Read More
Még csak most ittuk ki az utolsó korty pezsgőt a Champs-Élysées-n, de máris itt az év utolsó Grand Tour-ja, a La Vuelta 2017. Szerencsére idén is nagyon erős mezőny gyűlik össze a rajtnál, hogy három héten keresztül szórakoztassanak minket Spanyolország legszebb és legkeményebb tájain járva. Most utóbbival foglalkozunk kicsit részletesebben szóval: venga, venga, venga… Olvassatok tovább!
A Vuelta-tól szokatlan módon Franciaországból indul az idei verseny, Nimes városából. Két szempontból is érdekes ez a húzás: egyrészt ez még csak a harmadik olyan alkalom, hogy nem Spanyolországból indul a háromhetes, míg a “konkurens” körversenyek rendre élnek ezzel a (marketing)eszközzel. Másrészt elsőre érdekesnek tűnhet, hogy miért pont Franciaországot választották a szervezők, hogy megindítsák a nagy spanyol nemzeti versenyt.
Persze amint eszünkbe jut, hogy a Tour és Vuelta azonos francia cég (ASO) égisze alatt szerveződik, máris nem akkora misztikum nimes-i rajt ténye.
Fordított “S” alakban halad végig a Vuelta 2017-es útvonala; idén elsősorban a déli vidékeket, Andalúziát és Murcia környékét preferálja. Tavaly nagyon észak központú volt a három hét, úgy tűnik, most kompenzáltak. Két pihenőnap töri meg az S betűnket, 9 – 6 – 6 os leosztásban helyezkednek el a szakaszok.
Tizennégy kilométeres csapatidőfutammal kezdünk Nimes városában, aminek útvonala a helyi amfiteátrumon is áthalad. Komoly különbségekre nem számítunk, gyönyörű környezetre annál inkább. Az első hét inkább a hossza miatt lesz megterhelő (gondoljatok bele, milyen akár csak edzeni 9 napot sorban…), nagy hegyeket már viszonylag hamar, a harmadik szakaszon találunk. Fura megoldás, de valószínűleg Andorra komoly pénzzel lelkesedéssel csábította az országba a karavánt, viszont egyrészt sík szakaszra nem volt elegendő aszfaltjuk, másrészt nem ez az első ilyen a Vuelta történetében; viszonylag gyakran vannak korai hegyi szakaszok az útvonalban… Tipikus, a kétezer tízes évekre jellemző kivárós, nem akarok kockáztatni szakaszra készülhetünk. Reméljük, van elég kastély Andorrában, amiről lehet majd közvetíteni…
A dombos, szökős szakaszok mellé azért kapunk 2 hegyibefutót is az első hétre: az ötödik és a kilencedik etap az, ahol majd felfelé végződik a nap.
Így aztán akár rögtön az elején kiderülhet, ha valaki nem csinálta meg a házifeladatát, vagy mégis elfáradt a Touron. A kis csapatoknak lehet még fontos ez az első hét, talán a harmadik szakaszon rögtön le is tudják dolgozni páran a csapatidőfutamon szerzett hátrányukat (kis csapat, kis pénz, zéró szélcsatorna, hogy csak a jéghegy csúcsát említsük…), ami még egy piros trikót is jelenthet a hét hátralévő részére. Kövér percekre ne számítsatok, itt még inkább a másodpercekért erőltetik a pedálokat.
A középső héten minden napra jut (legalább) egy kategorizált emelkedő. A személyes kedvencünk a 10. szakasz, amit a honlap “sík” etapként ír le, viszont még így is van benne egy első (és egy harmadik) kategóriás emelkedő 20 kilométerrel a vége előtt… Sprinterek sziasztok! A másnapi, 11. szakasz esetén is megszaladt valakinek a keze, két első kategóriás heggyel fejeződik be az aznapi 190 kilométer, hegyibefutóval 2120 méteren. Végülis minden hegy domb, de nem minden domb hegy…
A hét középső része már tényleg nyugodtabb kicsit, még egy olyan nap is belefért az itinerbe, amit talán a sprinterek is túlélnek. Viszont a hét vége már természetesen megint az összetettről fog szólni; két hegyi szakasszal számolunk vissza az utolsó pihenőnap előtt, mindkétszer hegyibefutóval. Szombaton a Sierra de La Pandera lesz a végállomás, 1830 méteren, csak 6,2%-os átlag meredekséggel, vasárnap pedig Sierra Nevada-nál lesz a befutó, az Alto Hoya de la Mora hágón. Utoljára 2011-ben jártunk itt, akkor Daniel Moreno nyert, a mezőny pedig kvázi egyben érkezett mögötte. Igaz, az első héten volt ez a szakasz, valamint “csak” Sierra Nevada településig mentek fel, ami pár kilométerrel lejjebb van az idei befutónál. Szeles, hosszú hegy (több, mint 30 kilométer), sokat fog számítani egy erős csapat a nap végén.
Ha eddig a pontig nem lett volna elég dráma, akkor a pihenő utáni időfutam megint alaposan be fog fűteni az összetettnek. Nincsen nézegetés, várakozás, csak 40 kilométer nyélen a navarrai motorsport pályáról rajtolva. Másnap friss lábakkal hegyibefutó a Los Machucos tetején. Szűk, kanyargós, meredek út visz fel, de a fent található kő Pasiega marha szobor mindenkit kárpótol majd.
A következő két nap igazi dombos szakasz lesz, egy alacsonyabb hegyibefutóval kiegészülve. Ez lesz egyébként a hetedik emelkedőre helyezett célvonal a három hét során. A nyolcadikra marad a legkeményebb hegy, az Angliru. Sokszor döntötte már el a versenyt, idén is komoly szerepe lehet a piros trikó sorsát illetően. Csak 1.570 méterre megyünk fel 12,5 kilométer alatt, de azt átlag 9,9%-os utakon tesszük meg úgy, hogy a második részen szinte egyszer sem esik 12% alá a meredekség. Persze a hangulat már az Angliru lábánál is jó lesz, hiszen addig két első kategóriás hegyet kell előbb legyűrni.
Ezekután már csak a szokásos madridi gálaműsor van hátra a Vuelta 2017. évi kiírásából egy kis esti körözéssel a fővárosban.
Megint nagyon keményre sikeredett az útvonal, a szervezők folytatják a hagyományt, miszerint ha már a legnépszerűbbek nem tudnak lenni, ők lesznek a legkeményebbek. Rengeteg hegyibefutót kapunk, és nagyon kevés potenciális mezőnyhajrát. Kérdés, hogy mennyire szeretnének majd a csapatok kockáztatni az ilyen terepen, és nem fajul-e az egész egy állóháborúvá, ahogy azt már párszor láthattuk hasonló karakterű grand tourok esetén. A kisebb csapatok is örülhetnek, hiszen ennyi hegyet nehezebben kontrollálnak a top gárdák is, így egy fokkal több esélye van a hosszú szökéseknek.
Mi még hamarosan jövünk egy esélyeket latolgató írással, valamint a Tourhoz hasonló napi összefoglalókat is fogunk csinálni (igen, képes lesz, így még olvasni sem kell 😉 ). Ha félnétek, hogy lemaradtok, akkor iratkozzatok fel ránk Facebookon, Instagramon, Tumblrön, vagy Twitteren!
Végül, de messze nem utolsó sorban ne feledkezzetek meg a Velogames.com játékunkról sem, amelynek nyereménye ezúttal egy általunk dizájnolt, Vuelta-színvilágú mez, amelyet az 575 Factory ajánlott fel. Szombaton kezdődik a verseny, szóval regisztráljatok mielőbb!