Sokat elmond egy-egy versenyről, ha “ottalvósra” kell vennünk a figurát ahhoz, hogy teljes képet adjunk róla. Ilyenek általában az országos bajnokságok itthon, vagy például a tavalyi cyclocross VB Táborban. Ebből a felsorolásból azért kitűnik, hogy ahova már mi is kispárnával indulunk, ott komoly dolgok történnek. Veszprémben, a Locargo Pepperl+Fuchs Veszprém Cross alkalmával is így voltunk, vajon beleillett a sorba? Olvassatok tovább, és kiderül 😉
Tehát már szombaton megkezdődtek a kalandok részünkről, ugyan Andris nélkül (ő inkább a vasárnapi utazást választotta 🙁 ), de a szokott jó hangulatban, hibátlanul. Két és fél óra késéssel érkeztünk meg Veszprémbe, ami igazán nem nagy ár, ha azt vesszük figyelembe, hogy így legalább Budapest összes villamos vonalát a szombati munkavégzések miatt időben befejezik… Mondjuk, ha másfél helyett csak fél óra lett volna átutazni a városon, annak is örültünk volna. Ilyenek vagyunk mi. Önzők.
Fontos információ, és kicsit más kontextusba helyezi az itt leírtakat, hogy – ugyan csak minimálisan is, de – a szervezésben mi is részt vettünk (például a fotóinkkal), így lehet a szokottnál elnézőbbek leszünk 😉
Tehát gyors utazás után rögtön a pályán kezdtünk, hogy a lemenő nap fényében még elkapjuk az akciót, hiszen volt belőle bőven az első napra is. A pályabejárás mellett meg volt hirdetve egy csapatverseny és egy szakmai beszélgetés a hazai cyclocross sorsáról. Nyolc csapat vett részt végül a szombati versenyen, aminek a fődíjja egy fűnyíró volt (egy klasszikus “veszprémi” nyeremény ugyebár!). Ezt a Romániából érkezett “Mobiliti” csapata vihette haza. Spoiler: ha a hétvége mérlegét nézzük, ők nyithatnak egy kertészeti kisboltot otthon, de erről majd később. Tekintve, hogy ez az első alkalom, hogy két napossá bővítették a Veszprém Cross rendezvényt, így egyelőre szolidabb volt az érdeklődés az első napon, de remélhetőleg jövőre már kicsit többeket megmozgat a szombati lehetőségek skálája.
Este még hivatalosak voltunk a szakmai beszélgetésre Vinczeffy Zsolttal és Benkó Barbival (Gajdos Tamás vezényletével), erről hamarosan egy teljes videóval fognak jelentkezni a szervezők, így ezt talán nem is kell itt sokat boncolgatnun. Elöljáróban elmondjuk, hogy kellemes beszélgetés volt, talán kicsivel több kényes témát is lehetett volna érinteni (amik mind, mind visszavezethetőek a szövetség jelenlegi anyagi állapotára), de így legalább határozottan megmaradt a baráti hangulat (amit még mi sem akartunk megbontani 😛 ). No meg legközelebb a “műsorvezető” is készülhetne kicsit jobban, persze nekünk semmi sem jó…
Egy “gyors” éjjeli képretus, emailezgetés után már éjfélkor nyugovóra is tértünk kissé retro, de patyolattiszta kivett szobánkban, hogy másnap immár Andrissal kiegészülve támadhassunk.
Hihetelen, hogy bár valószínűleg mi laktunk a legközelebb a pályához, és így sem sikerült a “tömeg” előtt kiérnünk. Már fél 10-kor is rengetegen voltak, a legjobb helyeket bőven elkapkodták, így a mienket is… Ezen felettébb csodálkoztunk, hiszen az első napi VIP helyünkre megjelölésként direkt odaragasztottunk a kőre egy 4 cm-es Bidon-matricát, és mások ezt mintha észre sem vették volna, döbbenet! Végül lelkes útitársunk, az “Econix sátor” segítségével még pont kaptunk helyet a murvás parkoló részen, hiszen azt csak ott lehetett felállítani. Innen is köszi, így máris nem olyan nagy ár a szállításáért, hogy a kocsiban két ülést is elfoglal. Egymás mögött… Raktuk volna a csomagtartóba, de egyrészt be sem fért, másrészt ott már Andris cuccai utaztak, még személyes jelenléte nélkül is, ami elég abszurd, viszont már ti is ismeritek a jelenséget, úgyhogy nem lepődtök meg. Kommentben elárulhatjátok, hogy ti hogyan tudtok versenyezni 463 pár tartalék kerékszett, görgő, stb. nélkül?
A pályát már láthattátok; nyílt titok volt, hogy Vinczeffy Zsolt “Zerge” és a Footstrong SE különítményének köszönhetjük a vonalvezetést. Markánsan eltért a tavalyi, hírhedt nyomvonaltól. Persze maradtak technikás részek, sőt, a homokágy szerepében egy újat is sikerült alkotni, de alapvetően a különbségek az utolsó harmadban lévő hosszú (1-2 perces) emelkedőn alakultak ki, ami egy érdekes húzás volt. Persze most alapvetően a magyar viszonylatokról beszélünk ebben a vonatkozásban. Mi a helyszínen sok rosszat nem hallottunk a körről, bár kétségkívűl itt-ott túl köves volt, így akadtak felütéses defektek. Ebből természetesen még a bemelegítés során Andris sem maradhatott ki, majd az elit verseny során is volt pár jelentkező (Pelikán Jani, Wouter Cleppe például).
A szokott Supercross-os menetrend szerint 10:45-kor kezdtünk. Fentebb már tettünk rá utalást, hogy a Romániából (Marosvásárhely) érkezett csapat egészen jó hétvégét zárt. Ebben a futamban Pacurar Timotei, a Nomad Merida CST-ból képviselte őket, és nagyon kiélezett csatát vívott Vas Balázzsal a hazai Merida versenyzőjével (Merida Maraton TEAM CST) az első helyért. Végül, ahogy arra a pálya szélén sokan tippeltek, Balázs lekerülte a marosvásárhelyi versenyzőt a sprintben, így ő nyerte az első futamot. Nem ez volt a Vas-família egyetlen győzelme, hiszen Vas Kata Blanka az U17-es lányoknál megközelíthetetlen volt és két perccel nyert; ha figyelembe vesszük a család szombati, csapatversenyen begyűjtött szép helyezését, akkor kiderül, hogy több időt töltöttek a fiatalok a dobogón, mint biciklin. Spoiler: még nincs vége!
Ami a pálya környezetét és további tartozékait illeti, idén nem volt akkora kitelepülés mint tavaly, csupán a Speed-way Kerékpárüzlet volt jelen saját sátorral az ózdi modellt követve, csak az esetlegesen felhasznált alkatrészek árát kérték el szerelés esetén. Volt is munkájuk bőven, persze Andris is adott nekik biztos, ami biztos. Volt a Veszprém Cross helyszínén még egy kis büfé is (olvashatták az ózdi beszámolónkat), no meg speakerünk, Fejes Miki állandósulni látszik, ami nem baj, sőt, innen is üdv! No meg az elmaradhatatlan Locargo kamion is ott volt ismét a pályába integrálva, amelyből a kihajtás a pálya last minute, kényszerű változása miatt eltért vasárnap a szombatitól.
Második futam. Lányok, Master 2, U19-esek. Ez jó szokott lenni, most sem vol másképp, erős rajt után Specziár Viktor (KTC SE) és Málnási József Attila (C.S Muresul) léptek meg kicsit. Peák Barna (Tipográfia) kis fáziskéséssel ugyan, de szép lassan végül felért Viktorra, és a végén le is hagyta. Viszont a román válogatott mezben tekerő Málnásit már nem tudta levadászni, így a marosvásárhelyi fiatal nyerte a futamot, Barnának be kellett érnie a második hellyel. Specziár ugyebár az idősebb korcsoporthoz tartozik, ott elsőnek haladt át a célvonalon, mögötte előbb Fésüs László “Kefe” (Meditech SE), majd Kovács István “Pityikusz” (Ózdi KE) érkeztek, kialakítva ezáltal egy oly sokszor látott dobogót.
Lányoknál már nem volt ennyire kiélezett a küzdelem, Cseh Roni (Alpinbike Team Endura Giant High5) viszonylag sima győzelmet aratott a kicsit foghíjjas mezőnyben, sikere igazából egy percig sem forgott veszélyben. Erről később így nyilatkozott:
Úgy érzem, az idei nagyon “izompálya” volt, kevesebb technikai elemmel, nem volt benne dupla akadály sem. A hátsó hosszú emelkedő már pályabejáráson sem tetszett, az nagyon kivette az ember erejét, bár akkor jó volt, ha montival hosszászoktál a mászásokhoz. Szerintem inkább az erő döntött a mai napon, és az a tény, hogy nem indult Barbi, nem volt itt Dóci – a győzelmem leginkább ennek tudható be. Én azért nagyon örülök neki, úgyis szomorú voltam, mert idefele jövet kaptam egy defektet az autóval, ez most kárpótolt 🙂
Az ezüstérmes a cross-szal idén még csak ismerkedő Tache Marike (KTC SE), bronzérmes a már rutinosabbnak számító Göltl-Zelenij Linda lett, 20 másodperccel lecsúszva az ezüstről. Érdekesség, hogy a nyolc fős mezőnyben mindenki kört kapott Ronitól, még a többi dobogós helyezett is…
Kis szélcsend, csepergő eső, és folytattuk a hétvégét a gyerekversennyel. Szép népes mezőny gyűlt össze, ami részint a Bike-Zone Gödöllő erős létszámbeli jelenlétének is köszönhető, akik 9 fővel képviseltették magukat. Nem merülnénk bele az eredmények részletes analízésébe, hiszen a többséggel remélhetőleg lesz majd még időnk foglalkozni a későbbiekben – heves szurkolókkal máris rendelkeznek! Azért Vas Barnát (Merida Maraton TEAM CST) megemlítjük, aki U11-es győzelmével biztosította, hogy a hétvégén az összes Vas-gyerek aranyéremmel mehetett haza.
Kis ideig úgy tűnt, megismétlődk a Veszprém Cross tavalyi szituja, és az esőnek köszönhetően megint jó nagy sarazást fogunk látni az elit, U23, Master 1 versenyben. Szerencsére (?) ez nem következett be, az utolsó futam felénél végleg elállt az addig sem túl “hatékony” eső. Ha már felemlegettük a tavalyi évet, a mezőny egészen hasonlóra sikerült, egyedül Fejes Gábor volt távol a magyar elitből. Még az U23 is kicsit erősebbre sikeredett, mint Ózdon: Rózsa Balázs (Utensilnord), Dina Dániel (PCCC), Borsos Benedek (Speed-Way Team) voltak a fő hangulatfelelősök, míg Fetter Erik (PCCC) is ebben a futamban indult, de (kora ellenére) elitben! Azt nem tudjuk, hogy ez véletlen, vagy direkt volt-e, de tény, hogy tisztességesen helytállt, jár a kalapemelés. Elitben Erik mellett itt volt Búr Zsolt (Pavé Bike), Ózd győzteseként Pelikán Jani (Utensilnord), ismét láthattuk Buruczki Szilárdot (Cube Csömör), Cser Gábor (PCCC Pavé), valamint kisebb meglepetésünkre Wouter Cleppe.
Master 1-ben a mi saját sztárunk mellett (Tóth Andris, Team Econix-CR – Bidon) jelen a teljesség kedve nélkül ott volt Szabó Balázs András “Bakter” (KTC SE), Szalma Csabi (Trek SE), valamint Héjja Attila (Alpinbike Team Endura Giant High5) is. Mi tőlük vártuk az eredményeket, ami Andris esetében egy egészségesen befejezett verseny esetén már bőven megütötte volna a minimumot. Ez kicsit máshogy alakult, de erről majd pár sorral később, előbb nézzük, mi történt az elit kategórában.
A legjobb rajtoló Buzsó lett, rögtön kilőtt az elején, így sikeresen elkerülte a nagy forgalmat a homokágyban, és rögtön pár másodperc előnyre tett szert. Mögötte voltak kisebb összeakadások, “rollerezések”, szinte mindenki itt kezdett időt veszíteni Buzsóval szemben. Ezzel az előnnyel érkezett szintén elsőnek a hosszú emelkedőhöz is, amit ugyancsak sikerrel abszolvált mindenkinél gyorsabban. Tulajdonképpen ezzel el is döntötte a versenyt, hiszen senki még csak meg sem közelítette, hiba nélkül rótta a köröket végig, így megérdemelten nyerte a veszprémi futamot. A tavalyi számtalan dobogós hely után, őszintén mondhatjuk, hogy megérdemelte. Mögötte már nem volt ilyen rózsás a helyzet, Wouter Cleppe és Pelikán Jani addig kergették egymást, míg mindketten eldefekteltek. Jani járt jobban, neki csak egy gyors kerékcserére volt szüksége, Wouternek viszont minden körben meg kellett állnia pumpálni. Így végül Buruczki Szilárd is felért rá, majd le is hagyta, hogy végül ő vigye el a bronzérmet az elit futamról.
A spicc történései mögött U23-ban is volt egy kis “móka”. Itt Rózsa Balázs simán nyert, ő szinte végig magányosan haladt az elitek környékén, viszont mögötte már több izgalomra adott okot a Fetter-Dina-Cser trió műsora. Ekkor még azt hittük, hogy Erik is U23, csak később derült ki, hogy ő bizony elitben lett értékelve, mindenesetre a két PCCC-s jó csatázott a szintén félig PCCC-s színekben induló, gyakorlatilag sokáig edzőjüknek tekinthető Cserivel. A végén Fetter, Cser, Dina sorrendben érkeztek, de az történet Dani defektjével és talán az egyik oldalon kissé koszos mezével teljes. Az U23-as dobogóra még Borsos Benedek tudott felállni.
Végül még pár szó a Masterekről. Szoros versenyt hozott ez a kategória, hiszen az első négy helyezett egy percen belül végzett, ők végig egymást kerülgették. Kisebb meglepetésre Madaras Attila (Mures cycling) nyert Bakter és a másik meglepetés ember, Zóka-Ujhelyi Zoltán (Speed-Way Team) előtt. Andrisunk derekasan (értitek, derekasan…) küzdött, és egészségügyi vagy technika problémák nélkül érkezett meg az ötödik helyre. Csak gratulálni tudunk, reméljük, legközelebb kört sem kap 😛 – de ő egy úr, bizonyára csak még szebbé akarta tenni Buzsó napját. Jutalmul megírhatta nekünk a véleményét, amit most közlünk is:
Mivel a Bidon Team már szombaton Veszprémben állomásozott, így Econix-os csapattársaim nyerték meg azt a fantasztikus lehetőséget, hogy velem utazhatnak a versenyre. (Akarom mondani, köszönöm a fuvart!) Egészen kompakt kis motyóval érkeztem Cinkotára, már csak azért is, hogy bebizonyítsam, nem mindig hordom magammal a fél háztartást. [Persze hogy nem, mivel ezek már a Bidonwagenben foglalták a helyet – a szerk.] Így persze kimaradt a tartalék kerék, a tartalék cipő… és nagy fájdalmamra a rajtszámom is. Ez már a HÉV-en realizálódott bennem, de szerencsére mire belemerültem volna az önsajnálatba, eleredt az eső, és akkor már inkább ezen pityeregtem.
Kristóf valamilyen oknál fogva a nyári verdájába pattant be hajnalban, aminek én roppantul örültem, mivel a kerékpárszállítót pont úgy sikerült felszerelnem, hogy egy csavar az út minden apró egyenetlenségénél odakoppant a napfénytetőhöz. Ez igazán hangulatossá tette az utazást, vártam is, hogy mikor robban be az üveg. Menet közben nem aludtam egy szemhunyásnyit sem (megint csak a demonstráció!), inkább a kerékpársport technikai fejlődéséről tartottunk magasröptű eszmecserét.
Megállapítottuk, hogy a tárcsafék és a tubeless rendszer a jövő, csak idő kérdése minden. Ezt olyan hosszan és okosan sikerült megbeszélnünk, hogy közben meg is érkeztünk Veszprémbe, ahol a budapestivel ellentétben egész kellemes, száraz idő fogadott. Kisebb attrocitás után a sátrat is sikerült a jó helyre felállítani. Megtudtuk, hogy a füvet, és az egész ökoszisztémát jobban károsítják a sátorrudak, mint az autók és azok kerekei. Mindegy, ez legyen a legnagyobb gond, a sátrat átvittük a murvás-apróköves részre és itt már teljes volt a boldogság. (Pontosítás: átvitték a srácok, míg én ügyes-bajos dolgaimat intéztem. Nem, nem lógok… )
Pályát bejárni, öltözni, melegíteni… és szingót felütni is bőven volt időm. Az avar alatt rejtőző apróbb-nagyobb kövek meglehetősen alattomosak, nagyobb tempónák nem lehet őket észre venni. A pálya hátsó részén, a tempós lefelé után elég lendületesen kanyarodtam, majd apró koppanást és sziszegést hallottam. Felnin visszagurultam, de szerencsére nem sokáig kellett vergődnöm, mert Kristóf kisegített egy tartalék kerékkel. (Ezt is köszönöm!)
Mire rajthoz álltunk, eleredt az eső. De már nem volt visszaút, nem menekülhettem, meg fejben már amúgy is ráálltam a verenyzésre. A kezdeti lendületet a homokágy hamar megtörte. Valamilyen okból már a mezőny eleje sem tudott épkézláb módon átkelni rajta (tisztelet a kivételnek), a tizedik hely környékén pedig már komoly sorbanállás alakult ki. Ezen a pályán ez elég meghatározó volt, mert aki már itt lemaradt a vonatról, nehezen tudott visszaszállni. A hosszú egyeneseket és lejtőket néhány kanyargós rész tarkította, a végén a lendületet pedig egy hosszú mászás törte meg. Mindig lehet vitatkozni, hogy milyen a jó cyclocross pálya. Szerintem olyan, ami a hely adottságait kihasználva, a sportág szabályainak és normáinak leginkább megfelel. Fontos a látvány, hiszen a közönséget is be kell vonzani, de ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy cyclocross versenyről és nem cirkuszi parádéról van szó. A pálya mindenkinek egyforma, de alkatilag, technikailag mindenkinek más fekszik jobban. Itt leginkább az volt a kihívás, hogy az ember jó tempóra álljon be. Ha túlrántja magát az elején, az visszaüt, ha nem nyomja eléggé, akkor később már hiába. Jól megtaláltam az egyensúlyt, a hátam és egyéb nyomoraim sem akadályoztak annyira. (Bár az aszfaltos részen azért bemutattam néhány érdekes tornagyakorlatot.) Jelen állapotomban, ezzel a felkészültséggel a legtöbbet ki tudtam hozni magamból, ennek nagyon örülök.
A veszprémi verseny a visszajelzésekre és a tapasztalatokra építve évről-évre fejlődik mind a pálya, mind a szervezés tekintetében. Az eredményhirdezés csúszása azért okozott egy kis bosszúságot. A hosszú ideje időméréssel foglalkozó cégeknek lassan fel kéne készülniük egy ilyen verseny lebonyolítására is…
Utóirat: A rajtcsomagban található rengeteg felesleges papír közt találtam egy borzalmas ajánlót a Bringapark Kupáról. Szívesen felajánlom, hogy legközelebb, mielőtt ilyen szörnyűség a nyomdába megy, átnézem az anyagot! Azt gondolom, hogy akad bőven képanyag, hogy ne mountain bike-on csücsülő gyerekekkel keljen cyclocross versenyt reklámozni! És talán szakmailag felkészült tervező, grafikus is… akibe még némi ízlés is szorult.
Aki pedig esetleg a győztes, Búr Zsolt szavaira lenne kíváncsi, ne keressen tovább:
Kicsit meglepődtem, hogy a többiek lemaradtak az elején, és kissé meg is ijedtem, hogy megint egy órát kell egyedül mennem, ahogy aztán ez be is jött, mert tényleg egy órát kellett egyedül mennem. Arra próbáltam figyelni, hogy ne nagyon érjenek fel a többiek, pontosabban biztonságos tempót menni úgy, hogy Cleppe vagy Pelikán Jani ne tudjon felérni – előbbitől jobban féltem, mert mindig tud meglepetést okozni, bár utóbbi is nagyon erős. Amikor láttam, hogy ennél a biztonságos tempónál is nő a különbség köztünk, akkor megnyugodtam, aztán hallottam a híreket, hogy defektet is kaptak mindketten, de úgy gondolom, nem ezen múlt. Örültem ennek a pályának, mert egy igazi cross pálya volt most már, nem a megszokott “kanyargunk a réten” – ebben kell fejlődnünk. Külföldön nem olyan versenyek vannak, mint amik itthon eddig voltak, hanem ilyen pályák, mint ez.
Idén sikerült a Pavéval megteremtenünk azt a kiegyensúlyozott helyzetet, hogy délelőtt edzünk, aztán dolgozunk a boltban, nincs stressz; ahogy együtt vagyunk hárman (Mátis Barna a főnök) és nyugalom van. Egymást segítjük a Gáborral edzésen is, mert sokat megyünk együtt – ezek mind hozzájárulnak valamennyire ahhoz, hogy gyorsabban tudunk közlekedni. Valószínűleg nem leszek ott a további Supercross versenyeken, most inkább alapozok, másra készülök, de szerencsére ez a győzelem most mégis összejött.
Ezzel el is érkeztünk a hétvége végéhez, ami tényleg nagyon szépen sikerült, még az eredményhirdetés több mint 50 perces csúszása is eltörpült a pozitív részek mellett – magát az eredménylistát itt találjátok. Már tavaly is nagyon magasra került az a bizonyos léc itt a Veszprém Cross versenyén, de idén “etyeki” magasságokba sikerült emelni a rendezvényt. És bár idén a Supercross sorozat kicsit megtorpanni látszik, reméljük, hogy ez a veszprémi fejlődési a tendencia folytatódik jövőre is, és talán az egész sorozatra ki fog hatni.
Velünk két hét múlva, székhelyünkön, Budapesten találkozhattok majd, az Econix LigetCross keretein belül, szervezők (is) leszünk bizonyos mértékben, így lehet, hogy inkább majd Ti fogtok kritizálni minket 😉 Aki pedig nagyon türelmetlen és nem bír otthon ülni, annak ajánljuk az idei első kőbányai versenyt.
A teljes albumunkat ide kattintva éritek el, elég sok képet hoztunk! Van nekünk tehát egy Facebookunk, egy Instagramunk, egy Twitterünk, valamint egy kiváló Tumblr-ünk is, el ne felejtsetek minket “follow”-okkal elhalmozni, azt nagyon szeretjük! Hajrá!
