Az elmúlt idők leghidegebb magyar kerékpárversenyén vagyunk túl, egész vasárnap mínusz 10 körül vibrált a hőmérséklet. Sokat nem tévedtünk a kis jóslatunkban, bár azért voltak érdekes eredmények is néhány helyen. Tehát ott voltunk, figyeltünk, csináltunk képeket is, sőt, beszéltünk két címvédővel is, érdemes tovább görgetni. Read More
2016/2017-ben repülőrajtot vett a cyclocross szezon kishazánkban: új sorozat, új Facebook oldal, új weboldal (bár utóbbi még mindig csak névleg létezik). Ennek a szép kirakósnak az újabb eleme az ILB-Factory Crossarena leánykori névre hallgató bajnokság, azaz a cyclocross magyar bajnokság 2017-es kiírása. Bár mondhatni úttörői vagyunk a hazai cyclocrossról való írásnak, beszámolásnak, idén mégis kicsit “elhanyagoltuk” kis kedvencünket, köszönhetően a szervezeti struktúránk megváltozásának (így mondják biznisznyelven, hogy az egyik szerkesztő külföldre távozott az itthoni siralmas körülmények elől…). De most megpróbáljuk behozni a lemaradást: lesz galéria (majd), lesz előzetes (most), és a hónap végén kilátogatunk Luxemburgba is lángost harapni. Vagy waffelt. Igen, ott leszünk a válogatott mellett a VB-n is.
De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, mi fog történni az OB falai között. Read More
Read More
De nem is emiatt gyűltünk most össze, hiszen erről bőven olvashattok a (hamarosa induló) hivatalos cyclocross.hu oldalon és a hozzá tartozó cyclocross.hu Facebook oldalon, hanem azért, hogy áttekintsük, milyen – némely esetben szó szerint – vasakat tudtok megvásárolni/összekunyizni ebben az esztendőben. Kiválasztottunk néhány olyan márkát, akik a cyclocross bringa készítésben elismertek, majd e gyártókat két felé bontottuk: a mainstreamre, amelyekhez (még Magyarországon is) egész sok helyen hozzá lehet férni, illetve egy különlegesebb részre. Most előbbieket mutatjuk be pár sor és néhány kép kíséretében, csak hogy beinduljon a lelkes sárdagasztó kerékpárosok nyálelválasztása 🙂 Read More