Indulása óta a Bidon apró szerkesztősége cyclocross versenyekre járt, mivel egy jó barátjuk, a Hegyibringás Tóth Andris (aka Drótos) ezen a télen sem talált magának jobb vasárnapi elfoglaltságot, mint hogy az ország különböző helyszínein versenyezzen gyakran kegyetlen időjárásban. Nagyon megteszett e sorok íróinak a Supercross sorozat és a kis számú, de igen lelkes és nagyon ügyes cyclocrossos társaság, akiknek egy részét (látásból) ismertük már az országúti szakágból. Andrisunknak a szezon elején nem volt szerencséje a szingóval, azonban a bringa többi részére nem lehetett panasz, mitöbb, sokan megcsodálták gépét. Ezen felbuzdulva be is mutattuk az egysebességes acél cyclocross bringáját már korábban, most pedig ellátogattunk annak készítőjéhez – a Kurtz logó a Bidonéhoz hasonlóan Andris mezén is rajta van. Következzen tehát a békásmegyeri műhelyben lezajlott beszélgetésünk és a helyszínen készített képeink, avagy this is where the magic happens.
Honnan származik az elnevezés, hiszen a te becsületes neved Szabó Dávid? Esetleg az Apokalipszis most hírhedt tábornoka?
Mondhatnám azt is, ha jobban hangzik, írd azt 😉 de az igazság, hogy a “Szabó” családnévvel kicsit nehéz dolgom volt, lett volna (elég csak a Patai-Szabó márkanévre gondolni…), így esett a választás édesanyám leánykori vezetéknevére. Bevallom, nem annyira a magyar piac a piac itt, hanem inkább a német, esetleg az angol nyelvterület, és ez a márkanév ott is tökéletesen tud funkcionálni.
Hogyan kezdődött a történet? Mi úgy tudjuk, eredeti foglalkozásod szerint mérnök vagy.
Gyerekkorban kezdődött, megszerettem a biciklizést, rengeteget bringáztam itt a “faluban”, szerelgettem az ócska biciklijeimet. Itt is születtem a “faluban” (Békásmegyer-Ófalu). Régen nagyon sok földút volt errefelé, és ott döngettünk a kempingbiciklivel, meg egyebekkel, amink éppen volt. Miután megkaptam az első országútimat, abba beleszerettem, de sajnos az már túl későn volt (vagy hála Istennek…) ahhoz, hogy versenyezni kezdjek, versenyző legyek, de azóta az országútizás egy szerelem. Aztán odáig fajult a szerelés, hogy elkezdtem egy-két vázat is átalakítani. Ezek mondjuk igazából csak amolyan foltozgatások voltak, oxigén-acetilén lánggal hegesztettem rajtuk ezt-azt, de akkor úgy döntöttem, meg kéne tanulnom ezt rendesen. Évek óta olvasgattam egy kerékpárvázépítő fórumot, ahol mindig hirdette magát egy amerikai vázépítő mester, hogy ő tart vázépítő kurzusokat. Utána egyszer úgy adódott, hogy nem mentem el szabadságra a sok munka miatt, megmaradt őszre minden szabadnap, ráadásul volt félretett pénzem is, és akkor jött a kör-email a fickótól, hogy most van egy szabad hely, lehet jelentkezni. Akkor azonnal tudtam, hogy ott a helyem.
Ez volt az a kurzus amit a honlapodon is írsz, Michigan-ben, ugye? Mennyi idő egy ilyen tanfolyam?
Két hetes gyorstalpaló volt, tehát itt igazából nem tanul meg az ember vázat építeni, hanem egy bevezetést, kezdőlökést kapsz csak az irányba, hogy utána itthon már önállóan, rengeteg gyakorlással megtanulhasd ezt a dolgot. Olyan alapokat sajátítasz el, ami fontos, hogy ne essen szét egy váz alattad, valamint megfelelő geometriája legyen, tehát alaphibákat ne vétsél miközben tervezed, készíted.
Akkor ez egy egészen tudatos dolog volt, nem pedig ad-hoc jellegű. Kaptál egy “instant amerikai álmot” két hét alatt?
Igen, így van. Mondhatjuk, ennyi jutott nekem Amerikából, hogy egy műhelyben vasakat reszeltem… 🙂
Ahogy ennek a mesternek a munkáit nézegetjük, ezek nagyon klasszikus, már-már konzervatív vázak, de utána egy olasz mesternél is megfordultál a bemutatkozásod szerint. Ott mi történt?
Zullo mesterhez volt szerencsém kétszer egy hétre kiutazni tanulni, ő a Garda-tó mellett él, alkot. Általában nem fogadott tanítványokat, még inast sem vett maga mellé, de volt egy japán segédje, aki visszament a Távol-Keletre, és így elkezdett keresgélni. Írtam neki, fogadott. Nagy szerencsém volt ezzel, mert betekintést nyertem a hagyományos olasz vázépítés rejtelmeibe is. Tulajdonképpen az egy más világ, amit én nem is űzök azóta – csak ritkán, indokolt esetben. Rézzel, boraxxal, hatalmas hőhatás mellett – tehát szinte izzik az egész váz – forrasztják a muffolt vázakat. Viszont ő is elkezdett már TIG, azaz AWI hegesztett vázakat csinálni, és az ott sokkal jobban megfogott engem, így főleg azt tanulmányoztam.
Aztán ahogy az anyagiak engedték itthon, szép lassan elkezdtem összegyűjteni az eszközöket hozzá, és most már másfél éve (a gyakorlással együtt), hegesztett vázakat is csinálok. Egyelőre csak normál acélból, illetve chromoly acélból, nem pedig rozsdamentesből. A rozsdamentes és a titán váz belső elárasztást is igényel, tehát argon védőgázzal áramoltatjuk át a csöveket belülről is, gyökoldalról így védve a hegesztési varratot. Ehhez szeretném majd a jövő évben átalakítani a sablonomat, megfelelő eszközöket kiesztergálni. Ezt tekintem az elsődleges fejlesztési célnak.
Mi a helyzet a “civil” foglalkozásoddal? Megtartottad, vagy immár csak vázkészítésből próbálsz megélni?
Igen, egyelőre ebből próbálok megélni, de nem nagyon lehet, úgyhogy jövőre valami mást keresek, és ez marad másodállás vagy hobbi. Sajnos…
Hogy alakult a növekedés? Melyik volt az a pont amikor elhatároztad, hogy ezzel szeretnél foglakozni, és elkezdtél pénzt is keresni belőle?
Mindvégig az volt bennem, hogy de jó lenne egyszer ezzel foglalkozni, csak nem voltak még adottak a feltételei. Az első vázat, amit itthon készítettem, még sablon nélkül csináltam, úgynevezett “V blokkokba” fogtam be a csöveket. Egy muffolt váz volt, és csak nagytömegű „vasdarabok” tartották össze (az asztalon). Aztán szép lassan olyan elengedhetetlen kellékeket is megvettem, mint az egyengető asztal, majd megterveztem a sablont és meg is csináltattam. Egyre bővült a szerszámpark, ahogy az anyagiak engedték, és egyre gyakorlottabb is lettem a munkafázisokban is. Így szépen lassan megérett a pillanat, amikor már a megrendelések is kezdtek bejönni, és már elegem volt a “rabszolgamunkából” egy cégnél, akkor azt mondtam, na most megpróbáljuk – és eljöttem. Kicsit amolyan ugrás volt a szakadékba, de nem bántam meg; mi bajom lehet, legfeljebb majd visszamegyek a balettbe ugrálni…
Sajnos eddig kevés energiát és pénzt fordítottam reklámra és marketingre, leginkább interneten és “szájhagyomány” útjántalálnak meg, egymásnak elmondják, hogy “Milyen jó ez a Kurtz váz, amit vettem!” és abból esetleg jön a következő megrendelés.
Akkor csupa pozitív visszajezés van ezek szerint? Tehát sokan mondják, hogy “milyen jó ez a Kurtz váz”?
Igen, hála Istennek, eddig semmilyen probléma nem volt, sőt nagyon szeretik, és elégedettek a vázaimmal.
– Andris mindig osztatlan sikert arat a bringájával, ha megyünk versenyezni, tehát ezt csak alátámasztani tudjuk. –
Sok embernek az új acélvázakról mindig az jut eszébe, hogy sok pénzbe kerül, ami talán igaz is. De miből is áll össze egy ilyen váz ára?
Meg kell venni a csöveket, a csőszettet. Ez lehet Columbus, Dedacciai vagy Reynolds, ezek amiket én használok. Ezen belül is sok fajtája és elég nagy árszórása van a csöveknek. Ugyebár ha muffolt a váz, akkor a muffokat is meg kell venni, és minden egyebet: a villafejet, a papucsokat, a villanyakat, és minden angolul “braze-on”-t, ezek amiket az ember ráforrasztgat a vázra, bovdenmegakasztó, kulacstartószemek, ilyesmik. Ez gyakorlatilag a nyers alapanyag, kell hozzá még venni a forrasztáshoz szükséges anyagokat, magát a forraszanyagot, és a folyatószert. Hegesztés esetén a védőgáz, az elektródák, a pálcák satöbbi. Már mindez egy meglehetősen magas költség, és akkor hozzájön még a munka is, ami nem kevés, minimum két hét egy váz elkészítése. Főleg, ha egyedi csomagtartókat és stucnit is csinálok hozzá.
Ezek után még hátra van a festés, ami megint nem olcsó mulatság. Te találod ki a “design”-t, vagy hozott anyagból dolgozol?
A sógorom a festő, és általában leülünk – meghallgatva a megrendelő igényeit is – és együtt találjuk ki. Nem szeretjük a túl bonyolult designt, hanem inkább a “kevesebb-több” megoldásokat kedveljük.
Szerintünk nem csak nekünk, de sokaknak kicsit nehéz elképzelni ezt a csőszett dolgot, mi történik most a régi nagy gyártóknál, működnek-e egyáltalán?
Nem csak hogy működnek, hanem folyamatosan fejlesztenek, nem állt meg a tudomány. Egyre jobb ötvözeteket találnak ki, gyakran hőkezelik, és ennek köszönhetően egyre vékonyabbra húzhatják a csöveket. A húzott cső azt jelenti, hogy a két végén nagyobb a falvastagság. Ezek speciálisan kerékpárhoz gyártott csövek, néha még az is meg van adva, hogy nagyjából mekkora méretű vázhoz, és mekkora súlyú kerékpároshoz, milyen célra alkalmas az adott csőszett. Ez fontos is, mert ma már ott tartunk, hogy a végein 0,5 mm-ig, a közepén pedig 0,38 mm-ig le tudnak menni a falvastagsággal. Szerintem még mindig van jövője az acél kerékpár vázaknak, bár azt hiszem elérte nagyjából a határát – anyagtudományi szempontból legalábbis – ahova fejlődhetett, de abból a szempontból biztosnak látom a “jövőt”, hogy mindig lesz rá igény, főleg ha már ilyen, viszonylag könnyű vázakat lehet építeni acélból.
Úgy látszik, két részre bontható a műhelyed, hol mi történik?
Itt (az első részen) folyik a “nehézipari” rész, tehát a fűrészelés, reszelés, hegesztés, forrasztás, esztergálás, marás és az egyéb kevésbé finom műveletek. Bent pedig (beljebb sétálunk a hátsó szoba felé) a majdnem kész bicikli szerelése, és olyan finomabb munkák, mint a muffok, villafej kireszelése, váz lecsiszolása. (muszáj megemlékeznünk a kötelező pucérnős plakátról a falon 😉 a szerk.)
Kicsit mesélj nekünk a szerszámokról itt a műhelyben, például láttuk a sablonodat, az saját fejlesztés?
Igen, én terveztem és fejlesztettem ki. Kicsit úgy van ez, mint a házépítésnél, hogy az elsőt az ellenségednek csinálod… 🙂 Persze most már egészen másképp csinálnám, de majd ha lesz rá keret, talán készül egy új sablon. Egyelőre kitapasztaltam a kis lelkét, tudom, hogy mit hogyan kell beállítani, és ezt használom. Lézerrel lett vágva, illetve egy szerszámkészítő csinálta a marógéppel és az esztergával készült elemeket.
Az itteni esztergát tavaly vettem, kiváló magyar gyártmány, nagyon hasznos dolog, sok előnye volt, és meg is szerettem közben magát az esztergálást, szívesen nyúlok hozzá, szívesen készítek apróbb darabokat, amikkel a vázakat kell kiegészíteni, például bovdenmegakasztókat, de az acél villanyakakat is kell esztergálni, ott ahol a csapágy ráül, méghozzá néhány százados pontossággal. Ezeken felül is még nagyon sok mindent készítek vele, tehát jó dolog, ha van egy ilyen gép kéznél.
A másik egy egyszerű kis kínai marógép; arra, hogy a csőáthatásokat kimarja az ember, tökéletesen megfelel. Plusz egyéb apró munkálatokra, például, hogy a fékhíd kimarása szépen illeszkedjen a támvillák közé, satöbbi.
Vannak általad is csodált nagy márkák, gyártók, esetleg külön vázszettek, akikre példaként tekintesz? Kik a kedvenceid az iparból?
Természetesen a mesteremet, Tiziano Zullo-t említeném, és akiket még nagyon szeretek, azok inkább amerikai vázépítők, a Signal Cycles, a Vanilla, Bishop, Zanconato, valamint az ausztrál Baumot tudnám megemlíteni.
Aztán a karbonvázak közül tetszik a Cannondale SuperSix és a Colnago muffolt C59-ese is, ott egy kicsit megmaradt a hagyomány.
Mostanában erős reneszánszukat élik az acélvázak, pláne az egyedi festésűek. Főleg az “angolszász” vidékekre jellemző ez, mit gondolsz a jelenségről?
Örülök neki. 🙂 Szerintem is nagyon jó dolog, több szempontból. Az acélvázaknak van egy örökérvényű szépsége, kényelmesek, tartósak. Maga az anyag könnyen, sokoldalúan megmunkálható, javítható és újrafelhasználható, környezetbarát. Széles választék van speciális kerékpárváz csövekből, így az egyedi ötletek és persze a méretre készítés könnyen megvalósítható. Egészen más érzés egy kifejezetten rád szabott bringán tekerni, mondhatni maximálisan a te kívánt hajtási pozíciódra van megtervezve/szerkesztve az a váz. Egy szép, egyedi festés pedig már csak hab a tortán.
Az itthoni klasszikusokkal neked akkor nem is nagyon volt kapcsolatod? Gondolok itt Patai Szabóra, Pajtibácsira…
Nem, csak hallomásból ismerem őket, de ifjúkoromban volt egy Patai Szabó vázam körülbelül egy évig.
Min dolgozol most éppen, ez egy külön megrendelés?
Ezt egy barátom rendelte, van már egy karbon váza, de kicsit nyekereg, és fél, hogy meg fogja adni magát. Azt mondta, tervezzek egy hasonló geometriát – picit módosítva (másoljam le azt a geometriát), de legyen egy acél váz, amire átülhet. A villa egy Reynolds Ouzo.
Sok biciklinél, és tulajdonosuknál megfigyelhető, hogy a “design”, egy-egy jobban sikerült festés adja el az egész kerékpárt. Kevésbé figyelnek az igazán fontos részletekre, mint például a geometriára. Mit gondolsz erről?
Igen, sokszor már messziről látod, hogy hogyan ül valaki a biciklin, és fogod a fejed, hogy “te atyaúristen…”, és nem is tudja az illető, hogy miért fáj a válla, nyaka, dereka, satöbbi. Én mindenkinek azt javasolnám, ha nem is vesz egyedi vázat, de legalább tájékozódjon arról, hogy hogyan kell helyesen beállítani egy kerékpárt számára, és persze, ha anyagi lehetőségei engedik, akkor mindenképpen javaslom, hogy egyszer egy egyedi, méretre készült vázat vegyen magának, és akkor megtudja, hogy mi a különbség.
Nem bonyolultabb egy “hegesztett” váz elkészítése? (Gondolunk itt elsősorban az áthatások kiszerkesztésére…)
Nem bonyolultabb, de nagy precizitást igényel. Mivel nagyon vékony falvastagságú csövekről beszélünk, egy kisebb, néhány tized milliméteres hézag esetén is már nagyon könnyű az anyagot hegesztés közben elégetni. Ha pedig több hozaganyagot adagolsz, akkor nem lesz szép a varrat. Tehát az áthatásokat nagyon pontosan kell kimarni vagy kireszelni. Ez persze érvényes a muffolt és élforrasztott vázakra is, na meg úgy általában, érdemes a precizitásra törekedni. 🙂
Hogy készülnek a tervek? Simán papíron, ceruzával, vagy használsz valamilyen CAD programot?
Szoktam néha használni, van egy bikecad nevű program, de leginkább 1:1-es rajzokat készítek ceruzával. Azért, mert ott mindent látok, és mindent ki tudok szerkeszteni, olyasmit is, mint a gumiférőhely, hajtókarhézag satöbbi. Ez az előnye megvolt a műszaki egyetemi végzettségnek, hogy a műszaki rajzot és a szerkesztést jól megtanították, és szeretem is használni.
– Intermezzo, elkalandozunk egy kicsit: melyik Giron ki mit tolt, ki nyert, ki kire sértődött meg, stb. –
Voltak “súlybeli” kritériumok feléd bármelyik megrendelőtől?
Igen, gyakran. És persze meg is értem, hogy általában minél könnyebb vázat szeretnének, de az acélnál nem ez az elsődleges szempont. Sokszor a falvastagságon vagy a csőátmérőn alkudoznak, ilyenkor azt szoktam mondani, inkább legyen egy olyan stabil vázad, ami egy életre szól és nem fog alattad összenyekkenni, és nem számít az plusz 100 vagy 200 gramm. Különösen annak a fényében, hogy van rajtunk 10kg súlyfelesleg, ugyebár 🙂
Hogyan oldod meg a szettek beszerzését? Vagy van olyan, hogy valaki nem is kész biciklit, hanem csak egy vázat szeretne?
Ez a nagy nehézsége pluszban az egésznek, hogy egy nagy gyártó megveszi az alkatrészeket a magyar nagyker ár harmadáért, negyedéért. Én pedig, hogy egy picit is versenyképes legyek árban (dehát ez amúgy teljesen lehetetlen…) még a magyar nagykernél is olcsóbb forrást kéne, hogy találjak. Ezért néha szoktam a német vagy angol weboldalakról alkatrészeket összeszedni, de arra meg nem tud az ember napokat szánni, hogy mindig vadásszon a legkedvezőbb ajánlatokra. Úgyhogy egyrészről jó az, amikor komplett biciklit kérnek, mert én válogathatok össze mindent, és akkor az egész bicikli egy szép egység lesz, úgy ahogy én (és a megrendelő…) elképzelem. Másrészről meg sokkal kényelmesebb (mint az Andrásnál is volt), hogy azt mondja, ő hoz mindent, nekem “csak” a vázat kell elkészítenem. Nála ez jól is sült el, mert szépen, kulturáltan sikerült összeválogatnia az alkatrészeket.
Úgy gondoljuk, a mai Magyarországon elég nehéz tud lenni az egyéni vállalkozók sorsa, te hogyan éled meg ezt a helyzetet?
Nos igen, sokszor az is problémás, hogy a járulékokat kifizesse az ember. Ebből a szempontból jobb volt alkalmazottnak lenni, mert semmi probléma nem volt, hó végén jött a fizetés, és kész.
Nehézség volt az időm menedzselésének a megtanulása is, nekem hónapokba, évekbe tellett mire megtanultam, hogy ne pazaroljam el az időt minden másra egész nap, hanem tényleg azt mondjam magamnak, hogy akkor most 8-12-ig ezt csinálom, és utána délután is, és amíg be nem fejezem, addig nincsen más. Nyilván itt nincsenek szigorú határidők, nem kötbéres egy ilyen váz, de ég a pofám, mikor megígérem szeptember végére, de csak novemberben szállítom le… Úgyhogy ezt idővel megtanulod, hogy jól gazdálkodj az idővel, meg egyáltalán mit ígérjél, mikorra leszel készen.
Mostanában sok új trend jelent meg a piacon, amik szembe mennek az országúti kerékpárok kicsit talán konzervatív világával; Te tervezel újítani?
Én is szeretem az országúti kerékpárban a klasszikus megjelenését, és egy kicsit viszolygok ezektől az újdonságoktól, de nem szeretnék vaskalapos lenni, úgyhogy, ha ez a fejlődési irány, akkor majd haladunk vele. De ameddig nem muszáj, addig nem szeretnék tárcsaféket egy országúti kerékpárra… Az elektromos váltásról is hallottam már sok eltérő véleményt. Most legutóbb csináltam egy vázat egy Di2-es váltórendszerhez. Persze ha a megrendelő ezt kívánja, akkor megcsinálom, majd elmeséli a tapasztalatait. Egyébként mostanában lehetett érdekes dolgokat hallani Wigginsről és a Di2-ről 🙂
Facebookon láttuk az Eurosportos nyeremény vázat. Ez pontosan hogyan volt, ők kerestek meg téged, vagy fordítva?
Mi kerestük meg őket, volt ugye a Tour de France alatt a játék, és onnan jött az ötlet, hogy kéne a Giro d’Italia alatt is egy hasonló felajánlás. Amúgy is a Giro a nagy kedvencünk, így hát megszületett az ötlet.
Akkor ezek szerint követed a sportot? Kik a kedvenceid?
Inkább csak fél szemmel. Régen Jan Ullrich volt a kedvencem, később talán a Schleck testvérek, akik sajnos letűnőben vannak, és most Quintana az, akit nagyon csípek, a “kisegér”.
Van egy másik (több is van igazából, de talán a legnépszerűbbek ők) “pólusa” a hazai vázépítésnek itthon, amit a Merényi műhely képvisel Miskolcon. Velük milyen a kapcsolatod?
Ismerem őket személyesen, voltak is fényeztetni a sógoromnál. Jóban vagyunk, bár nem sokszor találkozunk vagy beszélünk a távolság miatt. Meg ez egy elég individuális dolog, az ember bezárkózik a műhelyébe, és csinálja a vázakat. Tehát nagyon nincs is szükség “szakmai fórumra”. De időnként azért szoktunk beszélgetni. Jóban vagyok még Horváth Andrissal is, aki egy vörösvári vázépítő srác. Vele már csak a kisebb távolság miatt is gyakrabban találkozunk.
