Üdvözlünk mindenkit a Bidon Awards 2015 alkalmából e fantasztikus eseményen. Eljött az idő, hogy ismét megtartsuk a virtuális gálát, amelyen a tavalyi év legjobbjait díjazzuk a kerékpározás világában, legyen szó versenyzőről, versenyről, vagy éppen kerékpárról. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen sok kiemelkedő teljesítményt láthattunk például a versenyzőktől mind a hölgyek, mind az urak között a 2015-ös szezonban. Most, hogy mindenki elfoglalta a helyét a Bidon színeiben pompázó teremben, el is mennek a fények szabad a csók, és az est házigazdája – aki nem Fejes Miki, hanem Fejes Miki nálunk dolgozó ikertestvére – már fent is van a színpadon. Háta mögött lesznek kivetítve a kategóriák és a top 10-be beférő versenyzők, míg a top 3, azaz a díjazottak pedig majd felsétálnak hozzá átvenni a nem mindennapi jutalmukat. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik – kezdődik!
Mivel az élet (szorgalom, tehetség, szerencse, stb.) úgy hozta, hogy hazánk ifjú reménységének, Pelikán Jani sporttársnak sikerült külföldre, Ausztriába szakadnia versenyzésileg, úgy gondoltuk, kár lenne nem többet megtudni az élményeiről a puszta versenyeredményeken túl. Főleg azután, hogy olyan kiválót beszélgettünk pár üveg hideg, alkoholmentes ital mellett. Ezért aztán megkértük, hogy amikor épp nem a Pilist vagy a labancokat tartja rettegésben, írjon pár sort a vele történtekről, hiszen
biztos óriási élmény, ami keveseknek adatik meg,
és ha valaki egyszer a nyomdokaiba lép, biztosan hasznosnak bizonyul majd a megszerzett tudás.
Nincs más hátra, mint átadni Janinak a terepet – spoiler alert, ezúttal az első szárnypróbálgatásokról van szó. Read More