Supercross 14/15, 7. futam, Volkswagen EtyekCross

Hát ezt is megértük, befejeztük a második Supercross sorozatunkat. Volt részünk mindenben, amit csak kívánhattunk magunknak, követőinknek. Egyfelől Andris végig kitartóan szórakoztatott minket és a visszajelzések alapján talán titeket is, másfelől a tavalyi szinte végig őszies versenyek helyett az idei évad már sokkal crossosabbra sikeredett. Ennek talán a legszebb példája volt a hétvégén megrendezésre került Volkswagen EtyekCross futam volt Etyeken, a Korda filmparkban. A szervezők a versenyzőnkkel egyetemben igazán kitettek magukért, így bizakodva várjuk a jövő évi kiírást. Alább olvashatjátok a történéseket időrendben, szokásunkhoz híven erősen szubjektív tálalásban.

Úgy alakultak a dolgok, hogy az EtyekCross létrejöttében mi is segédkezhettünk kicsit, még a kezdeti fázisban csinálhattuk azt, amihez (!) értünk; grafikai tervezés, weboldal, Facebook, így elősegítve, hogy mihamarabb biztos (anyagi) lábakra álljon a Hegyibringa SE által életre keltett projekt. A verseny megvolt, a visszajelzések pozitívak voltak, mi pedig hátradőlhetünk a fotelben. Na jó, megírjuk mi is a szokásos beszámolónkat, és a szoros kapcsolat ellenére is megpróbálunk kritikusak maradni a világ legjobb, legprofibb, legszebb versenyével kapcsolatban, amit csodás környezetben rendeztek meg, egészen elképesztő módon…;)

Egy korábbi megállapodás értelmében már reggel 7-re ki kellett érnünk Etyekre, hogy ott lőjjünk egy pár képet, mielőtt a kedves versenyzők “lehasználják” a pályát és infrastruktúrát (ld. a készülődés képei 😉 ). Így 5 óra körül indultunk el először Pestről Gödöllő irányába, majd 5:30-kor ismét, immár úgy, hogy bakancs és minden egyéb cuccunk is ott figyelt a kocsiban… Frissen vásárolt megyematricánkat azonnal ki is próbálhattuk az M3 felkelő nap fényében csillogó aszfaltján, és a terv szerint meg is érkeztünk fél óra késéssel az EtyekCross pályához. Andris kereskedelmi vénájának hála (aka csencselés) az egész “szerkesztőséget” sikerült ellátnia kesztyűkkel, amiért annyira hálásak voltunk, hogy bár bringások vagyunk, de még az orrunkat sem fújtuk bele egyikbe sem, sőt, vissza is kapta őket! Még egyszer köszönjük innen is!

Tekintve, hogy mi értünk ki először a pályára (most ne számoljuk azokat a szervezőket, akik kint töltötték az éjszakát…), egészen kitűnő helyen sikerült megállnunk – engedéllyel – a főbejárat mellett. Persze bent jobb lett volna parkolni, de erre egy a stúdió területén zajló forgatás miatt nem volt lehetőség idén. Sebaj, lelkesen segédkeztünk Andrisnak átcuccolni a kijelölt, fűtött öltözőhelységbe – erre hárman éppen csak elégnek bizonyultunk, majd a versenyközpont felé vettük az irányt. Ezt a feladatot a filmstúdió látogatóközpontja látta el tényleg minden igényt kielégítő módon. Itt lehetett ”sajtóigazolást” igényelni, vásárolni a Hegyibringa boltban, vagy csak szimplán üldögélni és melegedni. Melegedni bizony, mert igazán télies időjárás fogadott minket Etyeken, és ezen az sem segített sokat, hogy egy domb tetején állnak az épületek, és ennek köszönhetően folyamatosan fúj a szél…Ráadásul az előző éjszaka még pár centi hó is esett, ami miatt már hajnalban remek hangulatunk lett. Ti használtatok már digitális gépet síkesztyűvel? Nagy élmény! A fentebb említett szél miatt a szervezők a versenyt megelőző napon és éjszakán kétszer is kénytelenek voltak újraszalagozni a pályát. Végül, ugyan kicsit rapszodikus állapotban, de sikerült helyreállítani a pusztítás okozta károkat, bár a az eredeti nyomvonalból így is kikerült egy rövidebb szakasz.

Maga a pálya a két díszlet között volt kijelölve, ezt kötötte össze egy átvezető szakasz, ahol az célterület is elhelyezkedett. A versenyzők aszfalton kezdtek, és egy rövidebb murvás szakasz után érkeztek meg a New York-i díszletbe, ami nagyrészt szintén szilárd burkolatú volt. Ezek után volt egy kanyargás, technikai zóna második fele (az első fele a célegyenes után volt érintve), majd jött a pálya egyik legjobb eleme, a “fűnyírós” domb, ami tulajdonképpen egy meredek domb/felfutás volt, amit egy technikás lejtő követett. Megint pár kanyar, és az emelkedő másik oldala következett, majd hosszú sík egyenes részek pár kanyarral megtörve. A pálya utolsó harmada a Borgiák díszleteiben kanyargott, itt volt egy “csikicsuki” rész a főtéren, majd több technikás szakasz a sikátorokban. Mivel a viharnak áldozatul esett részen volt a másik, így ezek után következett a pálya egyetlen akadálya, ahol magán a díszleten kellett átkelni. (Ez egy szabályos kis ajtó volt a falba vágva, ami előtt egy gerendát kellett átlépni, ami a szerkezet része volt. Látványosnak látványos elem volt, de talán a 170 centinél magasabb versenyzők annyira nem élvezték 😉 ). A Borgia díszletet elhagyva egy íves kanyar után jött a célegyenes, a befutó.

Mi szerettük a pályát, rengeteg technikás rész volt, nem beszélve a háttérről! Ugyanakkor megint kicsit úgy éreztük, rengeteget kell sétálnunk, ha mindkét díszletben szeretnénk látni a “műsort”; talán jövőre elég lenne csak az egyik is, úgy a nézők is jobban tudnának koncentrálódni.

Még mielőtt visszatérnék versenyezni és Andris lelkét ápolni, feltétlenül le kell írnunk, hogy idáig ez volt a legkomolyabban összerakott futam, amit itthon láttunk. Szponzoroktól kezdve szpíker (Fejes Mikinek innen is jár a kézfogás 😉 ), DJ, szervezői egyensapka, pálya, infrastruktúra, weboldal, facebook (khm!), minden a helyén volt. Kis apróságok maradtak még, illetve tényleg kompromisszumoktól mentes nyomot kellene kijelölni, és lassan kopogtathatna a UCI is Etyeken… CHAPEU!!

Na de szárítsuk fel örömkönnyeinket, hiszen át kell adni a helyet a sárnak. Jó crossversenyhez méltó módon abból volt dögivel. A forgatókönyv a szokott volt, a legfiatalabbak kezdtek a legtapasztaltabbakkal. Tényleg nagy mezőny gyűlt össze a rajtnál, még egy külön képpel is megemlékeztünk róla. Nekik három kört kellett teljesíteniük, amikből a szervezők a korábban már emlegetett dombot ezekre a körökre kiszedték. A futamon főleg a Kutács Zsolt (George KSE) és Kovács Balázs (Footstrong SE) kissé kategóriát tévesztett párosa dominált. Balázs egészségére hivatkozva “kényszerült” a gyengébb mezőnybe (és állt ki onnan, még az értékelés előtt), Zsolttól pedig, mint az országúti amatőr kupa Elit 1-es győztesétől kicsit többet vártunk volna… U17-ből Fetter Erik hiányzott, aki önszántából nevezett az Elit kategóriába, és – spoiler alert – állt ott helyt tisztességesen! Az abszolútot végül Kutács Zsolt nyerte Orosz Gergő (TVK Mali Triatlon Klub) és Milan Janosik (KNAC Ruzomberok) előtt. A többiek eredményeit a szokott helyen, a cikk alján, valamint a Balaton Team honlapján találjátok.

Jött a szokásos szünet, Andris (még le sem írtuk: Tóth András Team Econix – Bidon) teljesen önállóvá vált, szépen görgőzött ellenfeleivel az e célra (is) kialakított öltözőben. Ekkor szembesültünk először egy új arccal (és kerékpárjaival) is. Először csak az tűnt fel, hogy a Van Dessel gyár egyik legújabb cross gépéből támasztott le a falhoz kettőt valaki, amin egy Shimano hidraulikus/elektromos szett tetszelgett egy SRM wattmérővel megtámogatva… Rengeteg szép gép van a magyar mezőnyben is, de ez mégiscsak kilógott a sorból kicsit! Egy kicsivel később felfedjük a rejtélyes versenyző kilétét 😉

Egyelőre inkább foglalkozzunk a második futammal, ahol szintén tekintélyes számú rajthoz álló jelent meg. Még a női mezőnyt is tizenkét fő képviselte, ami az idei számokat ismerve igazán dicséretes. A másik két mezőnyben is minden adott volt egy izgalmas futamhoz. Rajt után rögtön két önjelölt hangulatfelelős állt az élre, Dina Dani (PCCC) és Zathureczky Márk (Bellotto-Bikeexpress-EthicSport). A szokott forgatókönyv (értitek, díszlet, filmstúdió 😉 ) szerint el is távolodtak kicsit a többiektől, egyedül a nagyon erős versenyt futó Specziár Viktor (CUBE Balaton Team) láthatta őket egy kicsivel tovább, mint a többiek, no meg egyik szlovák kedvencünk, Jan Gajdosik (MŠK CK ŽIAR NAD HRONOM).

Kicsit talán gonoszan hangozhat, de ismervén (valljuk meg, egyelőre elég felületesen…) a szlovák viszonyokat és a fiatalember képességeit, mi kicsit örültünk neki, hogy a két magyar srác ezen a napon teljesen más dimenzióban tudott hajtani, mint Jan. Talán ez jel arra, hogy nem tartanak rossz irányba a fiúk itthon sem… Végül Dina-Zathureczky-Gajdosik sorrendben zárult a második felvonás, igaz Gajdosik elé még befért Specziár Viktor is, aki ezzel a mutatvánnyal megnyerte a Master 2-es versenyt. Mögötte Kovács István “Pityikusz” (Ózdi KE), és idei legjobbját nyújtva Vas Péter (Merida Maraton Team – CST) érkezett. Még mielőtt áttérnék a hölgyek küzdelmére, meg kell emlékeznünk a legerősebb szurkolótábor tulajdonosáról is, aki nem más lett, mint Fésűs Laci “Kefe” (Meditech SE).

Na tehát a hölgyek. Az EtyekCross nem hozott meglepetést, tulajdonképpen a papírforma érvényesült, azzal a forgatókönyvvel, amit már többször is láttunk az idei versenyeken. Benkó Barbi (Focus XC Team) bizonyult a legerősebbnek a lányok közül, míg mögötte sokáig Orosz Anita (Trek SE) hajtott az ezüstérem reményében. Végül azonban szokás szerint Dósa Eszti (Vitalitás – Kross Nutrixxion) is “bemelegedett” az első körös szundikálást követően, és sikerült megelőznie Anitát, aki így a harmadik helyre szorult.  Ezúttal más nem volt veszélyes a dobogóra, a pálya a hó elillanása ellenére is sokat követelt a versenyzőktől.

Ami az utolsó futamot illeti, mielőtt még “felsorakoznánk a rajtvonalra”, lerántjuk a leplet a rejtélyes új szereplőről. Rövid beszélgetés után kiderült, hogy a regnáló kanadai cyclocross bajnokkal van dolgunk, Mike Garrigannel (Van Dessel Factory Team). Az éppen egy belga csapatnál versenyző úriember felesége egy magyar hölgy, ezért volt éppen a “közelben”, és gondolta, kipróbálja magát itt is. Saját elmondása szerint egy csúnya arcsérülés után egy egyhónapos kényszerpihenőről tért vissza, és ez volt az első versenye a gyógyulás óta. Miután megosztottuk az infót a szpíkerrel, ő pedig ezt továbbadta a mikrofon segítségével, a rajtnál gyülekező versenyzők soraiban támadt egy kis riadalom, beindult a susmus. Az ő jelenléte mellett még a nemzetköziséget erősítette régi ismerősünk, Stefan Gajdosik (BikePro Banska Bystrica) is, valamint talán ide sorolhatjuk a másik meglepetés vendéget is, Lovassy Krisztiánt (Team Differdange-LOSH), aki immár az újdonsült luxemburgi csapatának a színeiben indult.

A rajtot Buruczki Szilárd (Merida Maraton Team – CST) kapta el a legjobban, és pár körön keresztül ő volt, aki vezette a sort. Végül alábbhagyott a lendülete, így a Fejes Gábor (Dr. Bátorfi – Agria KTK), Wouter Cleppe (Ram Alpine Bike), Michael Garrigan trió került előre. Ők sokáig haladtak együtt, de végül bebizonyosodott, hogy Woutert ezen a napon sem lehet legyőzni. Mindkét üldözőjét le tudta rázni, és végül több mint fél perces előnnyel gurult át az EtyekCross célvonalán. Mögötte Garrigan és Fejes még egy darabig szórakoztatták egymást és a közönséget, de végül – nyilvánvalóan a tomboló magyar közönségnek köszönhetően – Gábor volt az, aki másodiknak végzett.

Master egyben Cser Gábor volt az egyedüli hiányzó, mivel (mint arról beszámoltunk) ő és Cseh Veronika a svájci rendezésű Masters világbajnokságon képviselték hazánkat. Elmondhatjuk, ez annyira nem is volt rossz ötlet, hiszen Roninak sikerült megnyernie a korcsoportját, így világbajnokként térhetett haza, míg Gábor óriásai tapasztalattal lett gazdagabb egy komoly versenyt követően. Innen is gratulálunk! Most azonban kanyarodjunk vissza ahhoz, amiért itt most egybegyűltünk, és kezdjük is a legjobbal, Andris beszámolójával:

A Supercross sorozat utolsó futama több szempontból is feltette a i-re a pontot. Egyrészt ismét bizonyítást nyert, hogy itthon is lehet igényes, színvonalas versenyt rendezni milliós támogatás és mindenféle “kerékpársport népszerűsítéséért, működtetéséért” fenntartott szövetség áldásos munkája nélkül. Másrészt a pálya is egészen úgy sikerült, ahogyan egy igazi cyclocross pályának sikerülnie kell: látványos, és mégsem öncélú; a nézőknek is lehetőséget adott, hogy jól szórakozzanak, de ennek nem rendelte alá magát a versenyt. Nem voltak felesleges flikk-flakkok, fordítók és kényszermegoldások.

Az időjárás is hozzájárult, hogy a verseny elnyerje az arculatát: az előző esti havazás, majd az “ideális hőmérséklet” hamar latyakossá, sárossá varázsolta a pályát, ami a sok aszfaltos rész ellenére sem vált egyhangúvá, unalmassá.

A hajnali kelés és a január eleji depresszió miatt lefelé görbült a szám, és egy fél vödör kávé sem tudott lendületbe hozni, de a Bidon-mobilban uralkodó jó hangulat, a többiek vidám mosolya és kedves sztorizgatása azért csak feldobott… egészen addig, míg ki nem szálltam Etyeken, a stúdió bejáratánál, ahol megcsapott a szél. Majdnem sírtam, de a többieknek is arcára fagyott a mosoly. Miután vagy fél órát meditáltam vízszintesben az egyik öltőzőasztalon, újra megtaláltam a lelki békémet. Végülis én ide már csak mulatni jöttem. Az előző futamokon görcsösen akartam, hogy minden jól menjen, de valahogy nem jött össze. Aztán elengedtem az idei cx szezont. Nem készültem, nem szereltem, csak bicikliztem, amikor és ahogy kedvem volt…

A rajt után, mikor felcsapott az olvadt hólé és fél pillanat alatt átáztam, már éreztem, hogy azért nem lesz sétagalopp. Nyomtam neki, de nem akartam már az első egyenesben lepsrintelni a mezőnyt. Szépen, fokozatosan megtaláltam a helyem és megpróbáltam azt tartani is. Hárman kerékpároztunk együtt, hol egyikünk, hol másikunk lépett meg egy picit. Ami előnyt összeszedem a saras kaptatón és lejtőn, vagy éppen aszfalton, azt szépen elveszítettem a “római csiki-csukiban”, vagy az akadály utáni visszaugrásnál. Egy kicsit lökdöstük, tologattuk egymást – éppen csak egészséges mértékben -, kanyarokban belső íven kerültük le a másikat, vagy aszfalton próbáltunk elmenni. Azt hiszem, ezt igencsak élveztük, mivel majdnem a verseny végéig ezt játszottuk! Egyszer, mikor már elfogyott a fékem és túlságosan kiegyenesítettem egy kanyart, még el is feküdtem… de csak visszazártam. Aztán a végjátéknál a jobb lábam begörcsölt és nem igazán tudtam visszaugrani a biciklire. Bukdácsoltam egy kicsit és begurultam a célba. Ezzel együtt nagyon élveztem az egészet! Túl sok időm nem volt ezt megosztani senkivel, mert miután beérkeztem és pár kép erejéig a fogaimat mutogattam, úgy beleállt a fagyás az ujjaimba, hogy a vinnyogást alig tudtam visszatartani, miközben az öltözőig vonszoltam magam…

A Supercross sorozat a hazai kerékpársport legütősebb, legprogresszívebb rendezvénysorozata. Idén a szervezők egyes állomásokon túlgondolták és túlvariálták a pályákat, vagy éppen hirtelen kellett megoldaniuk a felmerülő problémákat, ami nem mindig a legjobb eredményhez vezetett… de hiszem, hogy a tanulságokat leszűrve a sorozat még tovább tud fejlődni! A sok-sok éve a kerékpársportban tevékenykedő vezetők pedig megnézhetnék, hogy hogyan kell versenyt szervezni. Sokat tanulhatnának azoktól, akik “kívülről jöttek”. Vagy legalább átadhatnák a helyüket…

Hát annyit valószínűleg mindenki kitalált ebből az írásból, hogy Andrisunk nem állt dobogóra most (sem 😛 ), bár egy nagyon derék negyedik helyet megszerzett. Nézzük is rögtön, hogy alakult a sorrend Master 1-ben, majd U23-ban.

Cseri távollétében a Master toronymagas esélyese ismét Szabó Balázs András “Bakter” (Peloton SE) lett. Érvényesült is a papírforma, Bakter magabiztosan nyert a kategóriában, lépte-nyomon belefértek showelemek az előadásba. A sokáig Andrissal kergetőző Héjja Attila (Alpinbike Team Endura High5 Giant) és Szalma Csaba (Trek SE) egészítették ki a dobogót, idén már nem először. U23-ban egész tömeg jött össze, 7, azaz hét fő állt rajthoz. Itt Dina Marci (Cube Csömör) és Rózsa Balázs (Utensilnord Continental Pro Cycling Team) döntöttek az aranyérem sorsáról. Miután végig kiélezett harc folyt a pályán köztük, a célegyenesbe már “kéz a kézbe érkeztek”, és a szerencsére bízták az első hely sorsát – ez végül Balázshoz került. Mögöttük egy új arc lett a harmadik, Gérnyi Balázs (Újbuda Superior MTB SE) meglepett egy-két versenyzőt. Az egész sorozatban mindig dobogón végző Kriván András (Team Econix – CR) most csak negyediknek futott be, de összetettben így is második helyen zárt az idei országúti bajnok mögött.

Ez volt tehát a Volkswagen EtyekCross krónikája a mi szemszögünkből. Nagyon jól éreztük magunkat, méltó befejezése lett a sorozatnak az etyeki verseny. Lassan már látni is fogunk, hiszen tavalyhoz hasonlóan idén is a lemenő délutáni nappal szemben foglalt helyet az eredményhirdetést megváró közönség és a média, márpedig az arany órában ez okoz egy kis hunyorgást. Még előttünk az OB, amivel kapcsolatban őszintén megvallva nem túl magasak az elvárásaink, ráadásul tavaly nem is tudtunk jelen lenni. Reméljük, azért egy tetszőlegesen választott SC verseny szintjét el fogják érni, mi nagyon bízunk benne. A képekkel kapcsolatban sokkal gyorsabbak voltunk, mint a beszámolóval, már megtekinthetitek őket a Facebookon. Az elszántabbak követhetnek minket még itt, itt, vagy itt, egyértelműen megéri 😉