Bár immár sokkal jobb volt a helyzet, mint a múlt héten, még mindig kicsit foghíjjas a szerkesztőségünk, így megint külső segítség kellett a lejutáshoz – most egykori csapattársunk segített be, köszönjük Zoltán! Úgy sikerült (ez lenne a siker?) intéznünk, hogy megint Andrissal egy kocsiban tudtunk leutazni Kecskemétre. Most csak négy táskát és egy plusz szett kereket hozott, így kényelmesen elfértünk, még egy pályabejárós, szaladgálós bringa is odafért a csomagtartóra pluszban. Mondjuk örülnénk neki most már, ha a pesto-s tésztájából legközelebb legalább annyit hozna, mint szerszámokból, és talán nekünk is jutna belőle.
A mesterséges dombnak köszönhetően, ami a szabadidőközpont területén magasodott, gyorsan megtaláltuk a pályát a városon belül. Ezt a mezőny egy részének örömére, míg a másiknak bánatára végül nem kellett megmászni a verseny keretein belül. Nem úgy a kis szánkódombot, amit egy körön belül többször is. Ezzel körülbelül minden érdekességet el is mondtunk a pályáról; nekünk, külső szemlélődőként ez annyira nem jött be és Andrisnak sem lett a kedvence, ki tudja, miért. Megint szinte feleslegesen hosszúra sikerült a történet: akik nem versenyeztek, szerintünk nem is tudtak róla, hogy mi történik a “hegy” mögött. Ennek ellenére (vagy pont ezért 😛 ) mégis sokan dícsérték, tény, hogy érdekes helyszínen volt szép környezetben, de legalább a palánkokat lehetett volna közelebb hozni a célterülethez. Sebaj, a “speciális” alföldi körülményeknek köszönhetően így is szemmel követhető volt a történések nagy része.
Nem tudjuk, hogy a szervezők olvasták-e a salgótarjáni beszámolónkat, vagy csak mellényúltak a Media Playeren, de egész jó zenéket sikerült összeválogatni végre. A folyamatos “kommentár” is bejött nekünk, még a kis bizonytalanságokkal együtt is (befutónak hátat fordítani?!?) Mire hazaértünk, a Balaton-team már fel is pakolta az eredményeket, így arra sem lehet panasz. Read More
