A rendhagyó utolsó futamra mi is rendhagyó módon tekintünk vissza: ezúttal csak Andris élménybeszámolóját adjuk közre az eredmények kíséretében, mi magunk nem kotyogunk bele és nem is engedünk teret rosszmájúságunknak. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy mivel egészségügyileg a verseny napjára a szerkesztőség utolsó épkézláb embere is kidőlt, nem tudtunk ott lenni, csak beugró fotósunkat tudtuk kiküldeni, amiért ismét hálával tartozunk neki. Most, hogy mindent töredelmesen bevallottunk, befejezzük az önmagunk sajnáltatását, jöjjön a lényeg! Read More
Bár immár sokkal jobb volt a helyzet, mint a múlt héten, még mindig kicsit foghíjjas a szerkesztőségünk, így megint külső segítség kellett a lejutáshoz – most egykori csapattársunk segített be, köszönjük Zoltán! Úgy sikerült (ez lenne a siker?) intéznünk, hogy megint Andrissal egy kocsiban tudtunk leutazni Kecskemétre. Most csak négy táskát és egy plusz szett kereket hozott, így kényelmesen elfértünk, még egy pályabejárós, szaladgálós bringa is odafért a csomagtartóra pluszban. Mondjuk örülnénk neki most már, ha a pesto-s tésztájából legközelebb legalább annyit hozna, mint szerszámokból, és talán nekünk is jutna belőle.
A mesterséges dombnak köszönhetően, ami a szabadidőközpont területén magasodott, gyorsan megtaláltuk a pályát a városon belül. Ezt a mezőny egy részének örömére, míg a másiknak bánatára végül nem kellett megmászni a verseny keretein belül. Nem úgy a kis szánkódombot, amit egy körön belül többször is. Ezzel körülbelül minden érdekességet el is mondtunk a pályáról; nekünk, külső szemlélődőként ez annyira nem jött be és Andrisnak sem lett a kedvence, ki tudja, miért. Megint szinte feleslegesen hosszúra sikerült a történet: akik nem versenyeztek, szerintünk nem is tudtak róla, hogy mi történik a “hegy” mögött. Ennek ellenére (vagy pont ezért 😛 ) mégis sokan dícsérték, tény, hogy érdekes helyszínen volt szép környezetben, de legalább a palánkokat lehetett volna közelebb hozni a célterülethez. Sebaj, a “speciális” alföldi körülményeknek köszönhetően így is szemmel követhető volt a történések nagy része.
Nem tudjuk, hogy a szervezők olvasták-e a salgótarjáni beszámolónkat, vagy csak mellényúltak a Media Playeren, de egész jó zenéket sikerült összeválogatni végre. A folyamatos “kommentár” is bejött nekünk, még a kis bizonytalanságokkal együtt is (befutónak hátat fordítani?!?) Mire hazaértünk, a Balaton-team már fel is pakolta az eredményeket, így arra sem lehet panasz. Read More
Mint azt bizonyára kedves Olvasóink tudják, kishazánkban az Amatőr Kupa a legrangosabb országúti versenysorozat. Férfiak és nők számára összesen 14 kategória van – hogy milyen volt az idei év, arról itt írtunk, itt pedig infografikát rajzoltunk. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy az Utensilnordon kívül másról is szóljon a magyar kerékpáros média a kupasorozatban legjobban teljesítőkkel egy-egy rövid interjút készítsünk, hiszen ezek a versenyzők ugyancsak megérdemlik az odafigyelést!
Az első interjúnk a női U15-ös és U17-es kategória élen végzett versenyzőivel készült. Az élet úgy hozta, hogy mindkét kategóriában egy Bikeexpress színeket viselő Oetl-lány győzött, míg mögöttük egy-egy salgótarjáni versenyző végzett: WU15-ben Oetl Dana, Király Dóra, míg WU17-ben Oetl Netta, Grajzel Sáron volt a sorrend, így aztán evidens volt, hogy mind a négyükkel beszélgessünk. Read More
Hiába a versenyhétvégéket megelőző több napos szervezés (“Holnap megint SuperCross? Kéne menni, nem?”), és a végletekig megtervezett utazások (“Ez volt az a lehajtó?), no meg Andris professzionalizmusa (“Rajt?!? Úgy érted most?!?!), mégis sikerült egy kis porszemnek jutnia a gépezetbe. Ez a porszem Biatorbágyon keresztezte utunkat, minek következtében a “szerkesztőség” fele most éppen egy kulcscsonttöréssel küzd. Mivel a János kórházból Balassagyarmatra fókuszáló objektívünk éppen szervizben van, így helyettesítést kellett keresnünk vasárnapra. Szerencsére csupa olyan ember van körülöttünk, aki imádja ezt a sportot, így végül sikerült találnunk két szerencsétlent szerencsést, akik kisegítettek minket a hétvégén. Innen is óriási köszönet illeti őket, ez a mai nem jöhetett volna össze Enikő és Zsolt lelkes segítsége nélkül! Öröm az ürömben, hogy a kulcscsonttörés a legmenőbb kerékpáros sérülés, szinte kötelező (gyerekek, azért ne próbáljátok ki otthon!), lesz mit mesélni legközelebb. Valamint így megszabadultunk sajnos Andrist nem tudtuk mi személyesen levinni, de Danó Petinek (Hegyibringa SE) hála ő is lejutott a Springa dombi versenyre. Próbáltuk kideríteni a részleteket az utazásról, de azt a választ kaptuk, van amiről jobb, ha még mi sem írunk… 😀
Utóbb kiderült, érdemes volt áldozatokat hozni Andris utaztatásáért, hiszen Master 1-es harmadik helyének köszönhetően legalább 3-4 tepsinyi rétesre elegendő lisztet vihettek haza végül. Azonban erről kicsit később, előbb kanyarodjunk vissza a mi történetünkhöz és a pályához.