Ha már egyszer volt lehetőségünk Dohában követni a világbajnokságot, találkoztunk és beszélgettünk a magyar csapattal. Hét közben a versenyzőket hagytuk koncentrálni, Rusovszki Gáborral és Árvai Attilával beszéltünk, majd a junior mezőnyverseny után, ahol Karl Ádám és Peák Barnabás is indult, már magukkal a versenyzőket is megkérdeztük az élményekről, valamint természetesen Rusót is, hogy ő hogy látta és hogy hogy értékeli a küzdelmeket.
Peák Barnabás az időfutamról és a mezőnyversenyről
Az időfutam előtt beállítottuk rám Pelikán Jani BMC-jét. A másik bringán sem volt tökéletes a beállításom, mivel azt is kölcsön kaptam és én lőttem be magamnak, ezt sem tudtam rendesen kipróbálni. Amikor elindultam, éreztem, hogy a nyereg nagyon nem tetszik, ki is dörzsölt, nem tudtam rajta kényelmesen ülni. A könyöklőn csak zsibbant a kezem, nem volt az igazi, nem volt jó a pozícióm.
Emellett úgy éreztem, hogy a meleg levegő és a légkondi váltakozása miatt pici megfázást összeszedhettem, nem éreztem erőt a lábamban. Az első kör még haladt, de utána nagyon megállt a lábam, majd a végén megint kicsit összeszedtem magam. Beértem, ez most erre volt elég. Igazából örülük neki, hogy így is sikerült egy 45.5-ös átlagot menni, de hűvösebb körülmények között, vagy az EB-n használt Hrinkow-val (bár azzal sem mehettem volna a matrica hiányában…) talán kicsit jobbat megyek. De a kis betegség miatt, illetve mivel így megcsapott a meleg, ennyi jött össze.
Aztán a két köztes napon összeszedtem magam, és a megszokott országútimon mentem, ez már jobban tetszett. Voltunk egy edzésen a profikkal, lószolgattuk kicsit egymást viccből a belgákkal – esélyünk az nem volt, de ők sem gondolták komolyan. Ekkor már azt éreztem, hogy nem lesz ez olyan rossz 🙂 A verseny reggelén nem éreztem magam túl jól, de gondoltam, ha visszaülök a bringára, úgyis jobb lesz. Nagyon meleg volt, nagyon zaklatott volt a verseny; minden kanyarban volt lökdösődés, bukások indokolatlan helyeken és okokból, egyébként jól éreztem magam. Fel tudtam venni kulacsot neutráltól és Rusótól is. Egy-két bukást megúsztam, majd elment a szökés. Én végig hátul voltam, mert nem volt kedvem acsarkodni elöl – úgy voltam vele, hogy úgyis az utolsó 3 kör számít, akkor majd előre megyek. Sajnos a többi ország elengedte a szökést, ami meglepő, mert nem jellemző az ifi versenyekre, hogy 30 fős szökést elengednek. Hátul nem mentek, kb. mindenkinek volt embere elöl. A mezőnyhajrára akartam rámenni, ott voltam Ádi környékén. De az a bukás, amit ő hátulról érzékelt, én elölről érzékeltem. A fejemmel megtámaszkodtam a mellettem lévőn, aki szintén nem esett el, de beleakadt az első kerekem valamibe és kitört egy küllőm. A lendületet elvesztettem, a kerék sem volt az igazi, úgyhogy akkor már hagytam a mezőnyhajrát. Valószínűleg nem jöttem volna annyira elöl, mint Ádi, mivel ő jobb pozícióban volt, de 40-be talán bejöttem volna. Azzal viszont kb. ugyanott vagyok, mint ezzel a 88.-kal, mert egyik sem nagy eredmény, de nem lett volna rossz.
A VB-eredmény most annyira nem foglalkoztat, csak azt remélem, hogy az eddigiek alapján kapok szerződést külföldi csapattól a jövő évre. Jövőre már U23-as leszek; az EB után volt visszajelzésem csapattól, akikkel abban maradtunk, hogy a VB után beszélünk. Ez most nem sikerült annyira jól 🙂 , de szerencsére az extrém körülmények nagy neveket is megrogyasztottak, mondjuk az Európa-bajnokot megvertem. Talán nem lesz akkora gond, hogy ez a VB most nem sikerült jól. A pálya nem annyira kedvezett nekem, nem vagyok még olyan jó a mezőnyhajrákban, mint mondjuk az Ádi. De van remény 🙂 A jövő év első felét az érettségi miatt nem fogom olyan komolyan csinálni, de VB lesz jövőre is; időfutamot szinte biztos, hogy mehetek. Az a lényeg, hogy egy olyan helyre kerülhessek, ahol sokat tudok versenyezni!
Karl Ádám a mezőnyversenyről
Múlt hét pénteken érkeztünk Dohába; én az időfutamon nem indultam, ezért volt a mezőnyverseny előtt egy hetem koncentrálni a versenyre. A meleget gyorsan megszoktam – ma azért megéreztem, de olyan különösebb problémát nem okozott. Az első körben és az utolsóban nem lehetett frissiteni, de amúgy próbáltam kb. két körönként kulacsot felvenni, néha ez nem jött össze. Nem száradtunk ki, elégnek bizonyult a folyadék.
45-ös átlag lett a végén, ami nem gyenge, főleg ilyen kanyargós pályán, a melegben. Én talán 1-2 kivételével majdnem végig elöl voltam. Nagyjából tudtam követni az eseményeket, de az elmenést sajnos pont nem láttam. Volt egy visszafordító a pályában, ott láttam csak, hogy hopp, ott van egy elmenés. Utána még próbálkoztunk, de nem sikerült.
Az utolsó 500 méteren belém jöttek hátulról, ki is csatolt a jobb lábam a pedálból. Egy ideig becsatolatlanul mentem, aztán visszacsatolás után sikerült még kikerülnöm pár embert. Azt hiszem, valahol ott lehetett körülöttem a bukás is. Nagyjából elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, bár lehetett volna jobb is. Szerettem volna az elejében jönni, ez nagyjából sikerült is, de azon kívül nem volt konkrét elvárás magammal szemben.
Most vége a szezonomnak, talán még egy versenyem lesz ezután Debrecenben, aztán kezdődik a pihenés.
Ruszovszki Gábor a mezőnyversenyről
Erő szempontjából teljesen jók voltak a srácok, erősek voltak. Ami bosszantó, tényleg nagyon bosszantó, hogy gyakorlatilag nem vették észre, mikor történt a szökés, és akkor döbbentek rá, hogy van szökés, amikor azoknak már fél perc előnyük volt. Ezt elnézték. Mindketten tudtak volna a szökéssel menni, az erejük megvolt hozzá. Ez abból látható, hogy Peák Barna próbálkozott is a felzárkózással, viszont negyed- vagy ötödmagával nehezebb nagyobb tempót diktálni, mint amit az elöl haladó tizenvalahány ember tud. Az ereje megvolt hozzá, csak nem volt összhang az ő csoportjában, ezért visszaolvadt a mezőnybe.
Láthatjuk azt is, hogy Karl Ádám a végén a remek helyezkedéssel legalább a mezőnyhajrát próbálta megnyerni. Ezt nehezítette az, hogy 300 méternél belementek hátulról; itt azért mindenki utolsó vérig harcol – a kerékpárjának nem lett semmi baja, de a jobb lába kijött a pedálból. Azért egy 15 fős sorban többet kellett volna dolgozni, mint a mezőnyben, tehát nagyon elfáradt volna, de a hajrában egy kb. 15-18. hely kinézett volna. Az első sor, amelyik bejött a győztes után, egy komoly izomsprintet produkált, azt azért nem könnyű 135 km végén. Nem mondom azt, hogy megnyerte volna a sprintet, messze nem nyerte volna meg, de olyan 15. hely körül végzett volna a befutón.
Sajnos Peák Barna belekeveredett a végén történt bukásba olyan mértékben, hogy belementek a kerekébe, kitört egy küllője, ami aztán hátráltatta. Ezzel már elúsztak az esélyei. Ez viszont azért nem érdekes, mert az előtte a taktikai értekezleteken megbeszéltük, hogy egymásnak segítenek a srácok. Nemzeti érdek, hogy valaki jó helyen bejöjjön, tehát valószínűleg az egyikük úgyis veszendőbe ment volna. Bár a “ha” dolgokat nem szeretem, de ha nem mennek bele, akkor szerintem 22-24. lehetett volna ő is, ennyi változott volna.
Ha az eredményt osztályozni kéne, akkor az erőnlétre 4-est, a taktikára 2/3-ot adnék, mert elnézték az elmenést. Ez egy kényelmes elmenés volt, hátul lehetett volna pihengetni. Az első 10-et szokták piszkálni, hogy gyere vezetni, meg hátramennek leadni néhány pofont, ha nem szállsz be a munkába. Hátul azért nagyon kell figyelni, hogy ne szakadjon emg a sor, de ott azért lehet spórolósan menni. Az nem biztos, hogy Karl Ádám kibírta volna, mert elsőéves ifiről beszélünk, de az egyik legrutinosabb versenyző az ifi mezőnyben. Úgy tudom, ez eddig a legjobb eredményünk az ifjúságiaknál, ilyen szempontból nem volt sikertelen nap. 183 indulóból nem rossz! Végig “ereszd el a hajam” volt, 45-ös átlagot ment a győztes, azért az komoly ebben a melegben. Frissítést megodlottuk, jegekkel felturbóztuk a kulacsokat: zögött benne a jég, amikor feladtuk.
Amit én most drámának tartok – és amit a sok jóindulatú, aki minden mással el van foglalva, nem vett észre – az az, hogy a legjobb 25 nemzet listájában most a 25. helyen állunk holtversenyben az eritreaiakkal, és az első 25 nemzetet hívják meg automatikusan a Nations’ Cup versenyekre. Ezzel kapcsolatban kell itt majd lépni. Sajnos év közben a könnyebb pontszerzőkön nem voltunk, de nehezebb olasz versenyeken voltak a Barnáék egyszer-kétszer. Közben pl. a szlovákokat a Karl-Peák-Valter trió bármikor veri. Sajnos Valter Attila nem vállalta ezt a versenyt, pedig a tempóval olyan igénybevételt csináltak a versenyzők, amitől ez egy nehéz hegyi versennyé vált. Pantani is azt mondta, hogy egy versenyt mindig a versenyzők teszik nehézzé, nem a terep. Ezt most nagyon kontrasztosan lehetett látni, a veseny nagy rohanás volt.
A dohai világbajnokságon való részvételünket a Mesterbike segít megvalósítani.
