Giro d’Italia 100. Mintha már hallottuk volna ezt… Mintha már lett volna egy századik rózsaszín májusunk. Kis keresgélés után egyértelművé válik, hogy igen, egyszer már meghirdettek egy “Giro 100”-at. Akkor most mi is van? Most a századik kiírásnál tartunk, 2009-ben pedig az első óta eltelt 100 évet ünnepeltük. Ugyebár a világháború szünetei… Még a logó is hasonló volt, de sebaj, nincs is jobb, mint kétszer karácsonyozni ilyen rövid időn belül; lássuk is, hogy hol, kiket, hogyan fogunk ünnepelni. Jöjjön a nagy pink Giro 2017 beharangozó!
Kezdjük az útvonallal, hiszen az már október óta kész és végleges – vagy inkább “végleges”, ismervén a májusi időjárást a Dolomitokban -, míg kőbe vésett rajtlistánk csak a verseny reggelén lesz. Persze a mezőny körvonalai is elég erősek így az utolsó héten, következő cikkünk arról fog szólni.
Századik kör, klasszikus irányban, délről haladunk északra, így az első harmad szakaszai a síkabbak, míg az utolsó hétre maradnak az igazán nagy hegyek. Bátor lépés lett volna a centenáriumi Giro-t (is) kiárusítani és külföldről indítani, ezt már a szervezők sem merték meglépni, így megint végig olasz földön halad a karaván, minimális tehén-nézegetéssel a svájci Alpokban.
3.600 kilométer vár a csapatokra, ami alatt közel 44.000 méter szintet kell legyűrni 41 darab kategorizált emelkedő formájában. Nem egy kísérletező útvonal, hozza az elvárásokat, talán egy leheletnyivel kevesebb kemény mászással, mint amit általában megszoktunk ilyenkor májusban. Nem lesz hosszú időfutam, lesz viszont helyette két rövidebb küzdelem az órával. Sajnos csapat időfutamot és hegyi időfutamot sem fogunk idén látni. Se egy strada bianche, se egy Zoncolan, de lesz helyette posztbrutális szakasz a Dolomitokban, és egy jó kis Mortirolo-Stelvio-Stelvio móka délután (igen, kétszer is felmennek!).
Szardínián van a start, rögtön egy tengerparti sima (hol vannak már azok az idők, mikor minden GT prológgal kezdődött…), szeles és szélezéses szakasszal. A szervezők átmentettek nekünk egy kis tavaszi klasszikus életérzést ide, köszönhetően az utolsó öt kilométerben található mászásnak, és a néhol kockakkövekkel megszórt befutónak. Aggódni azért nem kell, mi is meglepődnénk, ha nem mezőnyhajrá lenne.
Még két szakasz lesz a szigeten, ebből a második, a középső az, ami igazi izgalmakat tartogat. Medium hegyi szakaszként van aposztrofálva két kategorizált emelkedővel (második és harmadik kategóriások). Nehéz itt jósolni, a mezőny hangulatától fog függeni a rózsaszín trikó sorsa, de talán ennyire korán még nem engednek haza szökést, így valamelyik, ekkor még pihent sprinter pezsgőzhet a végén. Aznap érdemes lesz TV elé ülni 😉
Tudjátok, vannak azok a vasárnapok, mikor sietünk haza edzés után, hogy még lássuk a szakasz végét. Hazaérsz, zuhany, ebéd, kanapé, és utána már csak arra ébredsz, hogy tenisz/síugrás/snooker/darts megy immár órák óta, te pedig átaludtad az egészet… Nos, a harmadik pont egy ilyen szakasz lesz… Sleep tight!
A negyedik napon rögtön pihenünk egyet, irány a kontinens, bár előbb két szakasz erejéig megállunk még Szicília szigetén is. Az első stop rögtön egy igazi hegyi szakasz két komoly emelkedővel Cefalu és az Etna között. Előbb a Halott nő ajtaját másszák meg (na jó, hívhatjuk eredeti nevén Portella Femmina Morta-nak), hogy utána az Etnát is meghódítsák. 2011-ben jártunk itt utoljára, bár abban az évben egy másik oldalról volt a mászás. Akkor Contador nyert Rujano előtt (Pocket Rocket-re emlékszünk?), de Contador eredményét azóta törölték a mindenki számára ismert okokból. Nibali is tényező volt ebben az évben, ő lett a negyedik.
Ez az első komoly nap a Giro100-on, ide is szúrjuk a kedvenc közhelyünket: megnyerni itt nem lehet, de elveszíteni igen. Várós.
Az ötödik szakasz is szicíliai szakasz, erről két dolgot fontos tudni: az egyik, hogy Messinában, Nibali szülővárosában lesz a cél, a másik pedig, hogy az összes hegyet a közvetítési idő előtt letudják, és 90 sík kilométer után lesz a hajrá. Még a befutó is a szuper unalmas nevű via Garibaldin lesz, ami a 2.800 darab magyar Petőfi utcának az olasz megfelelője (nem, még nem találtuk meg, hogy hány via Garibaldi van odakint 🙁 ).
A következő napon 220 kilométert széleznek a versenyzők a tengerparton, hogy utána egy 500 méter hosszú emelkedő döntsön az aznapi pezsgő sorsáról, vélhetően valamelyik puncheur javára. Diego Ulissit és Giovanni Viscontit innen is üdvözöljük.
A következő két szakasz is még a robbanékonyabb versenyzőknek fog leginkább tetszeni. A hetedik síkkal kezd, és hullámos terepen, valószínűleg mezőnyhajrával ér véget Alberobello városában. Az azt követő – ki nem találnátok – nyolcadik megint tartalmaz egy nagyobb hegyet a közepén (Monta Sant’Angelo, 2. kategóriás), és végül egy rövid, de meredek dombon van a célvonal Peschici-ben, hasonlóan a hatodik szakaszhoz.
Az utolsó tengerparti (szeles, dombos) szakasz a kilencedik, a második komoly hegyibefutóval megtámogatva, egészen pontosan a Blockhaus-ra. Számítsatok nagy különbségekre, itt már egyértelmű lesz, kit lehet/kell komolyan venni, és ki az, aki megy a levesbe. Másnap pihenőnap, így nagy spórolást (reméljük) nem fogunk látni.
Időfutammal folytatjuk a rózsaszín kelme üldözését. Foligno és Montefalco között 39,8 kilométer van kijelölve szenvedésre – nem is lenne igaz olasz verseny, ha nem hiányozna még 200 méter a negyven kilométerhez… Visszafogottan dombos tereppel találkozhatunk, akinek esetleg a pihenőnap előtti Blockhaus-kirándulás rosszul sikerült, az most javíthat.
A királynő szakasszal jön a folytatás az éves olasz túrán: négy kategorizált emelkedő és egy 25 kilométeres lejtő vezet a cél felé. Erre a verseny hivatalos kézikönyve, a Garibaldi is külön kitér, azt írja: “nagy átlagban szűk utak, néhol rossz minőségű aszfalttal”. Mi baj lehet…
Másnap könnyebb a menü, de azért a közvetítési idő előtt még lesz két hegy, sorrendben második és harmadik kategóriások. A papírforma tehát mezőnyhajrát sejtet, de láttunk már olyat, hogy korábban nehéz helyzetbe jött esélyes a korai nagy hegyeken próbál szökni, hogy mentse a menthetőt…
A következő szakasz “pihenőnap”, 167 teljesen sík kilométer részben a Milano – Sanremo útvonalán. A tizennegyedik versenynapon sem hagyjuk el a Po völgyét, de végig sík szakasz végére azért sikerült egy kemény hegyibefutót találni. Oropaba fogunk érkezni egy 12 kilométer hosszú emelkedő után. Tipikusan egy “bármi megtörténhet” szakasz, nehéz lenne jósolni, de egy erős szökés gyenge esélyesekkel szerintünk hazaérthet.
Az utolsó pihenőnap előtt még van egy dombosabb szakasz, ismét lejtős befutóval a harmadik kategóriájú Selvino emelkedőjéről. A finis is érdekes lesz, hiszen az utolsó öt kilométeren belül még van egy meredek 1.500 méter hosszú domb, biztos lesz egy kis “pity-puty”.
Pihenő után rögtön bekezd a mezőny, és jön egy újabb kulcs szakasz a Mortiroloval és a dupla Stelvioval. Érdekesség, hogy a Stelviot most mássza meg a Giro először ebből az irányból, valamint, hogy nem hegyibefutónk lesz, hanem ismét egy hosszú és (valószínűleg iszonyú) gyors lejtőzés után érkezik a célvonal. Reméljük hó nem lesz. Nem sok….
A Cima Coppi (a Giro legmagasabb pontja) is a Stelvio teteje idén, így az első mászás során talán lesz egy kis verseny a versenyben a bónusz eurókért. Az összetett? Szerintünk borul minden 😉
Lazának nem mondhatnánk a következő, tizenhetedik etapot sem, de kétségkívül könnyebb lesz, mint a fentebb tárgyalt szörnyűség. 219 kilométer Tirano és a Dolomitok egyik kapuja, Canazei között, két második és egy harmadik kategóriás emelkedővel. Hivatalosan a harmadik kategóriás hegy az utolsó emelkedő a napban (Giovo), de huncut (…) módon az utolsó 80 kilométer végig emelkedni fog 210 méterről egészen 1442-ig. Nem egy sprinter szakasz, de az összetettet nem valószínű, hogy nagyon átrendezi.
Ugyanilyen “vicces” módon a másnapi, király etap befutóját sem jelölik a szervezők hegyibefutóként, de a szakasz profilja másról árulkodik. Öt kategorizált emelkedő, sorrendben: Passo Pordoi, Passo Valparola (ez a Falzarego hágó befejezése tulajdonképp), Passo Gardena, Passo di Pinei és az út Pontives-be. Az utolsó négy kilométerben van egy törés, így ott már mérséklődnek a nehézségek (ezért nem írják hegyi befutónak…), egészen az utolsó 500 méterig, amikor is egy 13 százalékos ugrás fogja emlékeztetni versenyzőket, hogy hol is vannak. Ilyentájt szokott valaki az esélyesek közül tíz percet veszíteni hirtelen, az ehhez hasonló etapokon. Szerintünk erre itt is van sansz…
Fun fact, hogy volt már itt befutónk St. Ulrich-ban: utoljára 2005-ben, amikor Ivan Parra (Colombia–Selle Italia) nyert. Ez volt élete első profi (országúton aratott) győzelme. A másodikat és egyben utolsót másnap szerezte a következő hegyi szakaszon. Mondhatni, élete formáját hozta azon a két napon 🙂
A tizenkilencedik szakasz is hozza az elvárt szintet, ami egy Giro utolsó hetében kötelező, szó szerint, hiszen megint lesz két kategorizált és egy kategorizálatlan emelkedő, mielőtt hegyi befutóval végzünk az első kategóriás Piancavallo tetején. Visszatérő szereplő a Giron ez a hegy, de befutót eddig csak egyszer tartottak rajta, 1998-ban. Akkor Pantani mester győzelmével végződött a játszma, itt még egy kis mozgóképes bizonyítékot is találtok. A bukót képzeljétek rájuk 😉
Utolsó előtti megmérettesként megint egy “elcsalt” hegyibefutós szakasz jön. Pordenonéból indulunk, majd a két évvel ezelőtti hosszú időfutam pályáján halad a karaván északnak, Feltre városáig. Itt a Monte Grappa 25 kilométeres mászása következik, aztán ereszkedés után Asiago-ba másznak vissza, szintén egy első kategóriás emelkedőt legyűrve. Eszméletlen tájak lesznek, készüljetek! A fennsíkon vár még a mezőnyre 15 kilométernyi hullámos terep, ezért nem szerepel hegyi befutóként a huszadik szakasz. Ez az utolsó két szakasz pont ideális lesz arra, hogy az eddig “alvó” esélyesek még utoljára megpróbálják a kezükbe venni az irányítást. Nagyon várjuk!
Csak elértünk a végéhez, a Giro 2017 Milánó városában fejeződik be, mint ahogy már jó párszor az olasz kör történelme során. Stílusosan időfutammal záródik a móka, 30 kilométer szinte végig lefelé. Itt már csak a másodperceken lehet farigcsálni, nagy átrendeződést nem várunk. Mondjuk 2012-ben egy hasonló etap elég volt Hesjedalnak, hogy elvegye a győzelmet Joaquim Rodrigeztől az utolsó szakaszon. Tudjátok, ez volt az az év, amikor azt hittük, Thomas de Gent is tényező lesz háromhetes versenyeken…
Tehát az útvonal szempontjából egy klasszikus Giro előtt állunk, bár nagyon hiányoljuk a hegyi és csapat időfutamot, valamint a milánói sprinter szakaszt is a menüből. Helyette a gyorslábúak kaptak három szakaszt az elején, valaki biztos sokat fog profitálni egy korai rózsaszín trikó megszerzéséből. Az első trikócserét mi a negyedik szakaszra várjuk, mégpedig az Etna tetejére, bár a rózsaszín (vagy bármilyen összetett elsőségért járó) mez mindig megtáltosítja a sprintereket (is). Ezekután négy szakasz jön a szürke zónában, hogy a Blockhaus napján megint trikót lehessen cserélni. Nagy eséllyel rövid ideig lehet a Blockhaus királyán a pink, hiszen a pihenőnap utáni TT biztos megkeveri a lapokat. Ha ennek az időfutamnak nem is sikerülne, akkor a másnapi queen stage még mindig komoly károkat okozhat. A tizennegyedik és tizenötödik szakasz kombója a felkészületleneket fogja inkább csak kellemetlenül érinteni, az okosak itt már tartalékolnak az utolsó hétre.
Ezen a héten bizony sorsdöntö lehet a bormioi és St. Ulrichnál tartott befutó, a többi szakaszon inkább csak magyarázni lehet a bizonyítványt. A végső időfutam a bizonyíték arra, hogy a szervezők a végig izgalmas versenyt akartak létrehozni – kíváncsiak vagyunk, hogy a Giro 2017 legutolsó szakaszának egyenkéntije őket bizonyítja-e.
JÁTÉK! GIRO 2017 VELOGAMES MINILIGA: LEBIDON X MESTERBIKE
