Supercross 2. futam, Ózd Kupa

BAZ-megye legalább nagyon szép. Különösen jól állnak neki november eleji ködös-borongós napok. Több mint valószínű, hogy ezzel próbálja kompenzálni azt, hogy olyan messze van. Kettő és fél órát autóztunk reggel Ózdra Pásztón keresztül (nem sikerült a Google által jósolt 2:18-at hozni, de hát ő nem számol vele, hogy minden harmadik benzinkútnál meg kell állnunk), miután András a fél lakást leköltöztette a csomagtartóba. Hiába, nem akartunk úgy járni, mint legutóbb, mindenre felkészültünk. Ugyan evőeszközt így sem hozott, építő jellegű ötleteinket pedig visszautasította (pedig mi mondtuk neki, hogy egyen a multitool-lal, ha csak minden második imbuszt hajt ki, akkor az ugyanolyan, mint egy villa), így maradt a fentebb említett benzinkútról-benzinkútra történő leutazás – megint.

Megérkeztünk, a beígért 13 helyett csak 9 fok volt ugyan, de sok időnk nem maradt panaszkodni, gyors öltözés és irány a pálya – ki biciklivel, ki fényképezőgéppel ugyebár. Andris pár kört ment kint az ekkor még teljesen száraz pályán, majd utána úgy döntött, hogy 18-as helyett inkább egy 16-os lánckereket rak fel hátra. Később ez nem is bizonyult rossz döntésnek. Ellentétben a szingóragasztó szalag használatával, de erről majd a megfelelő helyen…

A pályára versenyzői oldalról nem sok panasz érkezett, mi azonban jobban örültünk volna, ha pályát nem kellett volna minden egyes alkalommal megkerülni, ha át akartunk jutni a másik oldalára, de sebaj, ez legyen a legkevesebb. A nyomvonalon volt minden: salak, aszfalt, murva, fű, dupla akadály, egy “letörés” és két felfutás, a pályavezetés lényegében változatlan maradt a tavalyihoz képest. Az első kör minden csoportnak egy felvezető kör volt a salakpályán. Kinek hogy esett ez, abban nem lehetünk biztosak, mindenesetre nekünk nem volt feltétlenül szimpatikus, egyrészt mert a mezőny inkább felgyorsult csak, mintsem széthúzódott, így nagy tempóval érkeztek meg a “csiki-csuki” részek elejéhez, valamint Andrisnak igencsak nehezére esett (=nem sikerült) a spicc tempóját tartani 42×16-tal ezalatt az egy kör alatt, így visszakényszerült a középmezőny végébe. Két “erő” szakasz volt a pályában, egy a lelátó tetején, valamint maga a célegyenes a salakpályán. A legemlékezetesebb rész talán a lelátó oldalára rézsűsen felfutó szakasz volt, ami a harmadik futammal együtt érkező esőben egy kisméretű szánkópályává változott, amit többen “rendeltetésszerűen” ki is használtak.

Az első futamot ismét a Barcikáról már ismerős szlovák U17-es quartett animálta, azzal a különbséggell, hogy most Fetter Erik is megtalálta a lábait, és sokáig egyedüliként tudta tartani a tempót a futamot magabiztosan nyerő Tomas Kapajcikkal. U15-ösként tudott a két évvel idősebekkel menni, chapeau! Érdemes vetni egy pillantást a köridőkre is, bizony ezek a körök a második futamban is megállták volna a helyüket. Kapajcik “sima” győzelme után még mindig bíztunk benne, hogy elkerüljük az esőt, és erre a második futam rajtja előtt még láttunk is esélyt.

A második menet tehát még száraz körülmények között vághatott neki az előttük álló feladatnak, a mezőnyben a nagyon szerény létszámú (6 fő?!), de nagyon lelkes lányokkal, a master 2-esekkel, és a tizenkilenc év alattiakkal. Rögtön a rajt után Specziár Viktor állt az élre, mögötte közvetlen Vinceffy “Zerge” Zsolttal, Zathureczky Márkkal, és Dina Marcival. Ezzel a mezőnnyel rajtolt el a később kategória 3. helyet szerző, többszörös magyar bajnok (na nem itt, hanem inkább országúton) Árvai Attila is.

Az első körökben Zerge búcsuzott kis időre a spicctől: bukás, majd defekt miatt bringát kellett cserélnie, de ezek után is sikerült magát visszaküzdenie az élre. Oda, ahonnan egyedül Dina Marcinak sikerült az ellépés, és ezt az előnyét meg is tartotta a végéig, így ő nyerte a futamot. Mögötte érkezett Specziár, akit a Kazincbarcika után sokkal jobb formában versenyző Zergének végül nem sikerült levadásznia óriási elszántsága ellenére sem. A lányok a szlovák különítmény távolmaradásával a kelleténél kicsit “biztonságibb” versenyzést bemutatva, egy perces közökkel Dósa Eszter, Rozsnyai Mariann, Cséri Szilvia, Cseh Veronika, Bartos Judit sorrendben érkeztek célba az ekkor már javában szemerkélő esőben.

Az utolsó mezőny rajtjánál úgy lehetett megkülönböztetni a montisokat az országútisoktól, hogy előbbieknek csillogott a szemük, hogy végre egy kis sár, míg utóbbiak inkább a verseny utáni nagymosáson gondolkoztak… A felállás nem sokban különbözött a két héttel ezelőttitől, egyedül Marek Canecky hiányzott a rajtkapu alól. A nagyon gyors felvezető kör után Buzso állt rögtön az élre, rá Wouter Cleppe és Buruczki Szilárd rakta a kereket. Fejes Gabit hiába kerestük a szemünkkel, még közvetlenül a salakpálya után, a füves “csiki-csuki” részen bukott, így a mezőny hátsó részébe kényszerült, innen kellett magát előreverekednie később. Andrisnak, mint már fentebb említettük, nem lett kedvence a felvezető kör, így a középmezőny végéről vágott neki a hátralévő köröknek. A nedves időben az egész pályára jellemzőek lettek a kisebb bukások, vagy éppen a melkassal bevett kanyarok… Még a legjobbak közül sem tudott senki végigmenni a pályán hiba nélkül.

A verseny vége felé elöl Cleppe és Buzso kerülgették egymást, kicsit távolabbról pedig Buruczki figyelte őket, nyomában az ismét a mezőnybe “szürkülő” Stefan Gajdosikkal. Őket követte Fenyvesi Peti, aki ismét montival jött megmutati, hogy lehet ezt így is (a dobogón bemutatott “szettet” már annyira nem értékeltük 😉 ), majd a Kazincbarcika óta sokat fejlődött Molnár István jött. A végére is ez marad a sorrend, így belga futamgyőzelem született Ózdon. Fejes Gábor a kategóriája 8. helyét csípte meg, sajnos ez nem az ő napja volt.

Master 1-ben Szabó “Bakter” Andrásnak sikerült (egyedül) a duplázás, így Kazincbarcika után itt is ő volt a leggyorsabb. A dobogót Kovács István és Molnár Tamás Gusztáv egészítették ki. Andrásunk sokáig a 7. és a 8. hely között liftezett a kategóriájában, míg 2-3 körrel a vége előtt bekövetkezett a “váratlan” és lefordult ismét a szingója… De nem adta fel (mondjuk sugalltuk neki, hogy ha nem fejezi be a mai versenyt, akkor bringával megy haza), és a 10. helyre így is sikerült odaérnie, ami a második futam mezőnyének a közepét jelentette. Igazán szerettük volna elkerülni ezt, de azt kell hogy mondjuk, sebaj, majd Veszprémben… Saját elmondása alapján neki tetszett a pálya, teljesen más volt, mint szárazon. Egyedül a rézsüs felfelénél bizonyult “nagynak” a 16-os lánckerék, itt könnyebb lett volna egy kisebb áttétellel korrigálni. Egy melegebb helyzete volt: a teniszpálya után sikerült is bemutatni egy 360 fokos fordulót, de ezen kívül sikerült megúszni a versenyt perec nélkül. Szingóragasztásra kommentekben várjuk a tippeket, örömmel közvetítjük felé a meglátásaitokat 😉

 

Dósa Eszter (Vitalitás SE-Kross-Nutrixxion): Kissé elhúzódott a maratonszezon, októberben még francia versenyen voltam, majd következett a leállás, kellett a pihenés – ez volt a 36. versenyem idén. Testileg-lelkileg nem voltam felkészülve a kazincbarcikai futamra, ezért ott még nem indultam, de szeretném végigcsinálni ezt a cross szezont, hiszen jövőre nagy terveim vannak. A cross összeköti a kellemeset a hasznossal, mivel sok itt az ismerős, jó a hangulat, jókat meccselünk, kemény a mezőny, nagyon jók a pályák, és közben sokat segít a bringakezelésben.

A rendezők kitettek magukért idén is, keményebb lett a pálya; amikor mi mentünk, az avaros-emelkedős rész még nem volt necces, ott tempóból fel lehetett menni. A murvás kanyarok már okoztak gondot, nekem a depo előtt sikerült is elesnem. Hiába, sokat ültem az utóbbi időben montin, ott más a gumi, más a kerékszélesség, úgyhogy ebbe bele kell lendülni – kicsit talán vagányabb voltam a kelleténél, de nem baj, a terep megtanítja az embert. Nem tudtam, mire számítsak ezen a versenyen: nem tudtam, kik lesznek itt, csak azt, hogy a szlovák lányok az EB-n lesznek; nagyon keveset ültem bringán mostanában, a verseny előtt születésnapom is volt, szóval az alvás is kevés volt. A cross versenyek viszont nem olyan hosszúak, ennyit mindenki kibír, bár ez inkább sprint, mint maraton, úgyhogy az eleje nehezebben ment. A lépcsőn felfutás a tízemeletesben való edzésnek köszönhetően most jól ment, de van miben fejlődni bőven Veszprémig, komolyan kell készülni.

Wouter Cleppe: Alapvetően montis vagyok: Belgiumban a mountain bike-hoz és főleg az országútihoz képest nagyon apró a cross mezőny, bár így is húszezer szurkoló sörözik és partizik egy-egy ilyen versenyen. Kiróbáltam az országútit is, két versenyt mentem, aztán abbahagytam, mert túl agresszív volt mindenki (“Come on, it’s Sunday, let me do my thing!”). Fiatalabb koromban hívtak cross versenyre, mert kellett az ember, de ez ugye 2 újabb bringát és minden hónapban új láncot jelentett volna, és a monti már így is elég drága volt. Az utóbbi négy évet Bulgáriában töltöttem, ott már újagondoltam a cross lehetőségét, aztán amikor megtudtam, hogy itt van versenysorozat, nem hezitáltam, megépítettem a gépet. Nem nagyon tudtam, mire számítsak – ez olyan, mint a kerékpározás alapjaihoz visszatérni: nincs rugózás, a fékek…hát mondjuk inkább fék nélkülinek, a gumik semmit nem vesznek fel, itt megint te küzdesz a természettel és a kanyarokkal, úgyhogy szerintem ez egy nagyon jó sport a monti mellett. Már függővé váltam!

Hobbiként tekintek a kerékpározásra, mivel szeretek inkább mindig bringázi, mint egy napra vagy időszakra kihegyezni a formámat, az nem az én világom. Szerencsés vagyok, mert valószínűleg jó a szívem és az izomzatom, de nem áldozom erre az életemet, mivel ha profi lennék, kellenének csúcsok a szezonomban. 36 éves vagyok, de nem unom még, csak fontos az egészségem. Mióta itt vagyok, azt már látom, hogy van lehetőség sokat edzeni, találtam is már pár jó utat.

Kazincbarcikán még beteg voltam, aztán kihagytam egy pozsonyi versenyt, hogy teljesen felépüljek. Négy évet leszek itt, jövőre montival szeretnék ott lenni a legjobbakkal, addig viszont a crossban ha esély van a győzelemre, akkor meg kell próbálni. Montival persze voltam már esős versenyen, cycloscross bringával viszont még nem. Maga a verseny a látszattal ellentétben nem volt egyszerű, bár nem panaszkodhatom a körülményekre. Nagyon óvatosnak kellett lenni, 2-3 körre volt szükség, hogy beinduljon a dolog, legyen ritmus, ismerjem a kanyarokat – aztán már csak az erőre volt szükség, hanyagolni kellett a visszaváltást: tolni nagytányéron, fáj is a hátam! Egy nehézséggel találkoztam, erre sürgős megoldás kell: a nedves kesztyűvel nehéz volt fogni a kormányt, amihez amúgy sem vagyok annyira hozzászokva. A dupla akadálynál volt is ebből baj, de végül nem estem el, viszont az utolsó körben, amikor tudtam, hogy nagyon kell figyelni, a füves részen csak elestem. Azt már látom, hogy ha győzni akarok, akkor le kell mondanom a komolyabb szombati tekerésekről, maximum “picnic ride” lehet!

Végezetül azt kell mondanunk, nagyon jó versenyt láttunk, igazi “crossos” időjárásban, remek hangulattal. Volt ajándék üditő és matrica (?) a nevezés mellé, verseny után pedig virsli és sütemény, bár ebből gyanúsan csak Andris kapott, miután közölte a konyhásnénikkel, hogy ő bizony vegetáriánus, szegények pedig azt hitték, ez valami ritka betegség… A hangosbemondóból folyamatosan bemondott eredményekért külön plusz pont jár, bár a zenei izlésünk nem egyezik a SC szervezőkkel. Volt tisztálkodási lehetőség az embereknek és a bringáknak egyaránt, mitöbb, az eső miatt B-tervet is tudtak varázsolni a szervezők fedett helyiség formájában az eredményhirdetéshez. Egyszóval sikerült tökéleteset alkotni, ezért ha egy kedves rajongó nem lóbálta volna bele minden eredményhirdetéses fotónkba a mobilját, akkor most azonnal Ózdra is költöznénk, de hát így…

A versenyről 205 képet töltöttünk fel a Facebook-oldalunkra, nézzétek át, taggeljétek magatokat és ismerőseiteket nyugodtan!

Most két hét pihenő, aztán végre egy kicsit közelebb Budapesthez, Veszprémben koszoljuk össze magunkat november 17-én. Óriási a készülődés, sok másik kísérő programmal is készülnek a szervezők, nagyon kíváncsiak vagyunk, plusz Andrist is elküldtük, hogy ragasztassa fel végre a gumijait, hátha végre *sóhaj* majd Veszprémben…

Supercross 2. futam, Ózd Kupa, a dobogósok listája: