A 2016-os Tour de Hongrie utolsó napján mi magunk is kilátogattunk a befutóhoz, a budapesti Várkert Bazárhoz, hiszen szerencsés módon most volt időnk, az időjárás szép volt, és a fényképezőgépünk is unatkozott már egy ideje.
Nem fogjuk bő lére ereszteni a szöveges beszámolónkat; a pálya egy részének bejárása után már nagyon vártuk a mezőny érkezését, hiszen a Ponty utcai emelkedő nagyon ígéretes résznek tűnt a mezőny szétszakadása tekintetében. Persze, ha nem 3-4 részre szakadt volna a kb. 80 fős mezőny még jóval Budapest előtt a szélben, az még érdekesebb lett volna, de látványosság maradt így is. A befutót követően a csapatkocsik között végignéztük a versenyzők szétcsúszását és ismételten emberi formát öltését, majd lelkesen végigfotóztuk az eredményhirdetésnek mind a 263784 kategóriáját.
Eközben (heves multitasking!), illetve ezután interjút készítettünk a Tour de Hongrie 2016 négy kiemelkedő versenyzőjével, név szerint a napot harmadik helyen záró Lovassy Krisztiánnal (Team Differdange), a legjobb U23-as magyar versenyzővel, Rózsa Balázzsal (Szuper Beton), valamint az összetett győztessel, Mikhel Raim-mal és csapattársával, az igazi egyéniség Dan Craven-nel (mindketten Cycling Academy).
Lovassy Krisztián:
Azért jöttünk, hogy lehetőség szerint benne legyek az összetett első háromban. Sajnos az első nap eléggé fejbevágott a meleg, és el is ment egy nagyobb elmenés. Tőlünk csak egy ember volt benne, aki nem a címvédő volt és nem is én, ott el is úszott az összetett. Nagyobb időkülönbséget nem lehetett kialakítani, nem engedtek el elmenést sem. Tegnap aztán megpróbáltam, mindent feltettem egy lapra a hegyi szakaszon, csak az a baj, hogy két olyan emberrel mentem, akik egy idő után nem tudtak nekem hozzátenni. 30-35 kilit mentem egyedül a hegy előtt azokon a hullámokon; ott még tartottam azt a 2-2 és fél perc előnyömet a mezőnnyel szemben. Aztán amikor Gyöngyösnél felkanyarodtam Mátraháza felé, ott azért eléggé megálltak a lábaim. Sokat kivett belőlem az a 100 kilométer, amit előtte már mentem az elmenéssel. Elég gyorsan fogyott az előnyöm; ha tényleg 2-3 olyan emberrel vagyok az elmenésben, akik tudnak menni legalább a hegy lábáig, akkor lett volna esélyem hazaérni. Így is úgy nézett ki egy ideig, de aztán utolért a mezőny, ahova meg sem próbáltam beállni, mert onnantól kezdve nem volt értelme.
Csalódott vagyok, mert elég sokat készültem erre a versenyre, és úgy érzem, a formám is elegendő volt ahhoz, hogy elérjek egy jó eredményt, de mint mondtam, ez elúszott rögtön az első napon.
Holnap hajnalban indulunk tovább a 2.1-es Szebeni Körversenyre, ami nem az én versenyem lesz, hiszen a négy szakaszon három hegyibefutó van és egy hegyi időfutam – a csapatért fogok dolgozni, van két nagyon jó hegyimenőnk. Év végéig Franciaországban fontosabb 1.1-es versenyeken megpróbálok mutatni valamit, aztán kezdődik a pályaszezon, és megpróbálunk valami olyat felépíteni, hogy a Tokiói Olimpián ott lehessek pályán.
Rózsa Balázs:
Elégedett voltam a mai nappal, mert ott tudtam maradni aközött a 20 versenyző között, akik elszakadtak. A Kolss csaapata a rajttól kezdve hatalmas tempót diktált az oldalszélben, olyan 50 körüli tempóval mentünk, ami szedte is az áldozatait. Magyarok közül Krisztiánnal maradtunk maradtunk elöl, aki sokat segített nekem; engedte, hogy beálljak hozzájuk a csoporthoz, hiszen egyedül sokkal nehezebb egy-egy vonatba bekerülni. Köszönöm is neki!
Összességében amiért jöttünk, azt mind elértük ezen a versenyen. Elvittük a három legjobb magyar U23-as különdíját, valamint a csapatösszetettben is mi lettünk a legjobb magyar csapat.
Örülök neki, hogy az egész családom kijött erre a budapesti befutóra. Édesapám az egész verseny során velünk volt, hiszen ő volt a verseny hivatalos orvosa, vele sokszor egy helyen is aludtunk. Mentálisan ő is sokat segített nekem. Köszönöm az egész csapat támogatását is a szüleimen és a családomon kívül.
Egyelőre szerintem még nem tartok ott, hogy az eredményeimet figyelembe véve egy még magasabb szintre lépjek. Ennél még sokkal többet kell elérnem ahhoz, hogy külföldi kontinentális csapat versenyzője lehessek. Úgy gondolom, hogy az idei szezon eddig nem alakult rosszul, de nem is volt jó; most egészen jó formában vagyok, igyekszem a hátralévő versenyeken a maximumot kihozni, hogy a szükséges eredmények meglegyenek ahhoz, hogy a jövőben magasabb szinten folytathassam. Ha az eredményeim megvannak, én is szeretnék légiósnak állni. Az lenne a következő lépés ahhoz, hogy profi lehessek, de emellett az iskolát sem hanyagolom el, mert tudom, hogy nagyon fontos. Emellett még az Európa Bajnokság érdekel, és ha sikerülne 10-15 UCI pontot szerezni, akár a dohai VB is kilátásban lehet.
Mikhel Raim:
Nagyon boldog vagyok, hiszen minden szakaszon sikerült a 10-ben lennem, és a csapattal együtt megvédtük a sárga trikót, amire büszkék vagyunk. A többiek nélkül nem nyerhettem volna meg ezt a versenyt; láttam ma, hogy fáradtak, de érthető, Craven tegnap egyedül vezetett vagy 100 kilométert, ami elég őrült dolog volt. Van nálunk néhány vékony, hegyen jól menő srác, a szélezés nem az ő kedvencük. Ma Daniel Turek végig vigyázott rám, szuperek voltak.
Soha nem jártam még itt nálatok, ezért vártam már, hogy megérkezzünk! Nagyon szép ország, sok tekintetben Észtországhoz hasonló, úgyhogy jól éreztem magam!
A csapat most majd a Szebeni Körre megy, én viszont haza, pihenni egy kicsit. Azt nem tudom, nekem mit tartogat a jövő, csak az augusztusi versenyekre gondolok.
Dan Craven:
Ez az első alkalmam Magyarországon, még nem jártam ezen a vidéken, bár Csehországban már voltam. Nagyon-nagyon élveztem az ittlétet; nem tudtam, mire számítsak, de remek volt minden. A versenyzés jó volt, a szervezés jó volt, és ahogy az emberektől hallom, fejlődés is volt tavalyhoz képest. Ha a szervezők folytatják a jó munkát, a verseny kinőheti magát csapatok tekintetében, megjelenés tekintetében is. Az egyetlen dolog, ami miatt néhány versenyző morgott, hogy számos hotelben nem volt klíma, de ha csak emiatt kell panaszkodnod, akkor jó életed van.
A csapatunkban a hatból négy versenyző kiváló formában van pillanatnyilag. Kontentális csapatokban esetében ez azért ritkán fordul elő. Jó formában jöttünk ide, ami sokat segített 🙂 Ha már a verseny szervezése szóba került: egy kicsit keményebb, népesebb mezőny jót tehet. Nem 140-en voltunk, ami nem baj, de nem ez volt a szezonunk legkeményebb versenye. Persze így is nagy volt rajtunk a nyomás, védenünk kellett a trikót, ezért jól jött, hogy jó formában vagyunk. Amikor van egy olyan elsőszámú embered, mint Mikhel, aki kb. minden versenyt a top 10-ben fejez be, könnyű 100%-ot adnod, mert tudod, hogy megéri!
Végül nézzétek meg a zárónapon készült képeinkből álló galériát, kereken 67 képet hoztunk nektek 🙂
