Ez volt a hölgyek 2017-es szezonja

A minap a férfiak tavalyi évén már végigrágtuk magunkat, most pedig itt az ideje, hogy a hölgyek 2017-es évét is áttekintsük havi bontásban, videók segítségével is. Ahogy arra emlékezhettek, Facebook oldalunkon gyakorlatilag minden női versenyről hírt adtunk hosszabb-rövidebb formában, különösen persze a World Tour és a magyar érdekeltségű versenyekről. Most egy nagy cikk formájában teszünk kísérletet mindezek felidézésére mind a 10 olyan olvasónk számára, akit behatóbban érdekel a női kerékpársport.

A 2017-es év alakulását és erőviszonyait – nem meglepő módon – jelentősen befolyásolták a téli átigazolások, amiből bizony nem kevésnek lehettünk szemtanúi. A 2016-ban is bivalyerős Boels-Dolmans csapathoz megérkezett Anna van der Breggen a megszűnő/WM3-re átkereszelt Rabobanktól, valamint Amy Pieters is a Wiggle High5-tól, viszont elvesztették a visszavonuló Evelyn Stevenst és Ellen van Dijkot, aki a Sunwebbe ment. A Boels-en kívül 6 csapatot tartunk számon nagy csapatként:

• A Canyon SRAM-hoz megjött a korábbi világbajnok Pauline Ferrand-Prevot, aki egy kis karrierválság után ismét meg akarta kedvelni a kerékpározást, valamint az a Leah Thorvilson, aki alig 38 évesen egy egészen érdekes és úttörő projekt keretében érkezett a profi kerékpározás világába.
• A Cervelo-Bigla rengeteget erősödött a két dán fiatal tehetség, Cecilie Uttrup Ludwig és Marie Vilmann érkezésével, valamint adtak egy lehetőséget – a világot korábban azért nem éppen megváltó – osztrák bajnok Chrstina Perchtoldnak.
• Az Orica-Scott csapatából egy év után továbbállt Tayler Wiles, a 2014-es junior időfutam világbajnok Macey Stewart pedig egy év szünet mellett döntött. Azért túlélték a veszteségeket, mivel a csapat ausztrál magja megmaradt, nem beszélve Annemiek van Vleutenről, aki talán a legértékesebb bringásuk volt 2017-ben.
• A Sunwebnél nagy volt a jövés-menés, amely során rettentő sokat erősödött a holland csapat. A már említett van Dijk mellett végre átjött Európába az amerikai Coryn Rivera, valamint lecsaptak a Rabobankot elhagyó Lucinda Brandra, ezzel megkerülhetetlenné váltak az év első versenyétől kezdve. Leigazolták a 2016-os junior Európa-bajnok német Liane Lippertet, valamint a francia Juliette Labous-t, aki francia junior bajnok volt időfutamban és mezőnyben is, illetve bronzérmeket szerzett juniorban a 2016-os EB és a VB időfutamán.
• A Wiggle High5-nál komoly veszteségek voltak: befejezte a versenyzést Johansson és Abbott, illetve Pieters mellett elment az ausztrál sprinter Chloe Hosking is (ő az Alé Cipollinibe). Megszerezték viszont a Lottotól Claudia Lichtenberget, aki a hegyes-dombos versenyeken nagyon hasznos csapattag, valamint egy év után visszatért Emilia Fahlin, aki a Hitectől érkező Julie Lethtel együtt szintén „jómunkásemberként” ismert.
• A WM3 Energie az egykori Rabobank reinkarnációja, Marianne Vos és Kasia Niewiadoma köré épült az új csapat. Több alapember (PFP, van der Breggen, Brand, Gillow, Knetemann, De Jong) elvesztését nem tudták pótolni, az érkező Kitchen, Scandolara, Markus, Plichta, Gafinovitz ötös azért nem ugyanazt a szintet képviseli, ha a szívünkre tesszük a kezünket.
• Mindenképp érdemes még szólni az olasz Alé Cipollini nemzetköziesedéséről, hiszen az említett Hosking mellett Kasper, Ensing, Tuslaite és a nálunk Instagram takeoverező, brilliáns Carlee Taylor is érkezett, valamint a hasonló cipőben járó francia, nevet váltó FDJ csapatáról, ahová a Rabotól Gillow és Knetemann jött, megbontva ezzel a csaknem színtiszta gall névsort.

Ennyi „bevezető” talán elég is, azt azonban még tegyük hozzá, hogy magyar részről négy olyan ifjú hölgy volt 2017 januárjában, akikről feltételezhető volt, hogy komolyabb nemzetközi versenyeken is látni fogjuk őket. Benkó Barbara fókuszában (see what we did there?) továbbra is a monti állt, ám válogatott szinten általában lehet az ő megjelenésére számítani. Kanti Dorottya az előző, egészen ígéretes évhez hasonlóan hazai-belgiumi hibrid versenyzést tervezett a Bátorfi és a De Sprinters Malderen színeiben, Kormos Veronika pedig a Lares-Waowdeals-nél töltött kissé félresiklott év után a Maaslandster Nicheliving csapatnál remélhetett egy egészségesebb, erősebb szezont. A magyar bajnok Király Mónika ismét az olasz S. C. Michela Fanini színeiben várhatta a kezdést és ismételten néhány jó eredményt.

Az év a lányok esetében is Ausztráliában indul, jönnek a kengurusimogatós képek meg minden. Az akkortájt 35 éves Katrin Garfoot (Orica-Scott) nyerte mindkét OB-jukat, igazolva azokat a nyilatkozatait, amelyekben erős 2017-ről beszélt. Következett aztán a Santos Women’s Tour 4 szakasszal, ahol az első etapon hazalógó Amanda Spratt (Orica-Scott) diadalmaskodott Ensing és a pár hónappal korábban világbajnoki ezüstöt szerző Kirsten Wild (Cylance) előtt. A Cadel Evans egynapos női kiadását is Orica-lány vitte el, hiszen Annemiek van Vleuten itt szerezte meg első győzelmét az évben.

E hónapban a mezőny átköltözött Európába, a Women’s World Tour (WWT) első versenyére azonban még márciusig kellett várni. A női elit klasszikusai közül a belga Omloop Het Nieuwsblad jött elsőként, amit Lucinda Brand szép csapatmunka végén nyert, rögtön be is bizonyítva, hogy jó igazolás volt, és tud ő menni, ha lehetőséget kap. A versenyen magyar részről Kanti Dorottya is ott volt, de nem fejezte be a versenyt. Rögtön másnap rendezték az Omloop van het Hagelandot, ahol rajta kívül Kormos Veronika is rajthoz állt, de egyikük sem látta meg a célkaput. A győzelem sorsa nagy sprintben dőlt el, Jolien D’Hoore, a „Belgian Bullet” durrantotta le Hosking és Sarah Roy (Orica-Scott) előtt.

Belgiumban folytatódott az élet a Le Samyn des Dames 1.2-essel, amit Sheyla Gutierrez (Cylance) nyert Pieters előtt. Három napra rá Olaszországban a Strade Bianche nyitotta meg a WWT-t; óriási izgalmak voltak, nagyon érdekesen alakult a verseny, és csak az utolsó száz métereken dőlt el a verseny. Győzelmének köszönhetően Elisa Longo Borghini (Wiggle High5) húzhatta magára a WWT-t vezetőnek járó megkülönböztetett trikót, mögötte Niewiadoma és Lizzie Deignan (Boels-Dolmans) állhatott a dobogóra – nem sokkal megelőzve Brandot, van Vleutent, Gillow-t és Garfootot. Máris csupa ismerős név, ugye? A versenyen Király Mónika is elindult, de nem ért célba.

Március 8-11. között futott a Setmana Ciclista Valenciana, amelynek négy szakaszát Kormos Veronika sikerrel teljesítette, és a 116. helyen zárt. A győztes a fiatal Ludwig lett, második az itt már berobbanó kubai Arlenis Sierra (Astana), és Ludwig csapattársa, Ashleigh Moolman-Pasio szerezte meg a bronzot. Aztán jött a WWT második fordulója és a sunyi Ronde van Drenthe, amit nagy sprintben a regnáló világbajok, Amalie Dideriksen (Boels-Dolmans) nyert Elena Cecchini (Canyon SRAM) és Brand előtt. Kettőt pislogtunk, már jött is a harmadik forduló, ismét Olaszországban, a Trofeo Alfredo Bindaval, ahol az addigi sok munkát követően Rivera megszerezte első győzelmét, ezúttal Sierra és Ludwig előtt. Ezt a 131 kilis versenyt Király Mónika a 68. helyen fejezte be.

A hónap során még három kisebb verseny volt Európában, ezeken Hosking, Nettie Edmondson (Wiggle High5), és az újabb erős évre készülő Lotta Lepistö (Cervelo-Bigla) győzött. Mitöbb, Lepistö nem csak itt, hanem a hónap negyedik WWT versenyén, a Gent-Wevelgemen is a legerősebb lánynak bizonyult – mellette a dobogón D’Hoore és Rivera kapott helyet.

Azért nem csak Európában kerékpároztak ekkortájt: március végén kezdődött, de áprilisban ért véget Amerikában a Joe Martin, amit az új amerikai tehetség, Ruth Winder (UHPC) nyert – róla még fogunk hallani. Az öreg kontinensen a Tour des Flanders, a WWT 5. fordulója nyitotta a hónapot. Itt egy újabb Rivera-sikernek lehettünk szemtanúi, ezúttal Gracie Elvin (Orica-Scott) és Chantal Blaak (Boels-Dolmans) előtt ünnepelhetett, ráadásul átvette még a WWT vezetését is Longo Borghinitől! Király Móni itt is elindult, és a 75. helyen ért célba.

Rögtön másnap jött a GP Dottignies 1.2-es, ahol D’Hoore volt a leggyorsabb. Kanti Dorottya volt e verseny magyar résztvevője, és a kihívást teljesítve a 43. helyen végzett – őt itt láthattuk utoljára a női élvonalban kerékpározni. A hat szakaszos Healthy Aging Tourt Ellen van Dijk nyerte van der Breggen és Lisa Brennauer (Canyon SRAM) előtt, majd következett a Tour of the Gila az Egyesült Államokban, ahol magabiztosan győzött Tayler Wiles (UHPC).

E ponton visszatérünk a WWT-hez, hiszen 2017-ben először a hölgyek számára is elérhetővé váltak a „szentháromság” versenyei, vagyis az Amstel Gold, a Fleche Wallonne és a Liege-Bastogne-Liege. Hogy mi történt ezeken? Röviden el lehetne intézni annyival, hogy Anna van der Breggen megmutatta, hogy továbbra is egyike a legjobb női bringásoknak, amikor egy hét leforgása alatt mindhárom versenyt nagyon simán, szólóban megnyerte. Az még hozzátartozik a krónikához, hogy e három viadalon minden esetben Deignan és Niewiadoma végzett mögötte, annyi kiegészítéssel, hogy az Amstelen Niewiadoma van Vleutennel teljes holtversenyben lett harmadik. Volt némi de ja vu érzés! A Fleche Wallonne-t Király Móni nem fejezte be, negyedik helyével van Vleuten viszont átvette a WWT vezetését Riveratól. Móni a LBL-en az 52. helyen zárt.

E hónapban volt még a csehországi Gracia Orlova, ahol – ezúttal egyedüli magyarként – Király Mónika elindult, de nem fejezte be. Ezt követte a luxemburgi Festival Elsy Jacobs; itt szintén egy főre csökkent a magyarok létszáma, és Kormos Veronikának szurkolhattunk – sajnos az utolsó szakaszt nem fejezte be. Előbbi versenyen teljes WM3 dobogó lett (Riejanne Markus, Anouska Koster, Moniek Tenniglo), utóbbit a helyi erő, Christine Majerus (Boels-Dolmans) nyerte Eugenia Bujak (BTC) és Moolman-Pasio előtt. Április utolsó női versenye a Tour de Yorkshire volt, ahol Lizzie Deignan igencsak stílusosan, egyedül hazaérve győzött a brit közönség előtt.

A WWT-ben csak két verseny volt, cserébe viszont mindkettő többnapos. A Tour of Chongming Island három szakasza igazi sprintercsemege volt: először Wild, majd kétszer D’Hoore győzött, így nem meglepő módon D’Hoore, Wild, Hosking lett a végső sorrend, 6 másodpercen belül. A másik verseny a harmadik alkalommal megrendezett Amgen Tour (=női Tour of California) volt, ahol roppant izgalmas versenyzést követően az utolsó, negyedik szakaszon happolta el a győzelmet van der Breggen az amerikai Katie Hall elől egyetlen egy másodperccel, összetörve ezzel a hazai szíveket. A harmadik helyen Sierra végzett, van der Breggen pedig átvette a WWT vezetését.

Mi volt még májusban? Sok-sok egynapos, melyek során Vos háromszor is győzött, Lauren Stephens (Team TIBCO) és Moolman kétszer, de ledurrantott még versenyt Scandolara, van Vleuten, Kirchmann és Solovey is. Moolman megnyerte még az ötnapos Emakumeen XXX. Birat van Vleuten és Garfoot előtt. A Trofee Maarten Wynants-on Kormos Veronika indult, de nem fejezte be.

Ez a harminc nap három dologról szólt: a hónap elején rendezett OVO Energy Women’s Tourról, vagyis a női Tour of Britainről, az országos bajnokságokról, illetve a 30-án kezdődő, tehát júliusban véget érő női Giroról.

A briteknél rendezett 5 szakaszos WWT verseny nem alakult olyan izgalmasan, mint ahogy azt a közönség remélhette, hiszen Niewiadoma az első szakaszon hazaért közel két perc előnnyel, ezzel teljesen elrontotta a játékot 🙂 Nyert még szakaszt Pieters, Hosking, Roy és D’Hoore, összetettben pedig Majerus és Hannah Barnes (Canyon SRAM) állhatott Niewiadoma mellé a dobogóra. A lengyel lány, ha rövid időre is, de ezen a ponton átvette a WWT vezetését.

Az OB-k előtt Király Móni végignyomta a Giro del Trentino Alto Adige – Sudtirol 1.1-est, nem is rossz eredménnyel, hiszen az igen szép 7. helyen végzett ezen az olasz egynaposon. A bajnokságok kimeneteléről ebben a cikkünkben írtunk, itt viszont feltétlenül kitérünk az ibrányi események női vonulatára. Móni sem az érdekesen alakuló mezőnyversenyen, sem az egyenkénti időfutamon nem talált legyőzőre, így ismét övé lett a piros-fehér-zöld mez. Mezőnyben Kapott Szonja és Temela Eszter végzett mögötte, míg a TT-n Kapott Szonjáé lett az ezüst, és Kenyó Anitáé a bronz.

A női Giro 10 szakaszból állt; ebből az első csapatidőfutam volt, míg az ötödik egy elég kemény, de nem egészen 13 kilis egyenkénti. A TTT-n Boels-Dolmans, Sunweb, Orica-Scott volt az első három sorrendje, majd a második napon a van Vleuten, van der Breggen, Longo Borghini trió biciklizett haza majd’ két perc előnnyel, és bár van Vleuten nyert, van der Breggené lett az összetettben vezetőnek járó trikó. A harmadik etapon nagy sprintben Barnes verte Lepistöt és Wildet, majd egy újabb sík szakaszon D’Hoore, Hosking, Rivera volt a dobogó. Van Vleuten itt komoly hátrányt szedett össze, másnap azonban újabb szakaszt nyert (ki más, mint van der Breggen és Longo Borghini előtt), és ismét 2 perc alá csökkentette a hátrányát.

A hatodik szakaszon ismét sprint döntött, ezúttal Lepistö lett a legboldogabb – most Riverat és Giorgia Bronzinit (Wiggle High5) győzte le. A 7. etapon hazaért egy elmenés, ami Gutierrez sikerét hozta, aztán a 8. napon, gyakorlatilag a királyszakaszon Brand győzött, de az összetett élén nem volt változás. Változást a 9. etap sem hozott, mindössze Marta Bastianelli (Alé Cipollini) győzelmét. Az utolsó napon egy nagyon elit 6-7 fős sor ért haza, benne a nagy trióval; a szakasz tavalyi összetettet nyerő Megan Guarnier-é (Boels-Dolmans) lett. A maglia rosat így – 2015 után másodszor – Anna van der Breggen vihette haza, Longo Borghini a második, van Vleuten a harmadik helyen zárt. A hegyitrikó és a ponttrikó is vigaszdíj lehet van Vleutennek, aki talán megnyerte volna a versenyt, ha nincs a bibi a 3. napon. A legjobb fiatal versenyző Ludwig lett, míg a csapatversenyt – surprise, surprise – a Boels-Dolmans vitte el. Móni összetettben a 71. helyen végzett a 130 célba érő közül, AvdB pedig megszerezte a WWT vezetést.

A versenynaptárban két egynapos WWT verseny és hat egyéb verseny szerepelt. A WWT egyik versenye a La Course by Le Tour de France volt, ami idén annyiban különbözött a korábbitól, hogy nem a férfiak párizsi pályáján haladt, hanem egy 67.5 km-es nap volt, amiből az utolsó harmincöt emelkedett, a befutó pedig a Col d’Izoard volt, vagyis sok, 9%-nál is meredekebb részen mászott fel a mezőny. Az atomjaira hulló társaságból végül – ismét meglepetés – a kiváló formában lévő Annemiek van Vleuten volt a legerősebb, majdnem egy perccel nyert Deignan és másféllel Longo Borghini előtt. Csak 46-an értek célba értékelhető idővel, a peloton jelentős része időn túl jött be. A másik meccs a Prudential RideLondon Classique volt, a brit fővárosban masszív mezőnyhajrá döntött. Sok top 10-es hely után Rivera ismét győzni tudott, Lepistöt és Brennauert előzte meg.

Ami a WWT melletti további versenyeket illeti, a cseh Tour de Feminint a korábban már magasztalt Ruth Winder nyerte elég simán. A kanadai Delta Road Race-en Kendall Jen Ryan (Team TIBCO) volt a legjobb, majd a hétnapos Türingiai Kör kupáját Lisa Brennauer tartotta otthon. A 2017-ben magyarok nélkül zajló BeNe Ladies Touron Marianne Vos győzött, a hónap két utolsó, tengerentúli versenyén pedig Allie Dragoo (Cascade Cycling Classic) és Arlenis Sierra (Vuelta Costa Rica) vitte el az összetettet.

Az első hét a Herningben, Dániában rendezett országúti Európa-bajnokságról szólt. A junioroknál az időfutam az olaszok eseménye volt: Elena Pirrone győzött a TT és mezőny OB-győztes Letizia Paternoster, valamint a dán Emma Norsgaard előtt (ezek a nevek még szerepelni fognak később). Mezőnyben elcsúsztak egy kicsit az olaszok, hiszen nagy hajrában a holland Lorena Wiebes győzött Norsgaard, valamint Paternoster és Martina Fidanza előtt.

Női U23-ban mind az időfutamot, mind a mezőnyversenyt a helyi szíveket megdobogtató Pernille Mathiesen nyerte. Az időfutamon a szintén dán Ludwigot előzte meg alig 4 mp-cel, valamint a német 2017-es felnőtt mezőnybajnokot, Lisa Kleint (Cervelo-Bigla) 11-gyel. A mezőnyversenyen egy heroikus szökéssel ért haza a vágtató mezőny előtt, ott a szintén nagy északi tehetség, Susanne Andersen (Hitec) lett a második, a brit Alice Barnes (Drops) pedig a bronzérmes.

Elitben az Ellen van Dijk nevet viselő holland atomerőmű kétséget nem tűrően, más dimenzióban bringázva kb. 1 perc előnnyel győzött a belga időfutambajnok Ann-sophie Duyck (Drops) és 1:04-gyel honfitársa, az év során már számos trófeát begyűjtő Anna van der Breggen előtt. Mezőnyben is szép meccs volt, ott egy nyugtalan verseny végén Vos sprintben lerakta Bronzinit és Zabelinskayat. E napon Király Móni képviselte a magyar színeket, de sajnos nem ért célba.

Ebben a hónapban nagyon belehúzott a női World Tour, sorra jöttek a versenyek és az értékes pontok. Először Svédországba utazott a mezőny, ahol a Crescent Vargarda két küzdelmét, a csapatidőfutamot és a mezőnyversenyt rendezték. Előbbit a Boels-Dolmans nyerte 13 másodperccel a Cervelo, valamint 51-gyel a Canyon SRAM lányai előtt, utóbbi pedig – sok-sok szökési kísérletet követően – mezőnyhajrára jött be, ahol Lepistö megverte az elfáradó Vost, míg a harmadik helyre Kirchmann fért oda. Ezt követte a Ladies Tour of Norway, ahol változatos 4 nap végén Marianne Vos jött ki győztesen. Egy hét sem telt el, már jött a GP Plouay, amit 2015 után ismét Lizzie Deignan nyert, miután nagyot meccselt szökevénytársával, a visszatérő Pauline Ferrand-Prevot-val. Az augusztusban kezdődő, de szeptemberben véget érő Boels Rental Ladies Tour egy újabb van Vleuten győzelmet hozott: a holland lány az első szakasztól kezdve vezette az összetettet, és a hatból két szakaszt is nyert.

Itt van az ősz, itt van újra, na de nem annyira spanyol fővárosban, ahol a Vuelta is megtartotta a saját női egynaposát, a Madrid Challenge-et. Ez immáron a harmadik kiadás volt, és mindenfajta meglepetést nélkülözve mezőnyhajrá döntött a győzelemről. Talán még a győztes kiléte sem lep meg túl sok rajongót, hiszen 2016 után Jolien D’Hoore ismételni tudott, ezúttal Riverat és Roxane Fourniert (FDJ) megelőzve. A Women’s World Tour ezzel véget ért; a felnőtt egyénit Anna van der Breggen, a fiatalok egyénijét Cecilie Uttrup Ludwig, míg a csapatversenyt a Boels-Dolmans nyerte.

A WWT-n kívül három többnapos zajlott szeptemberben a világbajnokság előtt. A Lotto Belgium Tour 4 napja majdnem ismét D’Hoore-ról szólt: a belga sprinterkirálynőnek az utolsó napon csúszott ki a kezéből a győzelem. Az összetett sorrendje Koster, Winder, Vos lett, D’Hoore-nak a negyedik hellyel kellett beérnie. A Tour Cycliste Féminin International de l’Ardèche hét szakaszból állt, és az ausztrál Lucy Kennedy nyerte egy némileg azért visszafogott mezőnyben. Kormos Veronika a negyedik etapig jutott, az ötödiken már nem állt rajthoz, ezzel lényegében az ő éve is véget ért. A harmadik viadal a Giro Toscana volt, ahol 2017-ben Király Móniban bízhattak a magyar szurkolók. Móni óriásit ment, az utolsó szakaszon szerzett 4. helyével összetettben az 5. pozícióban zárt. Ez nagyon bíztató volt a VB előtt egy héttel!

Nos, a magyar álmok szertefoszlottak Bergenben, de talán kezdjük az elején. A világbajnokság női versenyeinek sorát a csapatidőfutam nyitotta, amit nem kis meglepetésre a férfiakhoz hasonlóan a Sunweb nyert. A Boels-Dolmans megverését talán ők maguk sem hitték el, aztán 12 másodperccel csak sikerült nekik. A bronzéremnek a Cervelo-Bigla örülhetett nagyon, főleg úgy, hogy több, mint fél perccel megelőzték a korábbi évek meghatározó csapatát, a Canyon SRAM-ot.

A juniorok időfutamán és mezőnyversenyén is meddő olasz fölényre számítottunk, ez később be is igazolódott. Az egyenkéntin az EB-győztes Pirrone és Alessia Vigilia a mezőny maradékához képest másik bolygón tekert; Vigilia végig vezette a versenyt, és csak az utolsóként induló Pirrone verte meg – ő is mindössze 7 másodperccel. A bronz az ausztrál Madeleine Fasnachté lett. Mezőnyben szintén az olaszok szórakoztatták a pelotont, ezen a futamon Pirrone hatalmasat egyenkéntizve ért haza a szerencséjére nem éppen együttműködő mezőny előtt. Mögötte a sprintben Emma Norsgaard dobta be legjobban a biciklit, de Letizia Paternoster révén azért gondoskodtak róla a taljánok, hogy megint két olasz legyen a dobogón.

Az elit időfutamán talán csak az volt a kérdés a szezon többi versenyét figyelembe véve, hogy hány hollandot látunk majd a dobogón. Nos, a válasz a kettő lett, miután Ellen van Dijknak nem annyira jött be a pályában lévő nagy emelkedő. Van Vleuten az eső ellenére ismét legyőzte van der Breggent időfutamon, harmadik pedig az aranyra gyúró ausztrál Garfoot lett. Kiemelendő, hogy van Dijkot is megelőzve a negyedik helyre a mindössze 20 éves amerikai prodigy, Chloe Dygert jött be első felnőtt VB-jén, alig 38 másodperccel a győztes mögött. Magyar induló nem volt.

Mezőnyben olyan showt láttunk, mint talán még soha. Hasonlóan az időfutamhoz, itt is a hollandokat figyelte mindenki. A verseny végén egy nagyon elit sor szakadt el a mezőny egyre fogyó magjától, és a narancssárga mezeket számolva csak az volt a kérdés, melyikükre játszák ki. A verseny korábbi szakaszában bukó Chantal Blaak volt az, akinek az akciójára nem reagált érdemben senki, ő pedig élete legnagyobb győzelmét aratva 12 másodperc előnnyel hazaért – így sorozatban harmadszor ismét a Boels-Dolmans csapatában bringázik a világbajnok. Mögötte az elmenést megfogta a felérő mezőny, Garfoot bejött az ezüstöt érő pozícióban, míg a sprintelés lehetőségét megragadó címvédő Dideriksen jó volt még a bronzra. Ha az időfutamnál kitértünk Dygertre, itt a norvég Andersenről kell szólni, aki a 2016-os junior VB-bronz után a felnőttek között a 7. helyen jött meg. A magyar mezt Király Móni és Benkó Barbi mutatta be, roppant peches módon azonban egyikük sem tudott végigmenni.

A hónap a Giro dell’Emiliaval zárult, amit Tatiana Guderzo (Lensworld Kouta) nyert, és Király Mónika a nagyon szép 12. helyen ért célba. Ezzel az ő idénye is a véghez közeledett.

Elérkeztünk a 2017-es mulatság végéhez. A Gran Premio Beghelli Internazionale Donne Elite 1.1-es volt az egyik nagyobbacska meccs, ezen Móni még rajthoz állt, és a győztes Bastianelli mögött a 30. helyen zárt. Meg kell jegyezni, a 2-4. helyen az új olasz generáció jött, érdemes lesz nagyon figyelni rájuk (is) 2018-ban (Balsamo, Paternoster, Bertizzolo). A másik nevesebb verseny a hagyományosan év végén rendezett egyenkénti időfutam, a szintén 1.1-es Chrono des Nations volt. A házigazdák legnagyobb örömére végre francia siker született, miután Audrey Cordon-Ragot (Wiggle High5) 11 mp-vel legyűrte a tavalyi győztes Duyckot, és 23-mal a brit Hayley Simmonds-ot (Team WNT). Ezzel véget ért a 2017-es szezon.

Végül nézzünk egy aprócska kimutatást a nagy nevek 2017-es győzelmeinek számáról, összevetve az egy évvel korábbival:

Ez volt tehát a 2017-es szezon, ennek tükrében lesz érdemes követni az idei eseményeket, és figyelni, ki tudja megismételni a sikereit, ki tud a legtöbbet fejlődni. Nagy tervekről lehet hallani magyar vonatkozásban, kíváncsian várjuk majd a fejleményeket és még inkább a versenyeket!

Hamarosan a férfi és a női mezőny átigazolásaival és csapatainak bemutatásával jelentkezünk ismét. Addig is ajánljuk magunkat, mondjuk Tumblr oldalunkat, ahol csak úgy ömlenek a jobbnál jobb képek 🙂