Még a tavalyi szezonzárón, Monoron találkoztunk Szalay Petivel és az ő “tesztbringájával”. Ez nem más, mint a Ridley X-Night, ami jelen körülmények között kicsit overkillnek is tekinthető. Az akkor készült képeket már nem mutattuk be, hiszen a többség el is felejtette, mit jelent crossozni… De mostanra megint aktuálissá vált a téma, fogadjátok lelkesen ezt az eredeti belga gépet. Read More
Mindenki, aki valaha ült kerékpáron, és emellett van Facebook profilja is, az teljesen biztos, hogy találkozott a I. Toyota-Trek Kupa valamelyik promójával. Mi ennek a Venn diagramnak az erős közepét képviseljük, így úgy éreztük, meg kell néznünk, mi is történik ott, ahol ekkora a felhajtás. Andrisnál valamelyik feltétel úgy tűnik, nem teljesült, így most ő távolmaradt. Innen is üdvözöljük, bár egy “pár szóra” azért csak megjelent Monoron ő is aznap. Read More
Jópárszor megfordultunk már a Hungexpo területén tartott Bringaexpokon, az évek során egyaránt gazdagabbak lettünk pozitív és negatív élményekkel is. Ha nem is ugrunk ki a bőrünkből és rágjuk le a körmünket izgalmunkban, de azért megüti az ingerküszöbünket ez az óriáskiállítás – érdekelni szokott minket, melyik cég lesz az, amelyik végre valami emlékezeteset alkot akár kiállított bringák, akár egyéb installációs megoldás formájában. Idén is nekivágtunk, hogy hátha most, de már akkor elkezdtük érezni a vesztünket, amikor észrevettük, hogy a hatból írd és mondd 3 darab pénztár volt nyitva a III. kapu felől. Nyilván nem volt tömeg, elvégre nem egy szombat délután volt, amikor a Bringaexpo 2014 és az Utazás Kiállítás is zajlott… Read More
Indulása óta a Bidon apró szerkesztősége cyclocross versenyekre járt, mivel egy jó barátjuk, a Hegyibringás Tóth Andris (aka Drótos) ezen a télen sem talált magának jobb vasárnapi elfoglaltságot, mint hogy az ország különböző helyszínein versenyezzen gyakran kegyetlen időjárásban. Nagyon megteszett e sorok íróinak a Supercross sorozat és a kis számú, de igen lelkes és nagyon ügyes cyclocrossos társaság, akiknek egy részét (látásból) ismertük már az országúti szakágból. Andrisunknak a szezon elején nem volt szerencséje a szingóval, azonban a bringa többi részére nem lehetett panasz, mitöbb, sokan megcsodálták gépét. Ezen felbuzdulva be is mutattuk az egysebességes acél cyclocross bringáját már korábban, most pedig ellátogattunk annak készítőjéhez – a Kurtz logó a Bidonéhoz hasonlóan Andris mezén is rajta van. Következzen tehát a békásmegyeri műhelyben lezajlott beszélgetésünk és a helyszínen készített képeink, avagy this is where the magic happens. Read More
A rendhagyó utolsó futamra mi is rendhagyó módon tekintünk vissza: ezúttal csak Andris élménybeszámolóját adjuk közre az eredmények kíséretében, mi magunk nem kotyogunk bele és nem is engedünk teret rosszmájúságunknak. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy mivel egészségügyileg a verseny napjára a szerkesztőség utolsó épkézláb embere is kidőlt, nem tudtunk ott lenni, csak beugró fotósunkat tudtuk kiküldeni, amiért ismét hálával tartozunk neki. Most, hogy mindent töredelmesen bevallottunk, befejezzük az önmagunk sajnáltatását, jöjjön a lényeg! Read More