Szél, eső, “rázós” utak, síkság, mezőgazdaság, lószok mindenütt. Ez akár egy átlagos hétvégi edzés/verseny is lehetne a Kárpát-medencében, de nem az… Ez a Paris-Roubaix, észak Franciaországban, Compiegne és Roubaix között. Idén a 257 km-ből 55 a kockakő, mégpedig 29 változó nehézségű pavé-ra lebontva. Huszonöt, egyenként nyolc fős csapat fog rajthoz állni a Paris-Roubaix 2017-es kiírásán, hogy az előrejelzések szerinti kellemes napos délutánon minket szórakoztassanak, mi pedig megpróbáljuk teljesebbé tenni az élményt egy kis előretekintéssel.
Észak Pokla, L’enfer du Nord, The Hell of the North, ahogy emlegetni szokás különböző nyelveken (várjuk a további fordításokat kommentek formájában). Érdekes módon ez az elnevezés nem a versenyzők szenvedéseire reflektált eredetileg (pénzért biciklizni egész nap? Count me in!!), hanem az 1919-es pályabejárás után használták az újságírók, hogy leírják a háború utáni állapotokat az útvonal mentén.
Hasonló módon a kockakövek sem voltak mindig ennyire ikonikus szereplői a versenynek, hiszen sokáig minden verseny kockaköves verseny volt, köszönhetően a korabeli útépítési technológiáknak. Sőt, az élő közvetítések megjelenésével rohamosan csökkenni kezdett a szektorok száma, mivel az útvonalban szereplő falvak, városok polgármesterei nem voltak túl büszkék a környék minősíthetetlen útjaira, és elkezdték azokat “felújítani”. Érdekes módon a magyar polgármesterek egy része nem aggódik ilyeneken… Később azon megfontolásból tartották meg a pavékat, hogy karaktert adjanak az amúgy “dead flat” versenynek, és ne szülessen meg a nyolcszázadik (becslés!) 200+ kilométeres francia “klasszikus”, ami tömeghajrával végződik. Milyen jól tették… Akit jobban érdekel a téma, az itt a verseny kissé indokolatlanul bőven kidolgozott Wikipédia oldalán további érdekességeket olvashat.
Biztos nektek is vannak kedvenc kérdéseitek nem bringás ismerőseitektől… Például az örök klasszikus, “Miért borotválod a lábad?” (bónuszpont, ha elhangzik, hogy aerodinamikusabb-e így!), vagy, “Miért Tour de France, ha nem is csak Franciaországban van?”. Nos, ezen a listán szerepelhetne a Paris-Roubaix is, ami immár 50 éve nem járt a francia főváros közelében sem, hiszen Compiegne városából indul április legrázósabb hétvégéje mostanában. Mintha lenne egy Budapest-Pécs Nagydíj kis hazánkban, ami Székesfehérvárról indul…
Az idei 257 kilométernek az ötöde lesz kockakövekkel borítva, mint írtuk, 29 szektorra bontva. Ezekből a leghosszabb a Hornaing à Wandignies (17. szektor) a maga 3,7 kilométerével, a legrövidebb pedig közvetlenül a befutó előtt van, 300 méter hosszan. A verseny első 100 kilométere egyáltalán nem tartalmaz kockaköveket, még a hivatalos térképre is csak mint egy lábjegyzet került rá… A szektorok az idei évtől kezdve színekkel vannak megkülönböztetve, bár erről sok infót a verseny hivatalos oldalán sem találni. Egy biztos, a feketével jelölt szektorok lesznek a legnehezebbek, a többi pedig vörös, narancs, kék vagy sárga lesz. A színjelek valószínűleg csak a helyszínen jelennek meg, mert most mindenhol a klasszikus csillagos rendszert láthatjuk. Itt az öt csillag jelöli a különösen nehéz szakaszt (budapesti hasonlattal élve, mint a Rákosrendező mögötti “szektor”), egy pedig a könnyűt (maradva a fővárosban, mint ami Várkert bazár előtt van).
Öt csillagos szektorból idén három is lesz – ami ezekben történik, általában a végjátékra is kihat. Sorrendben így néznek ki:
- Trouée d’Arenberg (2.4km)
Itt az erdőben az okosok szerint megnyerni nem, de elveszíteni könnyen lehet a versenyt. Ha minden igaz, hátszelünk lesz, ami még egy lapáttal rá fog tenni az amúgy is magas tempóra, amivel ide megérkezik a mezőny (60 fölöttiről van szó 😉 ). Sok múlik még azon is, hogy a kordonok hogyan lesznek lepakolva, hiszen voltak évek, mikor ki lehetett kerülni a rázós szakaszokat, ha valaki inkább a füvet választotta (ez elég rosszul hangzik azért egy alapvetően sporttal foglalkozó oldalon… #420).
- Mons-en-Pévèle (3km)
Ő a tizenegyes szektor, ami azt jelenti, hogy utána még 10 van hátra. Két éles kanyarral és kereken három kilométeres hosszal egy igazi szörnyeteg. Aki itt nincsen elöl ugyebár…
- Carrefour de l’Arbre (2.1km)
A négyes számot viselő pavé az utolsó komoly rázató, ami utána következik, már csak egy szolid nosztalgia. Több kanyar, végig hiányos “burkolat”, rengeteg néző, és teljesen elmebeteg tempó. Többször volt már rá példa, hogy itt született meg a győztes, nem lepődnénk meg, ha idén sem lenne másképp. Pár éve Stybar győzelmi esélyei úsztak el ezen a szektoron, de emlékezhetünk 2009-re is, mikor Boonen itt alapozta meg győzelmét egy jól időzített támadással. Ehhez persze az is kellett, hogy – az akkor még aktív – Thor Hushovd elnézzen egy kanyart, és bukjon egy tisztességeset.
Ha minden igaz, akkor az időjárás idén nem lesz komoly faktor. Gyenge déli szelet jósolnak, napsütéses 20 fokkal kiegészülve. Ez rögtön magával vonza a gyors versenyt is; nem lenne meglepő, ha az idei is rekord gyorsaságú lenne a tavalyi 43,9-es átlag után. Mi egy klasszikus, pár emberes sprintre számítunk a végén.
No de kik küzdenek meg egymással és a pályával? Huszonöt csapat áll rajthoz idén: a 18 World Tour gárda és 7 további csapat.
A honlap rajtlistája szerint az Orica – Scott került az oldal tetejére, köszönhetően a címvédő Mathew Hayman jelenlétének. Meglepő lenne, ha az ausztrál duplázna, de bár tavaly is sikerült mindenkit meglepnie. B-tervnek van még egy idén tavasszal zseniális Durbridge, és majdnem hazai pályán versenyző Keukeleire is. Quickstepéknél minden a király, Tom Boonen köré van szervezve, de a katonái helytállnak egyesével is, ha erre kerülne sor majd. Stybar, Terpstra, Trentin, Keisse mind képesek nyerni, ha Tomekke beadja a kulcsot. Reméljük azért, hogy nem fogja. Utolsó versenye profiként (haha, mennyiszer mondták már ezt sokan előtte…), múzeumba illő lenne, ha egy ötödik, rekordszámú PR győzelemmel búcsúzna.
A Sky Ian “A Hentes” Stannardban bízik, csak sprintelnie ne kelljen. Neki lehet, hogy kicsit meleg lesz az idő, így mi inkább a Luke Rowe, Elia Viviani párost tippelnénk az elejére. Sem Taylor Phinney, sem Sep Vanmarcke nem épült fel még a múlt heti bukásából, így a Cannondale hite Dylan Van Baarle-ban van, aki tavaly is jó szezont futott, és idén tavasszal is meg-megérkezik. A Lotto Soudalból nehéz kiemelni bárkit is, eddig nem voltak túl hangosak a klasszikusok alatt, és a Dimension Databól is csak Boasson Hagent tudjuk mondani (ilyenkor szokott hazaérni egy 6 fős szökés, 3 lottóssal és 3 datással, EBH nélkül 😀 ).
A Trek Factory Racingnél van a másik még aktív PR győztes a mezőnyből, John Degenkolb. Az ő tavasza sem egy sikertörténet eddig, de még véletlenül sem írnánk le. Csapattársa, Koen de Kort szintén nyert már egy Roubaix-t, igaz, az U23-asok között, és nem is tegnap. De ha esetleg egy szökéssel elverekszi magát a végéig, akkor bármi lehet. Stuyven-nek sem ismeretlen az U23 PR dobogó, ő 2011-ben volt második.
A Sagan Bora – Hansgrohe egyértelműen Saganra épít – szerencsére Franciaország ezen része (is) gyönyörű, és a többiek sem fognak unatkozni. Reméljük, jó kerékpáros szokás szerint szeretik a traktorokat… Peternek eddig még nem sikerült maradandót alkotnia a Roubaix-n, de idei formája meghozhatja az áttörést. Potenciális esélyesként, kvázi csapat nélkül nagyon nehéz dolga lesz, de azért érthető módon nem féltjük 😉
A harmadik csúcsfavoritot (Bonnen és Sagz az első kettő) a BMC-ben találjuk, Greg van Avermet személyében. Őt inkább mindig inkább a kockaköves “falak” tetején képzeljük el, pedig itt is állt már dobogón. Erős, okos, rutinos, ráadásul csapata is van. Lars Boom nincsen élete formájában, de ő is otthonosan mozog a kockaköveken, emlékezhetünk a Tour szakaszgyőzelmére itt. Ő a Lotto NL – Jumbo egyetlen reménye most. A Movistar köszöni a meghívót, és elhozta azokat, akik már eléggé lebarnultak az erős tavaszi spanyol napon. Talán Bennati, esetleg Oliveira vagy Dowsett fogja megmutatni magát a végén, a többieknek marad a “szponzorszökés”. Demare az FDJ-ből egy titkos favorit, jól megy idén, jó csapata van, és hazai pályán versenyeznek. Figyeljetek oda rá! A Direct Energie-ből Chavanel-t lesz érdemes figyelni, múlt héten elhozott egy top 10-es helyezést.
Sokan emlegetik az AG2R-es Oliver Naesent is, hát mi is így teszünk. Mikor utoljára láttuk, éppen Saganra rakta a kereket, egészen az esőkabátos incidensig. Ez jó jel, remélhetőleg itt kicsit távolabb megy a kordonoktól… A Sunweb egy jelentéktelennek tűnő (!) sort hozott, de egy elmenésben sokan veszélyesek lehetnek a fekete-fehér csapatból. Nikias Arndt pedig jobb napjain top sprinterekkel is felveszi a versenyt.
Kristoff is favorit, bár idén mindig pont lemaradt a dobogóról. Csapattársa, Tony Martin pedig szintén nyert már kockaköves Tour szakaszt, tehát fél szemünk a Katushan. Az Astana, mióta Boom-ot is elengedte, nem igazán veszi komolyan a tavaszi klasszikusokat, kíváncsian várjuk, mit hoznak ki ebből a nyersanyagból, amit a csapatuknak hívnak. A Wanty-sok a Sunwebhez hasonlóan olyan felállással érkeztek, ami mindenre jó lehet, meglátjuk majd. A Bahrain is inkább csak kötelezőből van itt, míg az Emirates legalább hozott egy csomó sprintert.
A Cofidis-ről (úristen, mi lett ebből a csapatból… 🙁 ), a Sport Vlaanderenről, a Fortuneoról, a Roompotról, és a Delko Marseille-ről nehéz érdemében nyilatkozni, mindegyiküknek siker lenne egy top 10-es helyezés is.
Ha Roubaix, akkor különleges bringák! Minden évben megy a matek: milyen géppel, gumival, nyomással, satöbbivel kéne indulni. Érdekes, hogy pár év alatt mind a cyclocross bringák, mind a klasszikus szingós alufelnik teljesen kikoptak a mezőnyből. Ami konstans, az a dupla bandázs a kormányon, és néhány gyártó teleszkóp fétise. Idén a Pinarello ment a legmesszebbre az automata (WTF!?), hidraulikus hátsó felfüggesztéssel. Szép új világ! Emellett a fejlesztés mellett szinte fel sem tűnik a Specialized villaszárba “integrált” csillapító rendszere, amit Boonen és Sagan is teszteltek már az elmúlt hetek versenyein. A tárcsafék és 30 pluszos gumi már említésre sem méltó, annyira elterjedt lett. Érdekes módon az előrejelzések szerint sem Sagan, sem Boonen nem fog tárcsás gépet használni, hanem maradnak a jó öreg felniféknél. Talán a defektek magas kockázata miatt, inkább nem akarnak bajlódni azzal a pár plusz másodperccel, amit egy-egy csere jelentene.
Másik jellegzetesség a 44-es kistányérok felbukkanása, és az atomcsapást is túlélő kulacstartók használata. Szoktak még kísérletezni az endurance geometriájú bringákkal is (innen is származtatható a cx gépek eltűnése), de a többség nem igazán szenved ezzel, és fullos aero gépekkel állnak rajthoz, lásd Matt Hayman tavalyi győztes gépe.
Ez volt a mi kis segédletünk az északi pokolhoz (leánykori nevén Paris-Roubaix 2017), nektek a többit már csak hátradőlve kell élveznetek vasárnap. Ugyan mostanában nem vagyunk valami aktívak, de azért nézzetek rá az Instagramunkra, a Facebookunkra, nomeg a mindig pörgő Tumblr-re. Mindig mindig, most is arra buzdítunk titeket, ha valami hiányosságot láttok, vagy van plusz infótok, osszátok meg velünk, válaszolni fogunk 😉
