Eltelt egy kis (najó: a kelleténél hosszabb) idő a férfi mezőny átigazolásainak elemzése óta, de mit tudunk tenni? Időközben nyakig ültünk a valkenburgi sárban, amelynek írásos nyomait errefele megtaláljátok, most viszont, hogy úgy igazán elindult a női mezőny szezonja is, segítünk eligazodni, hogy ki kicsoda a történelemben és egyáltalán ki kivel van. Aki eljut a végéig, jóféle Instagram-válogatást pörgethet végig!
Alé Cipollini
Az olaszok tovább folytatják a már tavaly is sok eredményt hozó nemzetköziesítést. 15 fővel kezdték a szezont, miután csak egy távozó volt, de négyen is érkeztek. Egy olasz leányzó mellett átjött a Wiggle japán teherhordója, Hagiwara, valamint a holland Ensing kapott két honfitársat, elvégre minél több holland van egy kerékpáros csapatban, annál jobb. Egyikük a Rabo után az FDJ-ben csak egy évet lehúzó, igen tapasztalt Roxy Knetemann, másikuk pedig a mezőny következő évtizedének egyik nagy ígérete, Karlijn Swinkels, aki első profi szerződését köthette. Az évadnyitó ausztráliai kalandok után viszont komoly veszteség érte a csapatot, mivel hazai közönség előtt visszavonult Carlee Taylor, a Megtestesült Életerő – bizonyára emlékeztek, 2016-ban a mi Instánkat is átvette egy hétre.
Kikre kell idén figyelni?
A húzónév idén is az ausztrál sprinter, Chloé Hosking lesz, aki mellett az olasz Marta Bastianelli a másik jó sprinter. Knetemann és a már említett Ensing akciókkal hívhatja fel magára a figyelmet, kisebb versenyeken győzelem is benne van a pakliban.
Astana
A kazah csapat a férfi kiadásához hasonlóan itt is Itália bűvkörében él, gyakorlatilag ez az olasz utánpótlásnevelés zászlóshajója. A 13 fős keretben 6 olaszt, 3 kazahot, 2 kubait és egy kolumbiait látunk, és egy versenyző idősebb 25-nél. 7 távozó volt télen, köztük két tehetséges olasz, A. Fidanza (Eurotarget) és Lisa Morzenti (Bepink) lépett tovább, valamint a szintén szép jövő előtt álló lengyel Skalniak (Experza-Footlogix), illetve visszatért a BTC-be az azeri Pavlukhina. Az érkezők között ott van a női junior mezőnyt mindenhol domináló Elena Pirrone – Letizia Paternoster duó, és a tengertúlon eddig jól teljesítő sorozatsztár Blanca Liliana Moreno.
Kikre kell idén figyelni?
A legnagyobb név a kubai Arlenis Sierra, akivel kapcsolatban csodálkoznánk, ha nem igazolná le egy nagy csapat jövőre – feltéve persze, hogy a Kuba vezetése ehhez hozzájárul, mert ott még olyan idők járnak… Mindenhol veszélyes Sierra kisasszony, érdemes vele számolni. Nagyobb versenyeken nem tudni, mire lesznek képesek a fiatal olaszok. Nekik nem a győzelem, hanem elsősorban a fejlődés itt a lényeg, de egy-két meglepetés bennük lehet, Pirroneban mindenképp.
Boels Dolmans
Amikor azt hinnénk, hogy egy csapatot nem lehet tovább erősíteni, akkor ránézünk e csapat átigazolásaira, és egyből le kell ülnünk. Távozott ugyan az elsősorban crossozó Nikki Brammeier és a lengyel széltoló szélfogó Pawlowska (Virtu), de jött egy másik lengyel jómunkásember, Anna Plichta, és egészen döbbenetes módon leigazolták a még csak 19 éves amerikai Skylar Schneidert, aki már ezzel a szerződéssel is igazolja, mekkora jövő előtt áll(hat).
Kikre kell idén figyelni?
Kicsit olyan a helyzet, mint amikor a Skyról írunk: nagyjából mindenki esélyes. Az alig 11 fős keretben az elmúlt 3 év világbajnokai (Deignan, Dideriksen, Blaak) mellett ott van a már szinte majdnem mindent megnyerő Anna van der Breggen és a csendes amerikai szupersztár, Megan Guarnier is. Amy Pieters és Christine Majerus gombnyomásra veszélyessé válhat, Jip van den Bos pedig a tavalyi tanulóév után idén már bátrabban kísérletezhet.
BTC City Ljubljana
Lám-lám, mégiscsak lehetséges, hogy egy kelet-közép-európai országnak legyen valamirevaló női csapata. Szlovéniában évek óta ez is működik, így amellett, hogy számos nevet adnak a férfiak élmezőnyében, a női szakág alakítása is zajlik, és vannak bevethető versenyzőik 20 éves kor fölött is. A téli mozgás során a szerb bajnok, Jelena Eric az amerikai Cylance-be dobbantott innen, jött viszont cserébe az orosz bajnok, Anastasia Iakovenko. Visszatért még Olena Pavlukhina is, aki egy csendesebb astanas év után ott folytatná, ahol ’16-ban abbahagyta. 16 fős kerettel vágnak neki a szezonnak, ebből 10 lány szlovén – way to go!
Kikre kell idén figyelni?
Idén is elsősorban Eugenia Bujaktól lehet várni a győzelme(ke)t, de Polona Batagelj és Mia Radotic is megvillanhat néha. Nagyon erős az idei női mezőny, nagy álmokat talán ők maguk sem dédelgetnek. Merészebbek elfilózhatnak közben egy, az év második félévében náluk tekerő magyar trainee-ről is…
Canyon-SRAM
Nincs mit szépíteni ezen, a mezőny egyik legnevesebb csapatának csapnivaló szezonja volt tavaly. Nem is tétlenkedtek a németek az átigazolási szezonban, nagy volt a jövés-menés. Fájó veszteség az új kihívásokra vágyó Lisa Brennauer eligazolása, aki 6 év után távozik, míg a sprinter Guarischi és az időfutamban erős Kröger is a Team Virtuhoz írt alá. Az öt új szerzeményből három német: a 21 éves német országúti bajnok Lisa Kleint átcsábították a Cervelotól, a 2017. második felében náluk tanuló Christa Riffel is kapott szerződést, valamint a Zwift Academy idei győztese, a korábban fixivel jeleskedő Tania Erath is csatlakozott a csapathoz. Még náluk is ígéretesebb a másik két név: megérkezett Hannah Barnes testvére, Alice, valamint lecsaptak a lengyel Kasia Niewiadomara, aki itt talán több támogatást kap majd, mint a Waowdealsben. Azt hittük, PFP-vel együtt már ’17-ben ide igazol, de mostanáig kellett várni az ismételt egyesülésükre.
Kikre kell idén figyelni?
Összetettben Pauline Ferrand-Prevot és Niewiadoma lesz a két húzónév, míg rövidebb versenyeken, szakaszokon H. Barnes, Cromwell, Cecchini és a lassan felépülő Amialiusik lesz még izgalmas. Kíváncsiak vagyunk az új szerzeményekre, valamint a talán meglepetésre újabb szerződést kapó, 39 éves tavalyi Zwift győztesre, Leah Thorvilsonra – nagyon izgalmas a kísérlet!
Cervelo-Bigla
Az utóbbi pár évben elképesztő fejlődésen ment keresztül ez a gárda, tavalyra roppant veszélyes társasággá nőtték ki magukat. A német bajnok mellett a korábbi osztrák bajnok, Christina Perchtold hagyta el a csapatot, valószínűleg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hárman érkeztek, és még így is csak 9 fős a csapat, de mint tudjuk, a jóból keveset adnak…Mindhárom igazolás nagyon izgalmas: 30 éves korára eljutott egy top csapatba a belga időfutam királynő, Ann-sophie Duyck, aztán ott van a szintén 30 éves, de brit időfutambajnok Claire Rose, valamint a következő pár évben várhatóan meghatározóvá fejlődő, most még csak 18 éves dán Emma Cecilie Norsgaard.
Kikre kell idén figyelni?
Lotta Lepistö sprintben, Cecilie Uttrup Ludwig és Ashleigh Moolman pedig a hegyekben lesz odafigyelős idén is. Csapatidőfutamban nagyon erősek lesznek, még a tavalyinál is több dobogót, mitöbb, győzelmet várunk tőlük.
Cylance Pro Cycling
Nem volt rossz második éve a csapatnak, mégis kimagasló volt a transzferek száma a téli szünetben. Kilenc távozó mellett heten érkeztek a csapathoz; a sprinteróriás Kirsten Wild a legnagyobb veszteség, de továbbállt Danielle Rowe (Waowdeals) és Alison Tetrick is. Érkezik a korosodó, de még mindig veszélyes Giorgia Bronzini (Wiggle-High5), egy óriási amerikai név, Lauren Stephens (Team TIBCO), az izraeli bajnok Omer Shapira (Giusfredi Bianchi), és többek között még a cyclocrossból jól ismert Kaitlin Keogh is.
Kikre kell idén figyelni?
A névsort végignézve Bronzini, Stephens és a spanyol bajnok Sheyla Gutierrez tűnik a leginkább győzelmekre esélyesnek, de Ratto vagy Tagliaferro is dobhat egy nagyot a szezon folyamán. Kíváncsiak vagyunk a szomszédból érkező szerb bajnok, Jelena Eric szereplésére is.
FDJ
A franciák tavaly váltak úgy igazán profivá, női csapatuk 2017-ben lépett szintet minden tekintetben. Öten jöttek, öten mentek, a létszám maradt erre a szezonra is 12 fő. Knetemann (Ale Cipollini), Biannic (Movistar) és Yonamine (Wiggle-High5) távozása biztosan érezhető lesz, de a két francia igazolás mellett érkezett még az ausztrál Lauren Kitchen és a holland Moniek Tenniglo Marienne Vos csapatától, valamint egy másik holland, Rozanne Slik a Sunwebből. Megemlítjük, hogy egyik legjobb fotográfiával rendelkező csapat szerény véleményünk szerint, érdemes követni őket.
Kikre kell idén figyelni?
Shara Gillow eléggé ki tudott bontakozni tavaly, alighanem idén még jobb eredményeket szeretne elérni. Ebben nagy segítségére lehet Kitchen és Tenniglo, akik éveket bicikliztek már a legjobbak között. A többiek közül a francia Roxane Fournier emelendő ki, aki sprintben felveszi a harcot a legjobbakkal is. Mindenki más work in progress.
Hitec Products
Szép lassan a női mezőnyben is egyre nagyobb elismerés övezi a norvégokat, nyilván nem véletlenül. A dánokhoz hasonlóan nagyon odafigyelnek az építkezésre, és ha ez mondjuk 2018-ban nem is nyilvánul meg egyből győzelmekben, még mindig ott lesz 2019, 2020… Két nagyobb név távozott, Aalerud és Moberg, mindketten a Team Virtuba. Onnan viszont átjött a dán bajnok Camilla Mollebro, valamint egy év távollét után az egykori VB ezüstérmes Tatiana Guderzo is hozzájuk igazolt.
Kikre kell idén figyelni?
Elsősorban sprintekben lehet ott a csapatból valaki: Kessler, Guderzo, Frapporti és a jövő generáció fentebb említett alakjaihoz tartozó Susanne Andersen személyében. Kíváncsiak vagyunk, mit tudnak összehozni a nagyokkal szemben ebben az évben.
Lotto Soudal Ladies
A férfi kiadással ellentétben a Lotto női csapata nem igazán volt bombaerős 2017-ben, és a keretet elnézve idén sem ők fogják rettegésben tartani a mezőnyt. Hat hölgy ki, hat hölgy be, ismét 13 fővel kezdik meg a versenyzést. Sem a távozók, sem az érkezők között nem volt nagy név, bár érdemes megjegyezni, hogy ketten (Valerie Demey és Kelly van den Steen) a belga női utánpótlás fellegvárát jelentő Sport Vlaanderenből jöttek egy szinttel feljebb.
Kikre kell idén figyelni?
A csapatból 10-en nem idősebbek még 24 évnél, így aztán nem várhatunk a reálisnál nagyobb eredményeket idén. Lotte Kopecky a legütősebb név, talán le is igazolja egy nagyobb csapat év végén; rajta kívül Demi de Jong és az új szerzemény van den Steen fogja magát jobb eredményekkel észrevetetni, legalábbis várakozásaink szerint.
Mitchelton-Scott
Az 5-6 meghatározó női csapat között az ausztrálokat 2018-ban is számon tartjuk. E télen négyen távoztak a csapatból, közülük Rachel Neylan és Katrin Garfoot a két nagy név, míg a 29 évesen visszavonuló Loren Rowney a trekes lányokat fogja tanítgatni. Érkezett az ugyancsak gyorslábú Lucy Kennedy, valamint igazi bomba meglepetésént a belga sprinter, Jolien d’Hoore a Wiggle-High5 csapatától.
Kikre kell idén figyelni?
Ugyan csak 10 nevet találunk a névsorban, de rögtön esélyeseket látunk köztük. D’Hoore és Roy a sprintekben ott lesznek az élen, Amanda Spratt többnaposokon, míg Gracie Elvin főként egynaposokon bevethető. Alexandra Manly az idei WU23-as ausztrál időfutam és mezőnyverseny bajnoka, míg Georgia Williams ugyanezt új-zélandi elitben mondhatja el magáról. És mielőtt azt hinnétek, a legfontosabbról elfeledkeztünk: Annemiek van Vleuten, a bergeni időfutam világbajnok, aki meglátásunk szerint jelenleg a legjobb hegyimenő is a mezőnyben.
Movistar
Eljött a pillanat, a spanyolok létrehozták a női csapatot is. Színvilág, bringa, minden egyezik, egyedül annyi a különbség, hogy így az első évükben még nincs Valverde kaliberű női kerékpáros a csapatban. Valljuk be, nem nagyon hallottunk még a csapat spanyol gerincéről, ami 7 főt jelent, de megszerezték az FDJ-től Biannicot, az Oricatól Mitcheltontól Neylant, valamint a Cylance-től Jasinskat.
Kikre kell idén figyelni?
Ez egy rövid bekezdés lesz, mivel igazán ütőképesnek egyedül Rachel Neylan lehet, annak ellenére, hogy az ő neve mögött is már egy 35-ös szám szerepel. Persze valahol el kell kezdenie egy csapatnak; a vonzó, magas színvonalú infrastruktúra és személyi háttér talán jó lesz arra, hogy jövőre még nagyobb neveket tudjanak igazolni.
Team Sunweb
Micsoda év volt a 2017-es a holland csapat számára! Bejöttek az igazolások, összeállt a keret, be is zsebeltek 14 győzelmet. Megváltak három pótolható versenyzőtől (Stultiens, Slik, Weaver), és leigazolták az általunk is nagy becsben tartott Ruth Windert (UHPC) és a WU23-ban az EB-n mindent megnyerő Pernille Mathiesent. A keretet így 10 fő alkotja, fiatalok és tapasztaltabbak egyaránt vannak a csapatban.
Kikre kell idén figyelni?
Édes a teher; talán azt is nézhetnénk, kire nem kell figyelni. Ellen van Dijkot nem kell bemutatni, tavasztól őszig veszélyes, időfutamon igazi predátor. Coryn Riveranak nagyon bejött az első európai éve, az amerikai sprinter három Women’s World Tour versenyt is nyert. Lucinda Brand ismét nyomta a cross szezont, szóval minden bizonnyal erős tavaszt láthatunk tőle ezúttal is. Leah Kirchmann ismét a sprintekben lehet jó, ahogy az ifjú holland Floortje Mackaij is. A legfiatalabbak – Labous, Lippert, Mathiesen – szemlátomást jó kezekben vannak, fejlődésükhöz minden körülmény adott.
Team Virtu
Az alacsonyabb ligás dán Team BMS Birn reinkarnációja ez a csapat, a döbbenetesen hatékony dán utánpótlásnevelés most egy profi felnőtt csapatot is kitermelt magából. 12 versenyzővel vágnak neki az évadnak; többségük nagyobb csapatoktól érkezett új lehetőség után kutatva. Aalerud, Guarischi, Kröger, Moberg, Pawlowska ezt a vonalat képviselik, tapasztalataik minden bizonnyal fotnosak lesznek a csapat céljainak elérésében. A visszavonult Carmen Small director sportifként segíti a csapat munkáját, fejlődés várható!
Kikre kell idén figyelni?
Linda Villumsen a fekete ló ékes példája, nehéz eldönteni, idén mire készül – az biztos, hogy időfutamot nagyon tud menni. Pawlowska és Kröger érdekes lehet abból a szempontból, hogy meglássuk, mire képesek, ha szabad kezet kapnak a vezetéstől. A körülmények adottak, fél szemünk rajtuk.
TIBCO - Silicon Valley Bank
A bemutatandó csapatok közé választottuk az amerikai gárdát, mivel bár viszonylag ritkán látni őket Európában, mégis megkerülhetetlenek a kerékpározásban, a tengerentúlon különösképpen. Elvesztették ugyan legfényesebb gyémántjukat Lauren Stephens személyében, de érkeztek ígéretes játékosok a kanadai Alison Jackson és a brit Emma Grant személyében.
Kikre kell idén figyelni?
Véleményünk szerint a sokoldalú Lex Albrecht idén az elsőszámú ember, de ott van még a mexikói bajnok Ingrid Drexel, valamint az ausztrál elit mezőnybajnoka, Shannon Malseed. Színfoltjai a versenyzésnek, remélhetőleg idén hosszabb lesz az európai versenyprogramjuk.
Trek-Drops
A Drops egy nagyon ígéretes utánpótlás-központ Nagy-Britanniában, a tehetséggondozás mellett azonban egy-két nagyobb név is megfordul a csapatban. Tavaly még nekik Alice Barnes, Ann-sophie Duyck vagy éppen Martina Ritter, ők azonban megköszönték az ugródeszkát, és nagyobb csapatokhoz szerződtek (Canyon-SRAM, Cervelo-Bigla és Wiggle-High5). A sok távozó helyére érkező is volt jópár, kiemelnénk a Sunwebtől érkező Molly Weavert, a Parkhotel Valkenburgtól igazolt Eva Buurmant és a legnagyobb dobást, a sok tudás továbbadására képes amerikai Tayler Wiles kisasszonyt. Az Oricanal visszavonuló Loren Rowney itt lesz az egyik DS, ő például még együtt tekert Wiles-szal a Specialized-lululemon színeiben.
Kikre kell idén figyelni?
Hogy mindez mire lehet elég, az jó kérdés, mindenesetre a csapatnak arcot adó 10 brit ifjú hölgy (többségük 23 év alatt) joggal remélheti, hogy ez lesz a legjobb út a jó eredmények és a nagy csapatok felé. Bátor versenyzést várunk tőlük, az anyagi-szakmai háttér adott.
Waowdeals Pro Cycling
Sokat nem élt a WM3 Energie, egészen pontosan 1 évet a Rabobank élet után, és most új névadó főszponzorral ugranak neki az évnek. Mondanánk, hogy a csapt magja azért megmaradt, de ez nem igaz, hiszen 5 jó név távozott: Kitchen, Plichta, Scandolara, Tenniglo és még Niewiadoma is. A helyükre érkező 5 új hölgy inkább ígéret, semmint bizonyíték. A 18 éves Inge van der Heijden valószínűleg a happy to be invited kategóriát fogja idén képviselni, Rooijakkers, van de Ree és Stultiens pedig a reménykeltő új holland vonalat. A Cylance-től érkező Dani Rowe a legkomolyabb aláírás, de Niewiadomat ő sem pótolhatja.
Kikre kell idén figyelni?
Marianne Vosnak fel van adva a lecke, hiszen nincs körülötte a megszokott tűzerő. Mindazonáltal nem féltjük a 30 éves világsztárt, meg tudja ő oldani a feladatokat egyedül is. Anouska Koster és Riejanne Markus lehet idén a két jobbkeze, esetleg egy jó formában lévő Rowe tud majd még hozzátenni a csapat teljesítményéhez.
Wiggle-High5
Az ABC végén vannak ugyan, de a Boels Dolmans és a Sunweb orra alá talán ők törhetik a legtöbb borsot. A brit csapat évek óta komoly építkezésben van, nagy neveket tudnak igazolni, a kisebb nevek pedig felnőnek a feladathoz és kulcsszerepet tudnak játszani a siker elérésében. A téli keringő során vesztettek nagy neveket: elsősorban d’Hoore-ra és Bronzinira gondolunk, de a hegyekben (régebben) erős Claudia Lichtenberg visszavonulása sem örvendeztethette meg a vezetést. Kik jöttek? Talán jó érzékkel hozták tető alá a Bronzini-Wild cserét, lecsaptak a canyonos Lisa Brennauerre, leigazolták az osztrák és a japán bajnokot (Ritter, Yonamine), jött két erős 23 éves brit, Elinor Barker és Katie Archibald, az olasz Rachele Barbieri, valamint egy nagy ausztrál tehetség, Macey Stewart (kár, hogy fejrerakták rögtön januárban).
Kikre kell idén figyelni?
Elisa Longo Borghini és Kirsten Wild lehetnek az elsőszámú emberek a dombokon, hegyeken, illetve a sprintekben. Utóbbiban jó helyettesítője lesz Nettie Edmondson, valamint nem szabad elfelejteni, hogy Brennauer is gyors tud lenni a célegyenesben. Csapatidőfutamon bármire képes lehet egy Brennauer, Cordon-Ragot, Cure, Leth, Stewart gerincű sor, míg a svéd Emilia Fahlin bátran akciózhat majd a neki fekvő terepeken. Bónuszpont, hogy a Taylor-Rowney páros visszavonulását követően az ausztrál Edmondson-Cure páros a Wiggle-höz hozza a Mezőny Legszórakoztatóbb Csapata virtuális díjat.
...és akkor még
Az honorable mention címkét azért még ide ragasztjuk, és rögtön odavéssük alá a Valcar PBM csapatának nevét, hiszen náluk biciklizik az Olasz Jövő nem astanás része Elisa Balsamo és Maria Giulia Confalonieri személyében. Az Experza-Footlogix a Sport Vlaanderen új neve, ahol már nem csak belga gyémántok csiszolódnak – hozzájuk hasonló profillal rendelkezik a szintén belga Doltcini – Van Eyck Sport csapata, a tengerentúlról pedig még a Hagens Berman / Supermint (Peta Mullens!) és a Rally Cycling (Sara Bergen, Kirsti Lay, Sara Poidevin) csapatát sorolánk a 2018-as női mezőny izgalmas csapatai közé.