
Spoiler: nem csak szöveg szöveg szöveg vár rátok, hanem egy kis meglepetés is, amivel az idei magyar körverseny alkalmából készültünk nektek!
Spoiler: nem csak szöveg szöveg szöveg vár rátok, hanem egy kis meglepetés is, amivel az idei magyar körverseny alkalmából készültünk nektek!
A 2016-os Tour de Hongrie utolsó napján mi magunk is kilátogattunk a befutóhoz, a budapesti Várkert Bazárhoz, hiszen szerencsés módon most volt időnk, az időjárás szép volt, és a fényképezőgépünk is unatkozott már egy ideje.
Nem fogjuk bő lére ereszteni a szöveges beszámolónkat; a pálya egy részének bejárása után már nagyon vártuk a mezőny érkezését, hiszen a Ponty utcai emelkedő nagyon ígéretes résznek tűnt a mezőny szétszakadása tekintetében. Persze, ha nem 3-4 részre szakadt volna a kb. 80 fős mezőny még jóval Budapest előtt a szélben, az még érdekesebb lett volna, de látványosság maradt így is. A befutót követően a csapatkocsik között végignéztük a versenyzők szétcsúszását és ismételten emberi formát öltését, majd lelkesen végigfotóztuk az eredményhirdetésnek mind a 263784 kategóriáját. Read More