
Ismét itt vagyunk az előző hét legjobb Twitter-műveivel. Erős volt megint a tartalom, alig tudtunk dönteni, mi kerüljön be, és maradjon ki helyszűke miatt. 200 tweettel mégsem áraszthatjuk el a kedves Olvasót, ez rögtön világossá vált. Ami a témákat illeti, a hangsúly jelentős része még az olimpián volt, egészen pontosan az időfutamokon. Aztán akár meglepő, akár nem, némi monti is vegyült a képbe, illetve országúti versenyek Franciaországból, vagy éppen Székelyföldről. Jó szórakozást 🙂

Trademark Alex Howes-húzás

Evie felsője sem gyenge, de Phinney bajszával nem tudunk betelni

Ugye-ugye?

Többen is észrevették, mi hagyta el a szájukat (ujjaikat)

Túlélte, csak a lelki sebek nem fognak begyógyulni egy ideig (vagy soha)

Minek is, sokkal jobb évekkel később rájönni erre-arra, aztán postázni az érmet a valódi győztesnek

Ezt csak így

A Sky nem fog szabadulni ettől a kifejezéstől

Dan megszavaztatta a Twittert, hogy induljon-e a TT-n TT cucc nélkül. Nyilván megszavazták

Aztán a mezőnyversenyhez hasonlóan “live tweetelte” az időfutamot is.

Ó, mi simán bennelennénk. Pont ebben nem?

Az időfutam után, a karrier fényes lezárásakor felmerültek kérdések…

Szerencsére Lance is emlékezett erre-arra. Megcímezte, kimondta.
Aki esetleg nem ismerné a sztorit, anno a Fuentes doktor nevével fémjelzett Puerto-botrányban volt egy olyan vért tartalmazó zsákocska, amelyen a “Clasicomano (Luigi)” kódnév szerepelt. A legtöbb tasakot sikerült beazonosítani tulajdonosával – egyeseket örökre lehúztak a lefolyón és nem versenyezhettek top szinten (Sevilla, Mancebo, stb.), mások évekkel és egy kis büntivel később is ünnepelt hősök, példaképek (Valverde, F. Schleck, Basso). Hogy-hogynem, ezt a zsákot eddig nem sikerült megfejteni, így elindult a találgatás. Luigi “klasszikus embere”…Luigi Cecchini olasz edző edzette Thomas Dekkert is, de ő annyira azért nem volt akkora szám a klasszikusokon, mint másik edzettje, Fabian Cancellara. Spartacus persze a mai napig is tagadja, de akik “ott voltak”, így emlékeznek. Hamarosan talán sikerül beazonosítani a zsák tulajdonosát – vagy összedől sokaknál egy bálvány, vagy nem…

Az érdeklődés persze fokozódott, de mintha az omerta is jelen lenne

Annemiek felépülőben, de az ausztrálok lecsaptak rá 🙂

Többeknek feltűnt, egy versenyző reagált is

Love

Aztán majd a Mythbusters eldönti

“Always look at the bright side of life”

#JeSuisTiff

Yolo, erős yolo

Ha nem is Barbié a tweet, de ennek itt a helye, akárhogy is nézzük

Ó Phil, ha veled lakhatnánk csak egy hetet!

Dan, átvertek. De nem vagy egyedül.

Életünk

Ezek a mai fiatalok…

Emlékezzünk vissza az úszásos tweetre 🙂

Sagannal és az élet nagy bölcsességével zárjuk ezt a hetet