Hagytuk egy hétig ülepedni az elmúlt időszak eseményeit, rögtön a római zárást követően nem lett volna egészséges tanulságokat levonni. Talán így is lesznek majd pontok, amiket az idő majd megszépít vagy éppen csak teljesen másként fogunk látni, de most, hogy mindenki kezd megnyugodni, érdemesnek tartottuk összeírni mindazt, ami számunkra érdekesség volt a Giro 2018-as kiírásával kapcsolatban. A lista – szubjektív volta miatt – biztosan nem teljes, további észrevételeket ne legyetek restek kommentben megosztani velünk és másokkal!
1. Chris Froome mint olyan
Hate him or love him, bármi is történt vele az elmúlt időszakban, ma ő a Grand Tourok királya. Lehet utálni, gyanakodni, hogy hogyan lett egy nevesincs senkiből 25 éves kora után a legnagyobb predátor, lehet éppen ezért vagy a hófehér macskája miatt rajongani érte, de ez mind nem változtat azon, hogy időtlen idők óta nem volt arra példa, hogy valaki egymás után nyerjen egy Tourt, egy Vueltát és egy Girot. Ez döbbenetes teljesítmény.
Bár abban biztosak voltunk, hogy a Sky nem egy top 20-as helyért jön Olaszországba, az idei forma alapján benne volt a pakliban, hogy nem Froome viszi haza a maglia rosat. Négy nappal a vége előtt úgy tűnt, még dobogóra sem fog állni, aztán megtörtént minden, amit a Lelkes Kerékpárrajongó egy versenytől kívánhat, és hipp-hopp már megint annál a szalagcímnél voltunk, hogy “Chris Froome vezet az összetettben”. De hogyan! Néhány éve Nibali is nagyot ment, de ilyen messziről indított támadást ilyen tökéletesen kivitelezni utoljára Floyd Landis-től láttunk – igaz, annak a történetnek mindannyian ismerjük a végét… Most azonban 2018-at írunk, valószínűleg nem lesz 1-2 hónap múlva atombomba a hírekben, de ebben a sportban lassan már semmit nem lehet biztosra venni.
Az mindenesetre megállja a helyét, hogy Froome mostantól bárhol, bármilyen formában elindul, a többiek tartani fognak tőle. Talán csak az lesz a kérdés, hány trikót szerez…
2. Egyenlő játékszabályok
E második pontunk lazán, de kapcsolódik az első ponthoz. Azt már a beharangozóban kifejtettük, hogy miért aggályos Froome indulása egy pozitív doppingteszt után, most viszont elmondhatjuk, hogy főhősünk egy pozitív doppingteszttel a háta mögött meg is nyerte azt a versenyt, amin fentiek ellenére engedték rajthoz állni. Nos, mit mond el ez a kerékpársport aktuális állapotáról, ha nem azt, hogy a hírnév és valószínűleg a lobbytevékenység mindenre megoldás? Too big to fail, ismét van ilyen? Miért ne válna asztmássá most a komplett mezőny, és miért ne állhatna mostantól rajthoz valaki a megengedett érték duplájával? Miért függesszen fel mostantól egy csapat egy versenyzőt, aki pozitív mintát produkál, miért ne hagyja minden további nélkül versenyezni? Függetlenül attól, hogy végül Froome-ot felmentik vagy sem, hol van az egyenlő mérce, a következetesség ebben a játékban? Ha versenyszervezők, csapatok nem fognak össze, hova vezethet mindez?
3. A Nagy Megrogyások visszatértek
Ha emlékeink nem csalnak, viszonylag régen láttunk olyat, hogy egy top 5-ben lévő versenyző annyira kipurcanjon, annyira rossz napot fogjon ki, hogy tíz perceket kapva mindenféle esélye elszálljon a győzelemre, netán még rajhoz se tudjon állni másnap a kimerültség miatt. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy ezek az idők visszatértek, talán mégsem csak robotok versenyeznek.
Először jött Esteban Chaves (Mitchelton Scott), aki a 10. szakaszon, a pihenőnap után hullott szét, és repült a második helyről a 39.-re. A csupafül kolumbiai végül majd’ három és fél óra hátrányban zárt a 72. helyen, és a hegyi trikóhoz sem volt többé köze. Aztán jött csapattársa, a versenyben vezető Simon Yates, ő két szakasszal a vége előtt adta be a kulcsot teljesen váratlanul és kapott 39 percet – irány az összetett 21. helye! Majd az utolsó előtti szakasz, ahol Thibaut Pinot purcant ki végérvényesen, csapattársai úgy pátyolgatták be a célba – és nézték végig, ahogy a harmadik helyről annyira elolvad, hogy másnap rajthoz sem tudott állni. Ami azt illeti, Pinot 2014-es harmadik helye a Touron elég régen volt már, azóta “mindig majd jövőre”. Aruról beszéljünk itt? Talán majd később…
Hogy mitől láttunk ilyet ezen a Giron, az fogós kérdés; talán csak a véletlen műve, hogy ez itt és ilyen formában előfordult. Mindenesetre lelki szemei előtt talán élénkebb színekben látja mostantól minden versenyző a kalapácsos embert, amikor háromhetes versenyre készül.
4. Olaszok Olaszországban
Ahhoz képest, hogy 1997 és 2007 között csak olasz versenyző nyert, mára eljutottunk oda, hogy (2012 után második alkalommal) nincs olasz a Giro első három helyezettje között. Pár sorral feljebb szóba került Aru, aki a korosodó Nibali utódja lehetne mind az olasz, mind a nemzetközi közvélemény szerint, ő azonban valahogy mégsem fér oda a csúcsra. Igen, volt harmadik (2014), volt második (2015), nyert Vueltát (2015), de azért az olaszoknak csak az kell, hogy olasz legényen virítson a maglia rosa! Bizonyára nagy rajta a nyomás, de Nibalin is nagy volt. Vajon lesz még belőle Nagy Olasz Győztes? Ne csak tőle várják a megváltását! – kiálthatna fel bárki, de legyünk őszinték, még mindig benne van a legtöbb potenciál. Pozzovivo, bár mindig jó a hegyekben, soha nem állt még a Giro dobogóján, és már 35 éves. Formolo 25 éves, az elmúlt 3 Giron a top 10-ben végzett, de valahogy nem az jön le róla, hogy “most bedarálom Froome-ot”. Ciccione egy érdekes kísérlet lenne: 23 éves, tud hegyre menni, de még borzasztóan inkonzisztens a teljesítménye. Úgy tűnik, egyelőre továbbra is Nibali (33) a best bet, illetve persze Viviani, ha elég az olaszoknak egy trikó is…
5. Ha időfutam, akkor D&D
A Cancellara és Tony Martin nevével fémjelzett időszakot követően nagyjából tavaly új korszakba léptünk, ami az egyenkénti időfutamokat illeti. Spartacus visszavonult, a Panzerwagen pedig kicsit rozsdásodni kezdett, így nem csoda, hogy – a természet rendje szerint – új nevek érkeztek a trónra. Az a helyzet, hogy Rohan Dennis, a BMC ausztrálja és Tom Dumoulin, a Sunweb hollandja gyakorlatilag másik dimenziót képvisel az egyenkéntizés műfajában, bár kétségtelenül kiválóakat tud menni Campenaerts, Van Emden, Thomas, Kwiatkowski, Castroviejo, Moscon, Kiryienka vagy éppen Roglic.
Dumoulinnek nehéz éve volt eddig, de a három időfutamából egyet, a Giro első szakaszát megnyerte, és ne feledjük, tavaly milyen mértékben alázta meg sporttársait a bergeni vébén. Dennis 2018-ban nem nagyon kegyelmez, 4 győzelmet számol ebben a szezonban (+1 csapatidőfutamot), és egyre inkább úgy tűnik, nem állt meg a fejlődésben – lassan talán felfelé is kezd majd haladni a bringa. Mi most azt valószínűsítjük, hogy a legtöbb nagy meccs köztük fog eldőlni a következő években.
6. Minden jónak vége szakad egyszer
Adam Hansen. Ha eddig Grand Tour rajtlistát nézegettünk, egy dologban biztosak lehettünk: az ő neve ott lesz, és valamelyik szakaszon meg fogja próbálni. Az ausztrál legenda, aki gyakorlatilag nem edzett, mert a háromhetes versenyek karban tartották, most, 37 évesen megszakítja a nagy sorozatát. 20 versenyt nyomott le sorozatban, valószínűleg tisztán, és ezalatt nyert egy Giro és egy Vuelta szakaszt. Most egy történet véget ér: a Touron – hacsak a Lotto nem kerül valami elképesztő helyzetbe – elvileg már nem fogjuk látni valami vadonatúj dizájnú, saját gyártású cipővel. Amúgy jó hír, hogy tudtok ilyen cipőt venni, 2.000 dollárt kell csak letenni az asztalra. Arra nem mernénk tippelni, hogy a sorozatát mikor múlja felül valaki…
7. Menj a Quick Stepbe, és jó leszel!
Elia Viviani egy jó sprinter volt, de nem volt a legjobb. Max Schachmann tehetséges fiatal bringás volt, de nem volt a legjobb.
Nem először fordul elő a történelemben, hogy aki a Quick Step csapatához csatlakozik (értsd: megkapja a lehetőséget, hogy ott tekerhessen), az látványos módon és gyorsasággal tör ki arról a szintről, ahol addig volt. Ki volt Boonen a US Postalban, ki volt Terpstra a Milramban vagy ki volt Kwiatkowski a Radioshackben? A Trek valószínűleg kevés dolgot bán jobban, mint hogy elengedte Jungels-t. A sort lehetne még folytatni. Nyilván nem random módon választja ki Lefevere az embereit, óriási scouting megy nálunk, és ami még fontosabb, hogy földi halandó számára alighanem elképzelhetetlen edzésmódszerrel is dolgoznak.
Amit a tavaszi klasszikusoknál láthattunk, az nem volt véletlen. Most eljött a nyár, Viviani dominált a Giron (igaz, Kittel, Kristoff, Matthews és Demare távollétében), Schachmann pedig a semmiből fehér trikót hordott és még szakaszt is nyert – első Giron nem rossz, ugye? Érdemes lesz figyelni, ők meddig jutnak majd a következő években, illetve tartsuk szemmel azokat, akik ehhez a csapathoz szerződnek. Cavagna, Jakobsen, Mas, egyelőre ennyit hagynánk itt…
+1 Még mindig a Giron készülnek a legjobb képek
Ez a pont talán kicsit csalás, mert túlontúl szubjektív, de minket Olaszország már réges-régen megvett kilóra. Amikor pedig olyan fotósok szabadulnak oda, mint az alábbi nagy nevek, akkor elérünk arra a pontra, hogy csak tátott szájjal ülünk kisebb-nagyobb kijelzők előtt. Nem linkelünk be ide 10-20 képet, inkább csak javasoljuk, hogy nézzétek és kövessétek többek között Ashley Grubert, Jered Grubert, Chris Auldot, a Tornantit és persze Russ Ellist, ha jót akartok magatoknak 🙂
