Az ózdi szezonkezdet és két délebbi verseny után ismét északnak vettük az irányt, hogy Salgótarjánban fotózzunk bringásokat, és hajtsuk Andrist körbe a pályán. Köztudott, hogy a Supercross Sorozat észak-magyarországi “találmány”, mégis az idei évben sokkal inkább délebbre tolódtak a versenyek, köszönhetően a balassagyarmati és kazincbarcikai állomások kimaradásának. Így már tényleg nagyon vártuk, hogy újra a hazai cyclocross bölcsőjében versenyezhessünk (vagyis ti… mi csak megfigyelünk 😉 ). Végül kicsit felemásra sikeredett a nosztalgia, lássuk, hogyan alakultak a történések Mikulás napján a salgótarjáni Gyermektáborban rendezett Metlife Karancs Kupa alkalmával egy igencsak ködös vasárnapi délelőttön.
A múlt héten el voltunk kényeztetve a pesti helyszínnel, így most bátrabban álltunk neki a kísérletezésnek, és az autópálya kihagyásával másfél óra alatt lent is voltunk Salgótarjánban. Indulás előtt még győzködtük kedves versenyzőnket, hogy “ugyan ne vigyünk még egy pár kereket, hiszen úgyse lesz semmi baj…”. Utólag elmondhatjuk, ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna, de erről majd pár felütéses defekt múlva fog több szó esni, addig csak siránkoznánk egy sort, milyen rossz a hátsóülésen együtt utazni a pótkerekekkel. Spoiler alert: nagyon, pláne hazafelé, amikor már
- kellemesen saras is mind (“de hát én tényleg lemostam”)
- kellemesen vizes is mind (“de hát én tényleg lemostam”)
- nincs elég keréktáska.
Magunkhoz képest korán érkeztünk, de még így is mintha mi lettünk volna az utolsók… Komolyan, ti mikor szoktatok elindulni? Vagy ott alszotok? 🙂 Kicsit elgondolkodtunk ezen, aztán célba vettük a kiírásban naranccsal jelölt parkolót, hiszen ez a sor a honlapon mintha kifejezetten nekünk íródott volna: “…a kapun belülre csak azok parkoljanak, akik az elit futam végét követően kívánnak hazaindulni…”
Szerencsére (?) hely volt még bőven, mivel sajnos megint nem választották olyan sokan a hétvégi sport ezen élvezetes formáját, mint reméltük. Fejtegettük már a dolgot Ózd után is; mi úgy érezzük, hogy ha meg szeretnék tartani a Supercross Sorozatot, márpedig miért ne, és esetleg kilendíteni a szekerét a jelenlegi kisebb gödörből, össze kell kapnia magát mindenkinek, aki szervezői oldalról benne van, vagy (sajnálatos módon) érdektelenségbe fog fulladni az egyik legrégebb óta működő haza versenysorozat. Mi szurkolunk, illetve próbáltunk már tenni és teszünk is ennek elkerülése végett – most a szervezőkön van a sor, hogy leüljenek, és kitalálják, hogyan tovább. Kezdésképpen a jövő évi kiírást már augusztus elején is szívesen látnák. Legkésőbb. 😉 Igény láthatóan van erre a szakágra, versenyzők is vannak, kicsit újra “fel kell pörögni”.
Na de ennyit a “globális” ügyekről, kanyarodjunk vissza Salgótarjánba, azon belül is a nyomvonalat kéne körbejárni kicsit, mint a legnagyobb visszhangot verő elem a hétvégén (szorosan mögötte a második helyen az a pillanat, mikor Andrisunk rizstejjel kérte a kávéját a bátonyterenyei MOL kúton. Szerencsére hozott magával arra az esetre, ha nem lenne a benzinkúton…). A helyszín megint a tavalyi volt, az egykori (?) strand és tó körül. A leglényegesebb változás, hogy a “kertkapu” utáni hosszú (valamikor) aszfaltos részt elhagyták és hogy a nyomvonal a tavalyihoz képest fordítva haladt. Rajt után egy éles balkanyar következett, aztán a kis fahíd (szigorúan egynyomos), és így kellett a tavat megkerülni a 2014-ből már ismerős töltésen tekerve. Ezt követően kezdődtek a bonyodalmak a strand bejáratánál, ami egyrészt nagyon szűk volt, másrészt a nedves aszfalt több versenyzőnek is gondot okozott (=elestek). Bónuszként nem sokkal a bejárat előtt volt egy komoly betonpadka, amire fel kellett ugratni minden egyes körben. Ha a kapun átjutottunk, következett egy beton járólapos hosszú egyenes, itt-ott mozgó, fel-fel jövő lapokkal az izgalom kedvéért. Ha ezt is túlélte a versenyző, következett az első lépcsősor a medence partjára, majd egy rámpán le a medencébe (természetesen víz nélküli medencébe, immár nyeregben), végül innen egy beton lépcsősor vezetett kifelé. A kör következő része már sokkal barátságosabb volt: a gokart és BMX pálya körül keltett kicsit kanyarogni, “murva ágyat” megtekerni, dupla palánkot abszolválni, és füvön keringőzni kicsit. Ezek után megint jött egy új elem, a homokágy. Ez nem volt túl hosszú, cserébe egy elég aljas betonperem volt a végén, az értelmes haladási irányra kicsit sréhen. Itt sokan inkább a futást választották, ha már eddig eljutottak felütés nélkül… Az utolsó részen visszakanyarodtunk a tavalyi “sátáni betonút” elejére, persze csak ha sikerült felgurulni, felmászni a rézsűjére. “Kertkapu”, két kicsi kanyar, elhaladás a depó mellett, és rögtön a célegyenesre lehetett ráfordulni. No meg a többi körre…
Ééés ezen a ponton körülbelül egy az egyben bemásolhatnánk a tavalyi beszámolóból a szöveget. Bár a Karancs Kupa szervezői hallgattak az akkori panaszáradatra, de mégis felemás lett megint a pálya, ahogy ezt a fentebbi leírásunk is sugallja. A ritmusa kiváló volt, csakúgy mint a kiszolgáló egységek (öltözők, nevezés, melegítés, stb…), sőt még a látványos szó is egészen helytálló, mégis sokan “túl veszélyesnek” ítélték a sok betonos rész és rengeteg tereptárgy miatt. Mi is ide tartozunk, de egészen biztosan tudnánk sokkal rosszabb sztorikat előhúzni országúti kalandjaink közül. Nem véletlen maradoztak el a beszámolók onnan… Nem szeretnénk tovább “ekézni” a felelősöket, ismét jeleztük a problémát, remélhetőleg megszületik a megoldás: vagy sikerül egy vállalható nyomvonalat kialakítani, vagy nincs mese, megint költöztetni kell a versenyt Tarjánon belül. Ezt a véleményt a mezőny több, sokat látott harcosa is osztja. Kicsit az a helyzet, mint Monacoval a Formula 1-ben. Nem éppen ideális a pálya, marha veszélyes, a versenyzők egy része utálja, viszont nincs F1 Monaco nélkül, máshol sehol sincs meg az a hangulat. Itt pedig szükség van a “SuperCross Monacojára”, Salgótarjánnak helye van a versenynaptárban. Azért fogadjunk, Salgótarjánt nem gyakran hasonlítják a városállamhoz 😉
Volt amúgy egy verseny is ezen a pályán, azért arról is írnánk ezt-azt. Szokott supercrossos sorrendben haladtunk, ennek értelmében először Vas Balázs (Merida Maraton Team CST) nyert egy futamot. A Karancs Kupa első futama erős volt nemzetközileg is, hiszen régi ismerősünk, Ladislav Longauer (CK Banská Bystrica) és a számunkra még új arc, U17-es kisasszony, Katarina Nazarejová (Unitrek Bike Team Poprad) is hazavitt egy-egy győzelmet. A poprádi csapat egyébként egész nagy küldöttséggel szerepelt, 7 fővel erősítették főleg a fiatalabb kategóriákat.
Két futam között lehetett kicsit pihenni, ott is jól jött, így most, az írásos időutazásban is megejtjük. Valószínű, hogy már mind láttátok az igen “dús” galériánkat, így szemrevételezhetitek, hogy az egykori strand most milyen sajnálatos állapotban van. Fun fact, hogy az idei Supercross versenyekenek majdnem a fele strandokon zajlik, hiszen Kecskeméten is várja a tópart a sporttársakat 😉 De ne rohanjunk ilyen messzire, elég a közeli kis domb tetejére felmászni és lenézni; úgy 30-40 évvel ezelőtt ez a látvány fogadhatott minket. Egyszerre bámulatos és szomorú.
No, miután letörölgettük a nosztalgia könnyeit orcánkról (hjajj…), nézzünk megint egy kis cyclocrosst! Második futam Master 2-vel, női elittel és U19-es fiúkkal. Az utóbbi korosztályban sok izgalom nem volt (ellentétben az elmúlt évek tapasztalatával), szlovák-magyar-szlovák dobogó született Filip Kusnir (Unitrek Bike Team Poprad), Szöllősi Ferenc (Balaton Team), Mário Ondrus (Unitrek Bike Team Poprad) sorrendben. Egy ember híján az egész mezőnyről megemlékeztünk ezzel (igen, ez egy gyászos 4 főt jelent), de, hogy teljes a kép, íme a negyedik versenyző: Orosz Gergő (F.Sz.S.E. – TVK Mali).
Lányok, azaz elit nők között a saját elmondása szerint a kissé demotivált Benkó Barbi (Focus XC Team) nyert. Szorosan (!) mögötte, Kanti Dorottya (De Sprinters Malderen) jött meg, így Orosz Anitának (Trek SE) már csak egy bronz jutott. Ha már U19-ben a 4. helyig merészkedtünk, itt is megemlékezünk az “éppen nem érmes” helyezettről. Ő nem más volt, mint Cseh Veronika az Alpinbikeból (aka Alpinbike Team Endura Giant High5). Kellemes mezőny jött össze a hölgyeknél, 8 fő állt rajthoz most, ami egész jónak számít a megszokottakhoz képest; csak így tovább! Reméljük, még Barbi is sokáig folytatja a versenyzést 😉
A Master 2 volt a legkiélezetetteb, bár Adame László győzelmére ezen a napon senki sem volt igazán veszélyes, pláne, hogy az addig vele meccselő (és idén az eddigi legerősebb formát mutató) Fésüs László “Kefe” (Meditech SC) a harmadik körben rommá törte a nyergét, és ezzel a reményeit is a dobogóra. Innen is részvétünket küldjük, ha pedig szeretnél valakivel beszélni róla, Andrist ajánljuk, ő ismeri az érzést 😉 Mármint a korai búcsút versenyeken, nem pedig a nyereg törést. Bár nála sosem lehet tudni… Amúgy meg olvassátok Kefe beszámolóját, olvasmányosabban leírja, amit mi itt elintéztünk pár sorban. A dráma ellenére sem állt meg a verseny, Kefe helyét Specziár Viktor (KTC SE) vette át a második helyen, de ő már nagyon messze került a helyiek versenyzőjétől, Adame úrtól, így meg is maradt másodiknak. A harmadik Viktorhoz hasonlóan szintén kőbányai versenyző lett, Molnár Tomi, aki idén egy ózdi 6., egy veszprémi 4. és egy pesti 5. hely után idén először állhatott fel a dobogóra – vajon mit tartogat neki a sors Kecskeméten?
A legkisebbek versenye következett a szokott létszámmal és szokott arcokkal: sok gödöllői és Kis-Galya KSE-s versenyzővel. Közölük mégis egy szlovák fiatalember emelkedett ki igazán, Samuel Fedor (CK Unicom Zvolen). Már a CrossLigeten is feltűnt, és itt is több mint másfél percet adott a mezőnynek annak ellenére, hogy még csak U11-es. Jegyezzétek meg a nevét 😉
Végére maradtak a “legnagyobb gyerekek”, azaz az U23, elit, és Master 1. A Karancs Kupa utolsó futamának mezőnye nem sikerült olyan erősre, mint Budapesten vagy Veszprémben, de azért voltak, akikre lehetett számítani, ha küzdelemről/szórakoztatásról van szó. Na nem U23-ban, ahol 3 induló volt, és közülük is csak ketten fejezték be a versenyt; Rózsa Balázs (Utensilnord Continental Cycling Team) és Pápai Ádám (Postás SE). Mondjuk Balázs a teljesítményével az elit dobogóra is odafért volna!
Mastereknél Szabó Balázs “Bakter” (KTC SE), Szalma Csabi (Trek SE) párharc volt várható, mögöttük pedig izgalmas “zavarosban halászás” a bronzért, például Andris főszereplésével. Persze Andris versenye “máshogy” alakult, erről alább olvashattok:
Vasárnap hajnali 6 óra, kialvatlanság, migrén, hányinger. Szanaszét minden, a kerékpárom romokban, csak hogy hasonuljon a gazdájához. Két óra alatt csodával határtos módon – és a fájdalomcsillapító (legális 😛 !) drogoknak hála – emberi formát öntöttem. Hevenyészve összedobáltam a versenyzős cuccaimat, és a fennmaradró rengeteg időben mosolygóssá zuhanyoztam magam. (A fennmaradó idő fogalmáról persze vitatkozhatnánk a többiekkel, akik közel 20 percet vártak arra, hogy letámolyogjak. De igazából úgy ítéltem meg, hogy nekik is boldogabb lesz az életük, ha nem ismerik meg az erő sötét oldalát…). Csodával határos módon zökkenőmentesen megérkeztünk a helyszínre, nem látogattunk meg évek óta bezárt-, vagy önkiszolgáló benzinkutakat, és városnéző kirándulásra sem indultunk Salgótarjánban – ennyi év után ciki is lenne eltévedni.
A versenyközpont a sorozatban a legjobb: fűtött öltözők, fedett terasz, ahol görgőn nagyon jól lehet melegíteni, kulturált zuhanyzók (bár az egyik kabinban legalább három kéz kéne, hogy az ember mosakodni is tudjon, és ezzel egyidőben a víz is folyjon).
A pálya viszont sajnos a legrosszabb. Azt hiszem, hogy a szervezők mindent megtettek, a visszajelzések alapján módosították a tavalyi nyomvonalat, újragondolták a pályát. Nincs más hátra, be kéne látni, hogy az infrastruktúra ellenére ez a helyszín alkalmatlan egy biztonságos cyclocross pálya kijelölésére. És most nem az UCI szabályokról, meg egyéb magasröptű dolgokról beszélek. Pusztán annyiról, hogy a betonlépcsőknek, és kapuknak, egy nyomsávon is bizonytalan, mozgó járólapoknak, lerobbant, használaton kívüli medencéknek nincs helyük egy cyclocross versenyen. Fölöslegesen balesetveszélyesek. Azt sem tartom jónak, ha egy felnőtt versenyző kenődik fel a vasbeton kapura, kapja az arcába a félig nyitott kapuszárnyat, vagy éppen fejeli meg a lépcsőt a medencéből kifelé jövet, de ugyanezek megtörténhetnek a gyerekekkel is, akiknek könnyen elmegy a kedvük az egésztől. A Supercross Sorozat működik már egy pár éve. Most ott tart, hogy vagy szétesik, vagy megújul. Én az utóbbinak örülnék! És fontosnak tartanám, hogy létrejöjjön egy egységes követelményrendszer a pályákkal szemben is!
A hajnali állapotomhoz képest a melegítés és a rajt is egész értelmesen sikerült. Haladtam is vagy 500 métert, mire észrevettem, hogy tök lapos a hátsó kerekem. Valószínűleg valami “lassú felütés” fantázianevű dolgot sikerült művelnem, mert éppen semmi nem volt a közelben, ahol odacsaphattam volna. Itt nekem véget is ért a verseny. Szépen elgurultam a technikai zónáig – ami a tavalyihoz hasonlóan rossz helyen volt, csak a pálya egy pontjáról lehetett megközelíteni -, ahol Bacsek Zoli segített kereket cserélni és gyorsan beállította a fékemet. (Azt is neki, és a Speed-way Team-nek köszönhetem, hogy a verseny előtt használható állapotba került a bringám.)
Innentől edzés üzemmódban mentem végig. Igyekeztem egyenletes tempóban haladni, a veszélyesebb részeken óvatoskodni és kerülni a további lehetséges problémákat, sérüléseket. Az egyik leszállásnál azért a medence csúszós alja megtréfát: majdnem elcsúsztam, és valahogy úgy sikerült a kerékpárba kapaszkodnom, hogy a hátsó kerék elém került. Megúsztam, hogy a betonlépcsőnek csapódjak. (Ha jól tudom, nem mindenki volt ilyen szerencsés.) Szépen, okosan, és értékelhetetlen helyen sikerült célba érnem.
Egyensúlyt kéne találni a versenyzésre alkalmas- és látványos nyomvonalak közt! Nem az a cél, hogy folyjon a vér! A körszámláló tábla nagyon jó volt, alapvető kellene, hogy legyen máshol is! Viszont hiányzott a zene, a verseny akusztikai teste. (Bár a szurkolók hangos buzdítása így is megtette a hatását.) A kerékpármosók állandó problémáját is meg kéne oldani. Biztosan jót tenne, ha lennének olyan eszközök, amiket a sorozat minden állomásán lehet használni. És az is járható út lehet, ha a mosók két külön helyre kerülnek, és nem ugyanarról a csapról kell mindent üzemeltetni…Három részletben ugyan, de majd’ egy órát töltöttem a mosóhoz való sorbanállással.
Összességében ez a verseny nem lett volna rossz… pár éve. Viszont egyre magasabbra kerül a léc, fejlődik a szakág. Lépni kell, lehetőleg előre és nem vissza! A salgótarjániak mindig is elöl jártak a versenyszervezés területén. Hiszek benne, hogy képesek megújulni!
A “maradék” Master versenyzők közül Bakter vette a legrosszabban a rajtot, de így is sikerült az élre kerékpároznia magát, és végig megtartania a vezetést, ami egy újabb Supercross győzelmet hozott neki. Üldözője, Szalma Csabi sajnos az utolsó előtti körben lenulázzta a váltóját… A szimpla depó miatt pedig ez egyenértékű volt a verseny végével számára, bár azért még tisztességesen körbe sétált, miután a depóban meggyőzték róla, hogy talán mégsem jó ötlet helyben elpusztítania a kerékpárját, hátha megjavítható még 😉 A megüresedett második helyre Zóka-Ujhelyi Zoltán (Speed-Way Team) csapott le. Bronzérmesként pedig egy idei elsőáldozót ünnepelhettünk Zsivity Zorán (Meditech SC) személyében. Neki egy, a “mezőny legmenőbb szemüvege” különdíjat is megítélt a szerkesztőség, valamint egy “Lachlan Morton emlékérmet” is egyben. Meglepetésként hoztunk egy Bakter interjút is, itt olvashatjátok, ő mit mondott (bár egyes részeket mindenki legnagyobb bánatára kénytelenek voltunk kihagyni).
A pálya nyomvonala jó volt, vagy jó lett volna, de kb. 10 helyen fel lehetett ütni a kereket, szóval nem értem, miért így kellett pályát jelölni. A betonkockák, amik össze-vissza mozogtak, vagy a hátsó részen lévő mély árokba könnyen bele lehetett csúszni, a visszafordító résznél is volt veszély, szóval tényleg *#!!%/ =”(!)* volt. Azon csodálkozom, hogy nem lett több defekt, de én is nagyon óvatos voltam. A homokágy is csak arra volt jó, hogy ott is fel lehetett volna ütni, meg tiszta homok lett az egész bicikli, a fékpofába is belement a homok; a két mosóból az egyik már az elején tönkrement, szóval hagy némi kivánnivalót maga után a szervezés, el kéne ezen gondolkozni. Arról nem is beszélve, hogy (ami nem csak itt, hanem máshol is probléma) csak egy depó van. Ha az ember defektet kap vagy bármilyen technikai gondja van, akkor feladhatja a versenyt, vagy kockáztat, hogy defektes kerékkel végigmegy. Itt majdnem mindenki saját pénzből, saját felszereléssel megy, ez annyira nem járja – pláne úgy, hogy sokan hangoztatják, hogy próbálunk az UCI szabályoknak megfelelni. Hát ez minden, csak pont nem az. Javuló tendencia, hogy a lekörözöttek már elég nagy számban igyekeznek félreállni, de azért még mindig beleakad az ember egy-kettőbe, aki csak azért sem. Eddig a Városliget vitte a prímet, annak ellenére, hogy nem volt egy túl technikás pálya, de a helyszín maga adta a látványt, és azt, hogy mennyien voltak – jó, gyors pálya volt. Ez sem lett volna rossz a nyomvonalát tekintve, de nagyon kéne figyelni a kiálló betondarabokra, életveszélyes elemekre. Tényleg csoda, hogy senki nem sérült meg komolyabban – az se a szervezőknek, se a versenyzőknek nem jó.
Ózdon és Veszprémben a külföldiek nyertek előttem, a Ligetben nyertem én, de hozzá tartozik, hogy Cser Gabi mindig előttem végzett, csak ő idén már elitbe nevezett. Most már kezdek magamra találni, de a rajtot mindig elrontottam. Most egyből kiléptem a pedálból, a Ligetben nem tudtam beklipszelni; nézem, tiszta sár a cipőm, elkezdtem pucolni, egyből mondták, hogy rajt; Kőbányán kis bonyodalom miatt lekéstem a rajtot 😀 OB-n még bármi lehet, mert ha Cser Gabi úgy gondolja, hogy Master 1-ben megy, akkor lehet egy kiélezett csata kettőnk között. Tavalyhoz képest én gyengébb vagyok, ő egy picit erősebb lett, de legalább izgalmas lesz!
Bakter is megemlítette, forduljunk most mi is Cser Gábor (PCCC Pavé) és az elit kategóriák felé. Cseri egy szlovák versenyzővel futott jó versenyt a futam első felében. Jozef Palcakot (CK Banská Bystrica) nem szólították be, tekintve, hogy ez volt az első Supercross versenye, így a mezőnyön átverekedve kellett felküzdenie magát a többiekre. Cseriig jutott, aztán ők mentek ketten kicsit, de utána Palcak még tudott újítani, és innen is továbbment, egészen az Elit kategória harmadik helyéig. Cseri kissé elengedte ezt a vasárnapi futamot, pláne az utolsó köröket, de így is megérkezett a negyedik helyre. Legelöl szintén két ismerős arcot láthattunk, Pelikán Jani (Utensilnord Continental Cycling Team) és Mike Garrigan (Van Dessel / Velocolour) személyében. A Ligettel ellentétben itt már beszólították Mike-ot, így gyorsan előre is került, és egyedül Janit vitte magával. Ők lelkesen kergették egymást körökön keresztül, viszont láthatóan Jani volt jobb erőben, de Mike nemzetközi szinten (!) is kimagasló technikai tudása megtette hatását, igazán eltávolodnia nem sikerült az utensilnordosnak. Ez két körrel a vége előttig tartott, ekkor a kanadai versenyző elektromos váltása beadta a kulcsot (lemerült…), így Janival már nem tudott tovább menni – bár később azt nyilatkozta, ez annyira nem akadályozta, inkább Jani volt sokkal erősebb. Hiába, az a legendás kanadai jóindulat! Még higgadtan befejezte a versenyt a második helyen, az érdekesség kedvéért ezúttal tőle olvashattok pár gondolatot a versenyről:
Örülök, hogy megint itt lehetek! Az előző hétvége fantasztikus volt, de ez is jó volt, mert egyből a spiccen tudtam menni, míg a Ligetben ugye csak hátrébbról indulhattam. Érdekesebb verseny lett volna most, ha több versenyző is eljön, de így is jól éreztem magam. A pálya jó volt, és abból a szempontból szerencsés, hogy nem voltunk annyian, hogy nem lett sehol sem túl szűk a hely. Jánossal jó buli volt versenyezni; a verseny elején még úgy gondoltam, menjünk együtt, de aztán kiderült, hogy nagyon-nagyon erős. Volt egy kis technikai problémám, talán akkor zárkózott vissza, ez úgy négy körrel a vége előtt lehetett – aztán ellépett, de hát ez ilyen. Még nem tudom, hogy megyek-e Kecskemétre, mert családos ember lettem, jönnek rokonok látogatni Kanadából, és amúgy sem viszem túlzásba az edzést, általában csak a kutyámmal megyek bringázni 🙂
Ez lenne az elmúlt vasárnap, a Karancs Kupa krónikája, reméljük, semmi lényegeset nem hagytunk ki. A verseny teljes, köridős eredménylistáját itt találjátok, összetett ügyében pedig érdemes nézegetni a Supercross Sorozat oldalát, előbb-utóbb felkerül. Itt az ideje számolgatni!
Szeretjük a salgótarjáni versenyt, és jövőre is jönnénk, de a pályával kezdeni kell valamit, még mielőtt… Már csak egy futam van hátra, a kecskeméti derbi. Homokozó lapátot, vödröt, gereblyét, úszócuccot, napágyat hozzatok, vizibicikli lesz 😉 Csináltunk pár képet, ezeket itt tudjátok megnézni. Verseny előtt, közben és utána is aktívak voltunk, vagyunk Instagramon, érdemes csekkolni. Van egy kiválóan pörgő Tumblr-ünk is, és ne feledkezzünk meg a Twitterről vagy a Flickr-ról sem! Úgy gondoljuk, erről a pályáról mindenkinek van véleménye, írjátok meg itt alul, Facebookon, vagy akár emailben. Hajrá!
