfi – Agria KTK) személyében. Ők megint minden kétséget kizárólag kiemelkedtek az amúgy is erős mezőnyből. Mi ugyan pártatlanok vagyunk, de ahogy már igencsak bíztunk benne, hogy Gábor végül meg tudja törni a belga spori sikerszériáját – hol, ha nem ezen a pályán? Egészen az utolsó körig együtt hajtottak, szinte váltott vezetéssel, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindkét oldalról voltak támadások. Így érkeztek el az utolsó körig, ahol a végső homokágyra is szinte egyszerre fordultak rá. A meredekre is együtt értek, ahol még a válluk is összeért a pozíciókért folytatott küzdelemben. Ebből végül Wouter jött ki győztesen, így ő ért hamarabb az utolsó rézsűs lejtőhöz, majd az utolsó kanyarhoz is. Gábor még egy sprintben bízhatott, de egyrészt a célegyenesre ráfordulva a kanyar külső ívén lévő avaron kicsit megcsúszott, másrészt maga az utolsó kanyar és célvonal közti távolság sem volt elegendő ahhoz, hogy fordítson a végén. Így Wouter Cleppe bezsebelte zsinórban hatodik győzelmét, és mondjuk ki, kezd valami egyedülállót alkotni a sorozat történetében.

Mögöttük Buruczki Szilárd lett a bronzérmes, Buzsó egy elég furcsán begyűjtött sérülés miatt csak két kört teljesített. Kellemes meglepetés volt a Waberers Arueus Cube Mtb Team-ből Vígh Zoli megjelenése is, akit idén most láttunk először crossozni. Szépen sikerült a debütálás (mondjuk ha valaki, akkor ő nem rutintalan), negyedik lett az elitben. Remélhetőleg ő is a cyclocross OB-ra készül, amire idén mindenképpen el akarunk látogatni. Őt az ismét tiszteletét tevő Kusztor Péter (Team Amplatz – BMC) és Záray Laci (Merida Maraton Team – CST) követte. Az ezüst- és aranyérem büszke tulajdonosaival a befutó után beszélgettünk.

Wouter Cleppe (RAM-Alpinbike)

Az összes pálya közül ez volt a legkevésbé szelektáló. Offroad bringás vagyok, XCO-zom, maratonozok, crossozok, és az a tapasztalatom, hogy általában a pálya választja ki a győztest. Kell erő, kemény a verseny, és a legerősebb, vagy néha a legtechnikásabb ember győz – ezen a pályán nem volt nagy a szórás. Van néhány kanyar, ahol meg tudsz lógni, ha elég jó a technikád, de aztán jönnek az egyenesek. Mostanra tudjátok, hogy nincs nagy sebességem az egyenesekben, így aztán nem volt értelme próbálkoznom a kanyarokban, mivel amit nyertem volna, úgyis elvesztettem volna az egyenesekben. Gyorsan rájöttem, hogy az utolsó homokos részen fog eldőlni minden.

Ami nagyon meglepett, az az volt, hogy együtt dolgozás helyett az egész versenyen “előre lettem tolva”, saját tempót mentem. Úgy éreztem, hogy jó volt a technikám a homokban, mivel télen Belgiumban a partokon szoktunk versenyezni, így aztán megszoktam már a mély homokot. Láttam, hogy Gábornak vannak gondjai ezeken a részeken, ezért magabiztos voltam. Egész versenyen attól tartottam, hogy Gábor egy nagy támadással meglóg tőlem valamelyik egyenesben, és én nem fogok tudni válaszolni rá, de ez nem történt meg. Mikor az utolsó körben a homokhoz értünk, egyszer csak jó tempója lett, mellém került a kijáratnál, én pedig már nem az ideális íven voltam; én jobbra, ő balra volt. Gondoltam, sebaj, majd felugrom az emelkedőn, de hirtelen vonalat váltott, átjött felém, és elkezdett lenyomni, majdnem elestem, aztán én kerültem a belső ívre. Beszéltem vele erről, azt mondja, ez a sport része, nekem viszont meglepő volt, mivel én nem csinálnék ilyet, és nem tudtam, hogy ilyen előfordulhat. Még többekkel beszéltem, ők azt mondják, ez csakugyan a sport része, belefér egy kicsi lökdösődés. Ez engem akkor felbosszantott, mivel tényleg közel voltam a bukáshoz, mikor ennek a sportnak nem a bukásról, hanem a jó élményről kéne szólnia. Ebből erőt merítettem a hajrára – az eredmény jó, de az élmény kicsit furcsa.

Úgy látom, jobb formában vagyok, mint a többiek, erősebb vagyok a szezonnak ezen szakaszában, mint mások. Etyeken olyan a talaj, hogy sok erő kell majd, de tavaly tetszett a pálya, idén meg kell próbálnom győzni – minden versenyt megnyerni, ilyen nem fordul elő minden évben! Remélem, nem túl unalmas a nézőknek ez így 🙂 Mindig van küzdelem, ma sem lehett tudni, ki fog nyerni!

Fejes Gábor (Dr. Bátorfi – Agria KTK)

Szilárd kapta el a legjobban a rajtot, nekem csak később sikerült előre állnom, és szép fokozni a tempót, aminek következtében eltávolodtam a többiektől. Akkor láttam, hogy Buzsó még mögöttem van, Cleppe pedig folyamatosan jött fel, ő ugyebár nem rajtol olyan jól, és ez most sem sikerült neki. Folyamatosan szivárgott fölfelé, míg a többiek leszakadtak. Végül felért rám, és gyakorlatilg együtt maradtunk a verseny folyamán. Megmondom őszintén, most ő vezetett többet, de ebben nem érzem magamat hibásnak, hiszen az eddigi versenyek folyamán, ha nem lyukadtam ki, mindig együtt csatáztunk, és mindig én vezettem többet. Most úgy voltam vele, “menjen csak”, nekem kedvez  a pálya úgyis… Szépen haladtunk együtt, de számomra világos volt belülről, hogy aki először jut ki az utolsó “homokozóból” az utolsó körben, annak 95% az esélye – persze ha a rézsün nem csúszik el – hogy megnyerje a versenyt.

Gondolom ezt ő is tudta, mert előtte próbált lerázni, de végül felértem rá, és próbáltam is megelőzni, de nem sikerült. Utána jött a döntő pillanat, a már említett “homokozó”. Ő elment jobbra, véleményem szerint ez nem volt jó döntés részéről, én pedig az utolsó pillanatban megláttam egy “nyíl egyenes” vonalat a homokban, amiről rögtön tudtam, hogy az lesz a jó nyom. Végig is mentem rajta, majd érzésem szerint először jöttem ki a homokból, de miután mindketten éreztük a helyzet komolyságát, volt egy kis test a test ellen küzdelem, és össze is akadtunk egy picit. Végül ő került jobb pozícióba, belső íven tudott fordulni, és már nem tudtam mit kezdeni vele. Sajnos a maradék idő már nem volt elegendő arra, hogy leelőzzem, a célegyenesben még majdnem el is estem, mert ráhajtottam a levelekre, és egyszerre csúszott meg az első és hátsó kerék. Így lettem megint második.

Többen sérelmezik a bicikli dolgot [Wouter egész szezonban mountainbike-kal versenyzett a cyclocross versenyeken is – a szerk.]. Ott van nála az az előny, hogy egy kényelmesebb pozícióban ül a biciklin, stabilabban, és másfélszer annyi helyet foglal, mint én, tehát megelőzni is nehezebb, ráadásul a külsőinek is jobb a tapadása. Ennek ellenére én nem tartozom azok közé, akik azt mondják, hogy a SuperCrossban bicikli korlátozást kellene bevezetni. Használja csak a montiját nyugodtan, hiába nem sikerült nyernem még egy futamot sem, én jobban örülök neki, hogy így, nagy csatában lettem második, mintha simán lettem volna első. Szóval annak semmi értelmét nem látom, hogy botorkálok teljesen egyedül a puszta közepén. Ez így jobb az összes versenyzőnek, így nekem is jobb, mert széthajtom magamat, fejlődök, gyorsulok mögötte. Ő pedig megnyeri a versenyt, és így egy éremmel többje van, azokból meg van már nekem otthon elég 😉 Én a küzdelemért csinálom, nem azért, hogy nyerjek egy pezsgőt; nem is szeretem a pezsgőt… 🙂

A kecskeméti cross U23-as mezőnyéről nem igazán tudunk beszámolni, mivel Rózsa Balázs és Dina Marci távollétében csak négyen voltak jelen, így nem alakult ki késhegyre menő csata. Innen a 8 kört teljesítő Kriván András (Team Econix-CR) bizonyult a leggyorsabbnak a hét körös Böröcz Bence (Bikeexpressz SE) és a 6 kört megtevő Kiss Dániel (Életerő SE) előtt. Legalább láttuk az Életerő SE mezét a dobogón is. (Bár ne tettük volna, sorry :/ ).

Megint a Master 1 bizonyult a legérdekesebbnek, főleg azért, mert rengeteg ígéretet kaptunk Andristól, hogy most bizony megváltja a világot. Ugyan végigmennie sikerült (!), de kisebb egészségügyi problémája miatt megint nem tudta kiadni magából a maximumot. Íme egy nagyon akkurátus videó az állapotáról, valamint Andris beszámolója:

Az utóbbi időben túl sokat görcsöltem a versenyzésen. Jól akartam menni, szerettem volna, ha a technika tökéletesen teljesít a gépemen, egyszóval, ha összeáll a kép. Ennek bűvöletében elfelejtettem élvezni az egészet, és egy hatalmas örvényben kerültem egyre mélyebbre.  Ilyen szempontból a betegség miatti kényszerpihenő nem is jött rosszkor, legalább fejben is helyre billentem… már amennyire.

A kecskeméti verseny előtt azért gurultam egy-két órát, hogy szoktassam magam, és hogy a hideg és nedves levegő ne terhelje meg hirtelen a szobahőmérséklethez szokott, panel-radiátorokon edződött tüdőmet. Nyugtáztam, hogy minden rendben van, hiszen a taknyos avaron simára kopott gumival még mindig szépen el tudtam feküdni. A felkészülés technikai része annyi volt, hogy ezeket a gumikat egy fokkal jobbakra cseréltem. Semmi más vacakolásra nem voltam hajlandó. Sőt… Kecskemétre nemhogy tartalék kereket, de még tartalék belsőt sem vittem!
Strand volt, de strandidő nem, így nem is kívánkoztam ki a kocsiból, de mivel új pályán versenyeztünk, csak-csak összekaptam magam, körbenéztem. És megérte. Végre egy pálya, amit kihasználja a helyszín adta lehetőségeket, de nem akar több lenni, mint ami! Izgalmas, élvezetes, és kemény. Aszfalt, homokozó, lépcső, akadály, minden volt, mi szem-szájnak ingere, és mégsem éreztem úgy, hogy görcsösen bele akartak volna rakni még pár száz métert, még két visszafordítót, vagy még valami truvájt.

A rajt után óvatos duhaj módjára helyezkedtem, nem tudtam, hogy milyen állapotban vagyok. Néha kicsit kapkodtam és feleslegesen rángattam magam, de a harmadik körig egész vállalhatóan mentek a dolgok… mígnem a homokágy után rossz nyomot választottam az rövid emelkedőn, és kénytelen voltam leszálllni. Ráadásul jobbra, ami azt eredményezte, hogy bal lábbal kellett visszalendülnöm a bringára. Ez elég szerencsétlenül sikerült, beakadt a nadrágom a nyeregbe és bárhogy próbáltam felmászni, nem ment. Pár sikertelen – és igen vicces – mozdulat után feladtam és leszálltam, újra próbálkoztam. Ez a kis mutatvány pont elég volt arra, hogy leszakadjak a bolyról, amivel addig utaztam. Nekem nagyjából itt ért véget a verseny. Egyre jobban beállt a derekam, bizonyos pillanatokban mozdulni sem bírtam. Az erőlködés váltotta ki, hogy visszaérjek a bolyra? Vagy a túl keményre fújt gumi? Nagy áttételt hajtottam? Legyengült a derekam az elmúlt időben? Vagy csak érzékeny voltam a hidegre? Fene tudja. Mindenesetre a technikai zónában már csak egy masszázzsal lehetett visszaimádkozni a biciklire. De azután is csak óvatosan mentem, főleg azokon a részeken, ahol le kellett ugrani… olyankor, mintha szöget vertek volna a derekamba. De muszáj volt befejezni a versenyt, annyian buzdítottak, drukkoltak, hogy csak azért nem álltam ki. Jó-jó, a tempót azért elhazudtam egy kicsit, de cserében néha igazán szépen tornáztam a bringán.

A cyclocross szezonnak mindjárt vége, és úgy tűnik, hogy nem az idei évben írok sporttörténelmet… de szeretek kerékpározni és élvezem! A többi meg majd jön magától!

Persze nekünk is inkább azokról kéne beszélni, akik sikeresen zárták a hétvégét… Ilyen volt például Szabó Balázs András “Bakter” (Peloton SE), aki szinte simán nyerte a Master 1-es korosztályt. Mögötte már kevésbé volt sima a helyzet, sokáig létezett egy Cser Gábor (PCCC), Szalma Csaba (Trek SE), Héjja Attila (Alpinbike Team Endura High5 Giant), Pálmai Zsolt (BikePont.hu) vonat, amelynek az első három kör erejéig saját sportcsillagunk is tagja volt, de a végére ez is szétzilálódott. Közülük Szalma Csabi és Héjja Attila bírta a legtovább, ők szerezték meg a második és harmadik helyet Bakter mögött. A negyedik Pálmai Zsolt lett, akinek a vele azonos mezt viselő és senki által nem veszélyeztetett Kriván talán töbet segíthetett volna a dobogó érdekében, míg két nehezebb utolsó körrel Cseri csak a hetedik helyen zárt.

Summa summarum, bár voltak apróságok, amik elvettek az élményből, és Andrist is eléggé sajnáljuk az egészsége és a pechszériája miatt, azért mi jól éreztük magunkat. Nagyon karakteres, izgalmas pályát sikerült létrehozni a kecskeméti szervezőknek, szívesen jönnénk vissza jövőre is ide – ráadásul még Budapesttől sincs túl messze. Részben ezért sem értjük, hogy miért voltak egy leheletnyivel kevesebben ezen a fordulón, mint az előzőeken; jövőre mindenkinek azt javasoljuk, pótolják a hiányosságot! Hazafele megismertük még Kecskemét egy-egy kevésbé központi részét is (van pl. Pablo Casals utca is), elvégre ereinkben a kalandozó magyarok vére csörgedezik! Most egy kis szünet következik, és utána immár 2015-ben Etyeken folytatódik és egyben zárul az idei Supercross sorozat. A képeink immár fent vannak Facebookon, Instagramon pedig megtaláljátok, amiket verseny közben csináltunk. Ajánljuk még a Twitter feed-ünket is, ahol fel-fel bukkan pár érdekesség, valamint Tumblrünket, ahol ráérő perceinkben önmegvalósítunk. Szokásunkhoz híven a kommentelők között értékes relikviákat, programokat sorsolunk ki, ezen a héten egy “Magyarország benzinkútjai” c. autós körutazást lehet nyerni, természetesen Andris szakértésével egybekötve! Megéri kommentelni! Mindenkinek kellemes pihenést kívánunk, hamarosan folytatjuk!