was successfully added to your cart.

Cart

Mez körkép, férfi World Tour 2018

Régi mulasztást próbálunk most ezzel a cikkel pótolni, hiszen az elmúlt négy év minden januárjában nekiláttunk már írni a profi csapatok mezeiről, épp aktuális arculatáról. Egészen 2018-ig kellett várni, hogy végre befejezzünk egy írást erről, de most itt van végre, megérkezett. Ha jó a fogadtatás, akkor a hölgyek mezőnyét is megvizsgáljuk, esetleg a magyar mezőnyre is rápillantunk – egészen biztos nem fog személyeskedő flame warba csapni a dolog…
Tehát következzenek az idei szezon jelmezei, ABC sorrendben.

“Hozzátok a barna nadrágomat!”

A franciák valamikor 2009 környékén kukázták a korábbi botrányos designjukat, és tértek át a ma már klasszikusnak számító barna-kék összeállításra, főszponzoruk, az AG2R biztosító társaság arculati színeinek hatására. Azóta alig nyúltak a grafikához, viszont gyártót többször is váltottak, és végül idén az olasz (!) ROSTI-nál kötöttek ki. Bátrak voltak, hogy bevállalták a barna színt a kék mellé, de az is igaz, hogy van az eurómilliós szponzorációs összeg, amiért korpás a hajunk. Maga az összeállíts, grafika erősen visszafogott lett idén is, és nagyon jót tett neki, hogy a kék színt ekkora felületen használják.  Mindenki azonnal felismeri kiről, miről van szó, a feliratok szépek, jól olvashatóak. Mi szeretjük. Még a barna nadrágot is…

It is a very nice

Kazahsztán első számú csapatát a kezdetek óta az égszínkék ruhával azonosítják a legtöbben. Sosem voltak túl erősek designban, de az utóbbi pár évben legalább oda eljutottunk, hogy a teljesen kék nadrágot végre levették. Idén mindkét passzé sárga lesz a karján, a lábán pedig kék. Ezenfelül (érthető okokból kifolyólag) az EXPO2017 logót is elhagyták a mellkasról.  Nem sok, de legalább a járműveket nem kell így újramatricázni… Gyártónak is maradt az olasz Giordana. A feliratok nehezen olvashatóak, és elég kicsik is, de ahogy meglátjuk a kék színt, azonnal tudjuk miről van szó, így talán ez nem akkora probléma (de).

Tradíció – Merida

A sok pénz ritkán párosul jó ízléssel, pláne ha a Közel-Keletről van szó, de a Bahrain-Merida esete egy kivételes példa erre. Már a tavalyi debütáló arculat (!) is nagyon jól sikerült, idénre pedig még tovább sikerült finomítani. A felsőből kihagyták a kék karokat (ezek amúgy sem voltak logikusak, hiszen a Sportful mezek felső része egy darabból áll, nincs meg az az illesztés, ami mentén a karokat szokták színezni), és a gallér is piros lett. Láthatóan nem a Meridánál rajzolták ezt a koncepciót, hiszen az ő arculatukból csak pár darab zöld csík maradt a mezen.
A csapat egészére szépen ki van dolgozva a megjelenés, személyes kedvencünk ez a sál, az esernyő, és a kocsik arany színű (!) bringatartója.

le SOPHOS

A BMC talán az egyetlen csapat, akik WorldTour debütálásuk óta ugyanabban a szettben nyomul. Mondanánk, hogy járt utat járatlanért el ne hagyj, de a tökéletestől mindig is messze volt a piros fekete mez. Sajnos. Tavaly a (luxus?) óramárka, Tag Heuer érkezésével megint tovább romlott az összkép. Indokolatlanul nagy logó a riderek indokoltan kicsi bicepszén… Egyrészt nehezen is értelmezhető az embléma, másrészt egyáltalán nem illik a luxus márkák letisztult, minimalista stílusába. Ezekután idén még sikerült az egészet megfejelni a legolcsóbb megoldással, mikor az utolsó pillanatban jelentkezik egy nagyobb szponzor… Kékre színezték a gallért és a nadrág fenekét a SOPHOS IT biztonsági cég kedvéért. Gratulálunk.
Szerencsére gyártót nem váltottak, maradt a svájci Assos, így az összetákolt designt legalább a legkitűnőbb “vásznon” láthatjuk, ami egyértelműen jót tesz neki. Az árának kevésbé, de ez inkább csak itt a kies keleten probléma. Továbbá, ahogy a csapatbringákat nézzük, a BMC designerek szabad kapacitása legalább jó helyre vándorolt.

Közönségkedvenc

A német gárda abban a szerencsés pozícióban van, hogy bármit csinálhatnak a mezükkel, a többség úgyis Peter Sagan szivárvány trikójára figyel majd.  Ennek ellenére idén ráfeküdtek a témára, és végre visszavettek a feketéből. Mellette maradt a fehér és a zöld is, de sokkal szebben van megkomponálva, mint tavaly. Ugyan a “kézműves” hipster mez márkák így 2018-ra elhasználták ezt az átmenet témát, de egy német csapattól már ez is elfogadható teljesítmény. A logók aránya szép, és a feliratok is jól olvashatóak a Sportful gyártotta ruhákon.  Legjobban a bringákra sikerült átvezetni a designt, végre az egész csapat színes bringát kap, nem csak Peter.
Ja, és a világbajnok nadrágja fekete. Ahogy annak lennie kell.

Liberté, égalité, fraternité, efdézső

Érdekes módon a másik nagy francia csapat is olasz gyártót választott, 2018-ban is az ALÉ marad az FDJ beszállítója. Végre száműzik a fehér nadrágot is (ismét), amivel szerintünk a többség mélyen egyetért. Kissé “őszinte” volt az a fehér nadrág…  A grafika, hasonlóan a csapat teljesítményéhez, kissé unalmas, de a funkcióját betölti, legalább a bringák fényezését sikerült idén is eltalálni. Amit viszont szeretünk Marc Madiot csapatának ruháiban, azok a nemzeti bajnoki mezek. Immár hagyománnyá vált, hogy aki nyer egy országos bajnokságot, annak a mezéről lekerülnek a szponzorok, és csak a nemzeti színek jelennek meg a trikón. A csapatfőnök szerint ez a megkülönböztető trikó sokkal fontosabb bármilyen szponzor érdeknél.
Kíváncsian várjuk, hogy a Groupama biztosító óriás márciusi érkezésével (mint névadó szponzor, a Párizs Nizza előtt) is megmarad-e ez a felfogás, vagy mégis van az a pénz. 

Lotto Szemből

A belga Lotto 2014-ben váltott a klasszikus stílusú piros-fekete designra, sok-sok év elkeseredett kísérletezés után. Azóta nem is igazán változtattak rajta, az idei volt az elmúlt szezonok “legvadabb” módosítása. Nem is lenne rossz, maradt a letisztult, klasszikus design, fekete nadrággal. A logók jól olvashatóak, az összkép alapján pedig mindenki rájön, hogy kikről van szó. Viszont a mez háta… A névadó Lotto (egy rendkívül kreatívan elnevezett belga szerencsejáték cég) arculatából emelték át ezeket a színes köröket, golyókat. Hiába, a pénz beszél, az esztétikára fogékonyabbak meg majd csak elölről nézik a versenyzőket. Ahogy már évek óta, idén is a – szintén belga – Vermarc gyártó a felelős a lottos ruhákért.

Visszafogott, mint egy versenyautó, és vad, mint egy borász

Amilyen jók szoktak lenni a “Backstage pass” videók az ausztrál gárdánál, annyira unalmasra sikerült ez a mez. Színvilágban inkább a Scott bringamárka színei, mintái érvényesülnek (a sárga), mintsem a Michelton borászat végtelenségig minimalista arculata. Mintát is kaptunk idénre, egy nagyon (túl) apró, ritkuló háromszögekből állót a karra és a hasi részre. Sajnos ebben a méretben és ebben a műfajban (ritkán látjuk a versenyzőket közvetlen közelről, ráadásul lassan közlekedni…) nem működnek, sőt, a hason lévő világosszürke rész kimondottan előnytelen, a kinyúlt fekete lycrára emlékeztet, amit egyes plus size amatőr bringásokon szoktunk látni.
Érdekes módon a kerékpárokkal együtt sokkal kellemesebben fest mindenki a Giordana által gyártott ruhákban, szerencsére többnyire így fogjuk őket látni.

Astana

A spanyolok tökéletesre fejlesztették az Astana mezét. Jól eltalált, élénk színek, tökéletesen olvasható, nagy szponzor megjelenítés, minden rajongó retinájába garantáltan bele fog égni. A movitáció (bocsánat 🙁 ) a csere mögött a főszponzor teljes arculatának a megújulása volt. Dobták a jól megszokott sötétkék alapon fűzöld designt, így az összes szponzoráltnak is illett váltania. A minimalista, kék alapon fehér felső koncepciójába egyedül a nadrág sötétkékje kúszik be alulról egy kicsit. Talán a szett egyetlen hibája, hogy az (érdekes módon) skót gyártó, Endura nem igazán tudta összehozni a festett és printelt panelek kékjét a gatyán. Mondjuk ez nem is egyszerű feladat, tízből kétszer szokott sikerülni még a legnagyobb gyártóknak is, bár sokszor nem is cél a tökéletes illesztés. Új mezhez új bringa is dukál, itt talán a kelleténél egy fokkal színesebbek lettek a 2018-as Canyon gépek. Azért nagy duzzogva elfogadnánk…

A kék csapat

Patrick Lefevere csapata van abban a szerencsés helyzetben, hogy olyan sikeres volt a tavalyi évük (is…), hogy teljesen mindegy, mit vesznek fel. Bele is álltak ebbe: egy kellemesen minimalista, teljesen kék szerkót kell majd figyelni tavasszal a kockaköveken. Ugyanakkor, ha már a BMC Tag Hauer logóját nagynak találtuk, ezzel a telihold méretű Lidl emblémával tényleg nem tudunk mit kezdeni. Még a fehér keret is ott van körülötte. Szörnyű. Ugyanakkor ezekből a kellemesen kínos, minden évben elkövetett “párnás” (le merjük írni, hogy homoerotikus?) fotókból kiderül, hogy ha nyersz egy nemzeti bajnokságot, akkor pályázhatsz egy megfelelő méretű Lidl logóra a válladon. És valaki még gondolkozik rajta, miért ilyen erős a belga kerékpársport…
Ezek a bajnoki trikók különösen jól sikerültek, a szinte teljesen fekete Specialized bringákkal pedig tökéletes az összkép. Ja, és ki a felelős a nagy kékségért? Belga csapat, belga gyártó, ez is a Vermarc keze munkáját dicséri.

I bless the rains down in Africa

Dél-Afrikában sem tolták túl a kreatív szekeret, maradtak a jól bevált színeknél, formáknál. Zöld, fekete, fehér. A Qhubeka jótékony szervezet sárga színe idén sem jött vissza, cserébe kaptunk egy óriási logót tőlük a hátunkra. Szó szerint. Maga a szett amúgy egyáltalán nem sikerült rosszul, biciklikkel, bukókkal, mindennel együtt nagyon jól mutat, tipikus példája annak, hogy nem feltétlen kell túlgondolni ezt az egészet. Sajnos a nadrág printelt feketéje itt sem fekete, inkább csak szürke, pedig ha minimálban utazik az ember, érdemes az ilyenekre figyelni (lásd Rapha). Tök jó lett volna látni valamilyen Afrikára utaló motívumot, utalást a szetten tekintettel annak afrikai gyökereire, de sajnos ez sem történt meg. A gyártó a jó nevű Oakley, aki a szemüvegek és a casual ruházat mellett most már mezt és sisakot is gyárt a kerékpársportnak.

Save argyle!

Megint visszaszorították az argyle mintát a Slipstream/Garmin/Cannondale, és most idén Team Education First mezekből. 2007 óta az összes mezen szerepelt valamilyen formában, sőt a csapat social media csatornáinak a neve is utal rá, szinte egytől egyig (@rideargyle például). Utoljára ennyire minimálisban 2011-ben (nem) láttuk az akkor éppen Garmin-Cervelo néve futó csapatmezek passzéján. Most is ide lett száműzve, egyedül a zöld szegélyek emlékeztetnek a tavalyi évre, ami a designt illeti. Kár, mert szerethető, könnyen azonosítható design volt.
Összességében a tavalyit jobban szerettük, idén a túl sok szín nem éppen harmonikus, és logóból is túl sok van. Egy sima pink-fehér-fekete mez nagyobbat ütött volna. Viszont a gyártó, svéd POC ügyesen oldotta meg, hogy a védjegyének számító csíkozás idén is megjelenjen.  Bringákkal, járművekkel együtt sem az igazi az összkép, ezen még kicsit dolgozni kellett volna, vagy legalább az utánpótlás csapat szettjét lemásolni…

Színes, svájci – orosz – német koprodukció

2016-ban igazi csodaként hatott, hogy az addig erősen kelet-európai megjelenéssel (és szponzori háttérrel) operáló Katusha teljes arculatát lecserélte valami egészen másra. Gondoltak egy nagyot, és ők is (például a Sky-hoz hasonlóan) elkezdték brandként kezelni a csapatot. Letisztult formák, könnyen emészthető színek, tűpontossággal tervezett megjelenés. Egy évet bírt ki a “tiszta” koncepció, 2017-ben már nem nem tudott a vezetőség (élükön Makarov orosz milliárdos) nemet mondani az Alpecin eurómillióira. Érkezett az óriási logó a mellkasra a kerettel együtt, hiszen mi, szerencsétlen nézők csak úgy fogunk még több sampont venni, ha a teljes logót látjuk… Ennek ellenére is a jobbak közé tartozott a szett tavaly, és idén is az élmezőnyben vannak e tekintetben. Egyedi színek, tisztán kivehető feliratok (túl tisztán, kedves Alpecin!) a szintén Katusha néven futó gyártótól. Mindkettő Katusha? Nem véletlen, a csapat támogatói 2 éve hívták életre a sportruházat gyártásával foglalkozó projektet, amit kézenfekvő volt azonnal össze is kötni a csapattal, ha már annak a megjelenésére amúgy is rengeteget költenek.

A másik Lotto

A hollandok lottója maradt a beneluxi úton, ami a designt illeti, és idén sem erőltették meg magukat. Adott a két névadó szponzor, szerencsére azonos színekkel, így csak a sárga alapra kell rászerkeszteni két nagy logót. Kész is vagyunk. Mi lett volna, ha a például a Jumbo holland áruházlánc arculati színe a lila? Vigyázó szemetek a BMC mezre vessétek! Hol vannak már a belkines idők…
A mez “gyártója” a S-phyre, ami a Shimano felső kategóriás almárkája (és érdekes módon cipő kollekcióként kezdte meg pályafutását). Ennek a kapcsolatnak köszönhető az egyetlen minta is a mezen, ami a cipők apró lyukacsos felszínére akar utalni. A csapat bringái maradtak idén is bianchi zöldek – lehet, hogy az olasz gyártónak sem jött be a sárga “design”?
Érdekes részlet, hogy minden versenyző egyedi mezt kap, név helyett az általa választott lottógolyó számával és rajzával a hátán.

A terminátor új ruhája

A csapat 2010-ben debütált a (majdnem) teljesen fekete, Adidas márkájú szerelésével, és a szokatlan megközelítésnek azonnal rengeteg másolója/követője lett. A Team Sky mez etalonná vált, amit a Rapha (mint gyártó) érkezése 2013-ban járatott csúcsra. Sorra jöttek az utánzatok a boltok polcain és a pelotonban is.
Arra sajnos nem sokan jöttek rá, hogy a Rapha cuccok főleg a körültekintő szabás, anyagválasztás, technológia miatt néztek ki úgy, ahogy, nem pedig csak újra felfedezték a fekete színt. De nincs is miről beszélni, hiszen 2017-ben a Castelli váltotta a brit gyártót, aki saját elmondása szerint mindent elért, amit szponzoráció útján el akart érni.  A tavalyi szett még közel sem volt tökéletes, még ekkora cég is inkább csak a Raphat mímelte a teljesen fekete designnal. Idén szerencsére megtalálták a saját tollaikat, a kék – fehér – fekete szett egyszerre sportos és elegáns, bár a az előd hatása még mindig tetten érhető. Kiszürkült, de feketének szánt nadrágok itt is szevasztok, viszont összességében még mindig a Sky áll a legközelebb ahhoz, hogy igazi márkaként, brandként tekintsenek rá.

Ebony and ivory

A holland-német koprudukció 2014-ben tette magáévá a középen futó dupla fekete csíkot, és attól semmilyen szponzor nyomása kedvéért nem akar szabadulni.  Pedig azóta több névadó szponzor is volt a csapatnál. Jó motívum lehetne, de a feliratok és a többi “színes” (=fekete) között elveszik, nem elég hangsúlyos, így az egész cucc unalomba fullad a végén. Spanyolok gyártják a ruhákat az Etxeondo baszk cég égisze alatt, bár a grafikához valószínűleg nem sok közük van. Hogy lehetne megmenteni a szettet – húúú de okosak vagyunk!? A dupla fekete (racing) csíkot jobban ki kéne emelni, a fekete karokat elfelejteni (fehér az új fekete amúgy is), és a piros jelenlétét drasztikusan növelni. Amíg továbbgörgettek, már fordítjuk is németre/hollandra, és megy az email!

“Hozzátok a vörös ingemet!”

A Treknél már a leopardos kezdtek óta vonzódnak a tiszta, egyszerű designokhoz. A meghatározó csíkos motívumot 2014-ben kezdték használni, és azóta is jelen van. Idén végre meglépték azt, amit a több csapatnak sem ártana: az egész felsőt pirosra színezték (kivéve a fehér passzét). Feltűnő, messziről felismerhető szín, jól olvasható feliratok, és egészséges mennyiségben megtartott tavalyi design elemek. A Team Sky-hoz hasonlóan elegáns és közben sportos. Kivételt képeznek a nadrágok… Nem fekete, de nem is szürke, ráadásul a fehér cérna és csíkok miatt elég zavaros képet mutat.
A gyártás maradt Olaszországban, de a Sportfultól a Santinihez költözött.

Wordart ’97

Emlékeztek a Meridára? Ott írtuk, hogy a sok pénzhez ritkán társul a jó ízlés… Na, ennek iskolapéldája az UAE idei meze. Már tavaly sem volt jó a helyzet, de az Emirates mint főszponzor év közbeni érkezésével kicsit finomodott a design. Nem vettétek észre? Pedig eltűnt a város sziluettje a hasról… Kíváncsiak vagyunk, hogy Aru mozgása vajon eltereli-e a figyelmünket a grafikáról. Ő már volt olyan szerencsés, hogy futhatott egy kört mez témában a sajtóban. Érdekes módon mindenki azon vitatkozott, hogy az olasz trikolor csíkjai nem elég hangsúlyosak, ahelyett, hogy inkább fellázadtak volna az egész kompozíció ellen.
Pedig például ezt a fotósorozatot nézve úgy tűnik, az Emírségekben is van igény a szépre.

Ilyen lett tehát a férfiak mezőnye 2018-ra, legalábbis ami a WT csapatokat illeti. Van kedvenc? Melyik a legszörnyűbb, vagy a legjobb? Saját véleményeteket megoszthatjátok velünk itt komment formájában, vagy akár a többi csatornánk egyikén, amiket a page alján találtok. Igyekszünk mindenkinek válaszolni!

Reagálhatsz Facebookkal!
Share